Slovakia szemszöge

- A többiek meg hol vannak már? - szólalt meg hirtelen Romania.
- Tényleg, már itt lehetnének igazán... - néztem a telefonomra. Gyorsan írtam Japannak.

Slo': Japansko, hol vagytok már?

UwU🖤: Ki lettünk zárva... :^

Tessék? Bevagyunk zárva?

Slo': 'Érted nem bírsz bemenni a többiekkel?

UwU🖤: Csakis ott nem bírunk, így a másik szobákba mentünk. ;ŏ﹏ŏ

Slo': Érteeeem... És most próbáljam kinyitni az ajtót?

UwU🖤: Ha megtennéd...

- Romania, az van hogy szerintem beragadt az ajtó. Vagy kulcsra zárták. - paráztam be.
- Tényleg? - lepődött meg ő is.
- Lemész kinyitni az ajtót? - oké, ne kérdezzétek honnan jött ez.
- És mégis hogy? Nyújtsam ki az ujjaimat le az ajtóig? - értetlenkedett. - Menj le te, téged nem harapott meg egy sashibrid!

- Hát...oké, megyek én! - vettem erőt magamon, és lementem az alsóbb szintre, majd kopogtam.
- Japan, itt lennél már? - suttogtam.
- Itt vagyok nyugi, már azóta is! - szólalt meg az ajtó másik feléről. - A csapat fele bedrogozott Czech álltal, így idejöttem fel hogy elkerüljem őket.
- Magyarul? - kezdtem mosolyogni.
- Töröltem pár felesleges képet, és cserébe fotóztam ahogy Italy borult Germany szétfolyt testére. (Axis-)
- Ügyes...~

- ...Szóval te kitudod nyitni az ajtót? - kérdezte végül.
- Heh, Poland fejével nem próbáltátok beverni? - vetettem fel nevetve.
- Széttörni nem akarjuk, mivel annyit már nem bírnánk kifizetni. - magyarázta Japan.
- Akkor szerintem csak tolljuk... - vontam vállat.
- De ez egy kintről húzós ajtó... Talán úgy érted hogy húzzam és te tolod? - találgatott.
- Akkor úgy, tökmindegy... - legyintettem, majd megragadtuk a kilincset mindketten a másik oldalon.

- Eh... Ennek lőttek... - adtam fel. - Más ötletem meg nincs.
- Ahogy nekem sem... - vallotta be Japan. - Lehet nem fogunk ma találkozni ezek szerint. De vissza nincs kedvem menni, mára mindenki beszívott már.

- Akkor maradjak itt? - csúsztam le az ajtón összeszorítva a lábamat magamhoz.
- ... Kérlek. - mondta ki nagysokára.
- Rendben, itt vagyok veled, az ajtó másik oldalán. - mosolyogtam. - Odakint milyen az éjszaka?
- Hát... Koromsötétben világít egy pár szem csillag... - mesélte. - A teraszon világítanak a fények, és zajlik lent az élet ezerrel. Az idő nem olyan hűvös, inkább kellemesen meleg... Tökéletes lenne veled...

- Jaj ne mondj már ilyeneket, még végül tiszta vörös leszek!~ - kaptam az arcomhoz.
- Heh...igazat sem lehet már hallani tőlem? - kérdezte.
- Dehát itt vagyok?
- Egy ajtóval elzárva minket, hai...
- Naaa~ legalább a hangomat hallhatod! - vígasztaltam.
- Majd...ugye bepótoljuk...ezt az estét? - kérdezte reménykedve.
- Khmm, szexuális életmóddal? - kamuköhécseltem feltűnően.
- Akárhogy.
- Ánó, ez természetes. Imádlak, de ezt te már biztos tudod...

- De azért jó érzés hogy kimondod...! - nevetett fel enyhén. - Nincs szükség rád?
- ...Nincs. Maradhatunk még. - hallgatóztam. - Bár kezdek fáradt lenni...
- Nyugodtan visszamehetsz. Engem nem zavarna... - hagyta Japan, bár éreztem hogy van a hangjában egy kis szomorúság.
- Nem, itt maradok veled! Ha kell, ismét a földön alszok érted, csak ne legyen rossz neked... - nyüfögtem.
- Nem tudlak megfékezni...
- Jól ismersz. Kitartóbb fajta vagyok.
- Ám legyen. Talán ez nem fog igazán zavarni téged...

Mire legutóbb felébredtem, már Japan érintését éreztem magam körül. Nem igazán érdekelt akkor hogy ez mégis hogy lehetséges, örültem igazából minden egyes tapintásának, így csak próbáltam visszaaludni.
Viszont mikor megéreztem azt a hideg érzést is, amit Eurasia okoz a félméteres körzetében, már kipattantak a szemeim.

De ő nem volt ott a helyen. Csak mindenki más, akik állítólag távol voltak, vagy itt a közelben. Majd megláttam magamon egy lepedőt. Nem is lepedőt, inkább egy hatalmas takarót. Egy halvány pirosas-magentás átmenetű takarót magamat és Japant átölelve. Megfogtam az ébredéses kómás állapotommal. Finom a tapintása, csak kicsit szárazkás. Majd ráraktam az arcomra. Nem átlátszós egyáltalán még minta is van benne.
És az illata...
Cseresznyevirág...!

Órákig merülhettem volna az illatban, de sajna rá kellett jönnöm hogy a drága barátaim tegnap mit is csináltak Japan elmondása szerint, és ezzel máris prüszkölni kezdtem, mivel kitudja! Lehet valami drogot szívtam most fel egy takaróból, amik amúgy gyakran az ágyakon vannak.

Erre persze Japan is felébredt, és ugyanolyan fáradt pillantásokkal nézett rám, mint ahogy én is tettem.

- Hát ez meg? - pillantott végül egy cetlire.
- Neked is jó reggelt... - gúnyolódtam.
- “Drága Csillagaim, és Napsugaram! Sajnálom hogy kizártam a legtöbbötöket a tegnap. Imádom hogy mennyire összetartotok, nem félreértés! Csak hallottam hogy Romania rosszul van, és gondoltam, tartozok neki annyival hogy hagyom pihenni. De hamar rájöttem hogy mindenkinek tartozok. Mindenkinek... Remélem kicsit talán kiengeszteltelek titeket ezzel! Remélem viszonozzátok az én szeretetemet!
ErA :3„ .... - olvasta Japan fel. - Ejha... Ennek még mindig nem tudok bedőlni! Ez már durva...

- De tényleg, nézd! - mutattam a többiekre. - Mindenkinek adott egy-egyet! És a pároknak mint mi, egybe van egy kétszer akkora.
- Igaz... Kis szemfüles...! - simogatott meg Japan. Imádom amikor simogat, és macskamód élvezem. - De akkor a ma este nem lesz egy átlagos...!

Erre persze felkaptam a fejem.
- Nyugalom-nyugalom, annak máskor lesz meg a megfelelő időpontja! - nevetett fel. - Én egy különlegesebbre gondoltam...

763 szó.

Ne mondjátok apámnak hogy még mindig használom az internetét-

A Nyeh legyen veled!