Slovakia szemszöge

- Japan! - ébresztegettem még mindig szokás szerint.
- Mennyi az idő? - kérdezte fáradtan még.
- Hét múlhatott szerintem, mivel most harangoztak nemrég. Ezért is ébresztettelek. - közöltem vele.
- Ilyen késő van már...? - pislogott.
- Bezony Japan, ezen én is csodálkozok most.... Illetve itt aludtunk a szomszéd lépcsője alatt, szóval lehet hogy csövesnek néznek minket. - tettem még hozzá csak úgy.

- Hogy? - nézett körül. - Tényleg?
- Nem látod? De amúgy nem vagyunk egyedül. - mutattam Vezlaniára és Lithuaniára egymással összebújva. - Hagyjuk őket még amíg ki nem szabadítunk mindenkit a házból.
- Várj még, fotózzunk! - állított meg. - Ezekkel majd cukkolhatnád őket.
- Igazad van! - gondoltam át. - De siessünk!

Pár kattintás után máris kinyitottuk az ajtókat.
- KI A [^^"]SZ ZÁRT BE MINKET?!?!? - káromkodott Erdély miután hallhatta a zár kattanását.
- Hali! Hiányoztunk...esetleg? - köszöntem.
- Ti... - hunyorított ránk.
- Ehmm...
- Megtaláltátok a kulcsokat?

- Mi? Mármint, mi ketten?
- Miért, talán-
-  N-ne-ne-neeeeeeeemm, teljesen igazad van.... - hazudtam. Tényleg hazudtam. Hmm...
- Igen! Teljesen igazuk van, hiszen mindvégig lent voltak a saját helyükön, a saját baromságikat csinálva. Tudom mert egy szobában voltunk. - vette át a helyem a hirtelen feltűnő Vezlania.
- Remek, Hungary már hívott hogy nem bírja tovább már ezt a bezártságot, és hogy... Khmm... Tudod milyen maratont csináltak Pollal. Na mindegy is, legalább nem fulladtam meg! - örült, majd rögtön visszament a helyére, az ajtót nyitva otthagyva.
- Most borzalmasan örülök neked Vezanský, annyira hogy nem tudom megmutatni! - hálálkodtam. - Szóval ne is kérj tőlem semmit. Csóró vagyok.
- Tudom hogy örülsz nekem... - vigyorgott, de úgy hogy éreztem nem csak azt a gázt amit levegőnek hívnak. - ...Különben mi más okból is követtél volna engem Japánnal?

- Oh...bakker... - szisszentem fel. - Öhm... Japan csak aggódott miattad, szóval felkerestünk.
- Mi- - gyorsan lefogtam a száját.
- Srácok - vagy, egy srác és egy lány - nem tudtok a hazudás mesterének hazudni.
- Hűha, a szerénységed nullára csökkent... - állapítottam meg.
- Komolyan, miért kellett volna ezért bezárni mindenkit rajtunk kívül? Kegyesebb füllentés vártam tőletek. Főleg Japantól. - pillantott ránk már sokkal aranyosabban.
- Nos...csk elakartunk volna menni értetek néhány fotót lőni rólatok... - kezdtem.
- Amik nagyon jól sikerültek! - jegyezte meg Japan.
- Mert kitudja, majd ha Lithuaniával tényleg összeházasodtok egyszer, jó lesz ilyen képeket nézni rólatok! De addig cukkolhatunk vele titeket, amit én imádok! - Japan mondata után már sokkal bátrabban meséltem ezt el Veznek.

Aki kinevetett minket egy aprót.

- Miből gondoljátok hogy én valaha is Liettel lennénk párkapcsolatban? Egyáltalán tudjátok hogy mi történik egy néppel hogyha egybekel egy országgal?! - folytotta vissza nehezen a nevetést. - Bár igaz, Liet nagyon rendes, meg kedvelem, meg lehet hogy az élettársam lesz majd valamikor... De belegondolva ez nagyon kockázatos semmi terület nélkül.

Majd otthagyott minket. Én meg nem tudtam hogy mire is gondolt, de eléggé fura volt minden amit mondott a legvégén.
- Japan, esetleg te tudod hogy mire célzott Vez? - suttogtam neki.
- Még biztos eszembe jut a mai nap, mivel biztos én mondtam neki valamikor. De mostmár menjünk vissza a helyünkre. - határozott Japan.

- SZABADSÁG!!! - ordítozott Croatia. - Már annyira untam magam hogy Aust könnyeit gyűjtögettem amíg beparázott a dörgéstől és a széltől!
- Igazán? - érdeklődtem. - Hány vödör telt meg vele?
- Másfél, Slo', másfél! - rúgott oda két vödröt. Őszintén, ezt nem gondoltam volna komolyan ezt, csak poénból kérdeztem, de oké...

Majd rápillantottam Japan üres ágyára, ami nem volt olyan üres. Rajta volt a füzet kinyitva, egy félkész rajzával. Érdekel engem minden rajza szóval semmi sem tudott megállítani...

- Hmm, még félkész igaz? - fordultam Japan felé.
- H-m-Mi? - kapta fel a fejét, és gyorsan kikapta a kezemből megint.
- Most mi az, érdekelnek a rajzaid! - nyafogtam.
- Nos...talán ezt még nézheted, de csak mivel úgyis láttad. - egyezett bele, mire rögtön elvettem tőle.
- De amúgy. - vette elő a telefonját. - Tegnap megadtad nekem életem egy legjobb fotóját. Kíváncsi vagy rá csak egy aprót, vagy inkább tartsam meg....
- Nyugodtan megmutathatod... Sőt! - bújtam közel hozzá hogy láthassak. - Mutasd is!
- Hát... - lapozott a telefonján. - Ez lenne az...

A képen én futottam a nagy szélben a szemkötőm után, mire már szokásból hozzányúltam hogy még megvan-e. Tényleg remekül nézett ki, mintha beálltam volna ehhez. És a szürke házak is illettek az ég akkori szintén szürkés színéhez.
- Azta, ez...menő. - fejeztem ki a gondolataimat, de még lapoztam a többi képei közt. - ...Mennyi képed van neked rólam??
- Hát, elég sok... Tökéletes, formás tested van, ezekhez szükségem van néha egy-egy vázlathoz..... - magyarázta. Majd nézte ahogyan lapozok a képek között. Volt amikor cicás filtert is rakott rám, ami olyan cukker tőle!

- Most jutott eszembe hogy mire gondolhatott Vez.
Hát...nem is tudom hogy most hallani akarom, teljesen elvoltam most a rólam készül képek miatt...

- Mond mielőtt elfelejted. - döntöttem.
- Szóval. - mesélte. - Ugye a népek csak...népek, néha van himnuszuk, de vagy egy területen élnek, vagy folyton helyet változtatnak. Ha egy területen vannak egy országgal, előbb-utóbb  származásúak lesznek. Érthető eddig?
- Nagyjából.
- Na hogyha egy nép szülő lesz bármi más néppel rendelkező személlyel mint ország, kontinens, vagy akár egy másik néppel, akkor valószínűleg hamarosan eggyé válik a gyerekével amnéziával vegyítve.
Csak a gyerek halála után térhet vissza legyengülve, de emlékekkel...

807 szó.

Fhú, ezzel aztán sokat vesződtem!
És később is jött volna ki, ugyanis leakartam volna még firkantani fentre egy kis szösszenetet a részből, de majd később...

A Nyeh legyen veled!