Részlet Romania naplójából
lefordítva

Drága Húsz!

Elég régen láttuk egymást, igaz? Nos, végülis csak képes voltalak viszontlátni.
Úgy egy-két hete sikerült összekapnom Polanddal, csak mert kicsit megkívántam Hunt, és mellébújtam. Harci sérülés miatt meg napokig alig mozoghattam, egyhelyben feküdhettem csak.

Viszont mára már végre felállhattam, és kedvemre írhatok mostmár. Persze velünk azért történnie kellett pár dolognak, így sorolásképp kezdjük azzal hogy Pisztácia csak úgy nyomul rám.
Fogalmam sincs hogy most akkor ő ennyire meleg, vagy csak Czech megkínálta valamivel, de elég kínos pillanatokat okozott nekem. Ha visszatérek, biztos valamivel fejbevágom, hátha megjön az esze.

Másik meg a hiszékenységem. Eurasia szerintem túlzottan is kedveskedik velünk, és már kezdek neki hinni. Biztos nem kéne, de mégis, valamiért olyan lágyabb... Mindenesetre Europe igazán visszajöhetne. Egy hónapja híre-hamva, és Eurasiától egyre jobban tartunk, főleg a gesztus miatt...

BP

Romania szemszöge

- Nos? - lépett hozzám Slovakia. - Tetszik a helyzeted?
- Egész jó... - ültem fel lazán az írásból. - De az állapotom sosem lesz maximális.
- Tudod jól hogy értettem én igazából. - hunyorgott.

- Persze hogy tudom, és úgy véve remekül vagyok! - nyugtáztam. - De ha összegeznem kéne a lelki állapotomat-

- Vágom, még mindig rohadt szingli vagy, kapcsolatszűz... - förmedt rám Slovakia.
- Hé-hé Slo', zavarnak a dumáim már? - jöttem rá.
- Hát... Csak rossz hallgatni hogy valaki éveken át akar valakivel egy kapcsolatot, én nekem sikerült szinte rögtön, amint megdobbant a szívem. - magyarázta.

- Megértem... - gondolkodtam el ezen. - Nekem viszont az rossz, hogy irigykedek, és nem tudom mit tegyek...
-

Hát... Én nem tudok ebben segíteni sajnos.
- Viszont ha te mesélnéd-...
- Hm?
- Kérlek mond el hogy milyen kapcsolatban élni! - kértem csillogó szemekkel.
- Nos...ahogy akarod...! - adta meg magát. - Japan és én már egy jó ideje ugyanúgy tartjuk a frontot, mint az első napokban. Egyszerűen nem fogyunk ki egymásból...

Röpke félórát tudott nekem beszélni szerelmi életéről, Japanról, a szokásaikról, én meg csöndben hallgattam végig. Gyakran elképzeltem hogy milyen lehetne... Az én vadóc szomszédommal...Hm...

- NEM. HISZITEK. MI. TÖRTÉNT!!! - rontott be Czech Republic. - VAN PÉNZÜNK!!
- Annyira- Van pénzünk?? - szakította el a saját mondatát Slovakia.
- Van biza'! - jelent meg Hungary is mellette egy köteg papírpénzzel a markában. - Megszámolva több száz kuna! Ezzel nyugodt szívvel élhetünk pörköltön gazdagon szarvashússal!
- Még mindig maradok a céklánál... - mondta alig hallhatóan Poland.

- És honnan szerezték ezt meg? - kértem el Huntól a pénzt, hogy átszámoljam.
- Hát tudod, [^^"]ka nehéz volt, de megtettük... - sóhajtott Russia, majd hagyott egy drámai szünetet. - Megkértük Eurasiát, hogy adjon nekünk valamit mert csórók vagyunk.

- Persze nem lennénk olyan csórók hogyha a randevútok számát csökkentenétek havi egyre... - jegyezte Czech halkan. Tudja hogy ő ezt nem értheti az egész "szerelem" szó fogalmát, szóval csak magában dühöngött inkább.

- Nem kellett volna szerintem. - válaszoltam erre.
- Huh? Pedig egész jól jártunk vele... - hökkent meg America.
- Igaz, de ez legyen az utolsó hogy hagyjuk magunkat... - rejtettem az arcom a lelógó két hatalmas tincsembe. - Nem hinném hogy jó szándéka van ennek a lágy szívének velünk. Sőt, bárkivel ezen a földön! Még talán a földönkívülieknek sem.
- A földönkívüliek nem is biztos hogy léteznek-
- De igenis biztos hogy léteznek! - vágtunk rá szinkronban Ameval, majd vissza is hangolódtam aggódósba.

- Hé, Ro', nem kell ezen görcsölnöd, még senki sem halt meg!... Remélhetőleg... De a lényeg, hogy amíg három tag közülünk nem tűnik el nyom nélkül, majd akkor mi is kitervezünk valamit közösen. - nyugtatott Hungary a vállamat fogva mellettem. Biztos pirulhattam ezen egy kicsit, Poland rosszalló nézéséből ítélve. De amíg nem tép darabokra, engem rohadtul nem érdekel.

- Biztos... - adtam neki igazat. Miért is tagadjam, ha ez az egyetlen egy döntése egész elfogadható. Pedig ritkán van ilyen, azt azért bevallom...

Vezlania szemszöge

- Gyerünk, vedd fel...! - morogtam öszehúzva a lábaimat feszesen. De persze kinyomta. Harmincadra is. Pedig azt hittem hogy ez lehet egy szerencsés szám...

N

ekidőltem a falnak, és összeroskadtam. Fáradt is voltam már, meg szükségem volt Lietre. Az ölelése, és a meleg teste nélkül egyesek rémálma lehetek este. Miket is beszélek...
Mindenére szükségem van.

Az egész valójára, a maga után hagyott levegőre, mindenre ami csakis miatta van...
Talán hiba volt megismerkednem, és belészeretni... Már ha én a szerelmet érzem.
Most számomra egy különleges limitált drognak felel meg. Most nem adatkozik meg nekem, de én már a függője vagyok, és valahogy meg kell szereznem, hogy újra ízlelhessem...!

Csak én még csak egy százéves kis nép vagyok. Nem tehetek többet annál amit már megteszek. Még több hívás, keresés...

De már ezt sem tehetem meg. Túlságosan késő van egy tinédzsernek. Szükségem van az alvásra.

Így csak megragadtam a friss takarómat. Liet sajátja mellettem várakozott a gazdájára magányosan. Ugyanúgy nézhetett ki mint én. Megragadtam, és magamhoz húztam szorosan. Alig ragadta meg az illatát, de én mégis kitudam venni.

- Amíg nem tér vissza, vigyázok én rád a gazdánk helyett... - suttogtam. Remélem ez nem jelent olyan hatalmas időt...

771 szó.

Nem hinném hogy ma már tudnék kommentelni, de igen...
Nem maradt még el!

A Nyeh legyen veled!