Odamentem, ahová mindig is ha televolt a fejem gondokkal... Az én titkos kis rejtekhelyemre. Senki nem tudott róla rajtam kívül, így ha ritkán magányra vágytam akkor oda menekültem el. A dombról tökéletesen beláttam egész Szöult, úgy gondoltam megérte az az egy óra kocsikázás ezért a látványért. Füzetem az ölembe véve vártam, hogy megszálljon az ihlet, de hiába... Csak néztem ki a fejemből, miközben a hajammal lágyan játszott a szél.

Jó volt ott lenni.

A nap lemenőben volt a város felett és éreztem, hogy lassan nekem is indulnom kell. Várt még rám egy óra vezetés és bármennyire is utáltam sötétben autózni, nem volt más választásom. Csalódottan fújtattam egyet ahogy az üres papírra téved ismét a tekintetem.

Volt értelme ide jönni...

A telefonom veszettül csörögni kezdett a zsebembe és felvont szemöldökkel vettem kezembe a készüléket. Nem igazán szokott senki felhívni, vagy ha mégis akkor messengeren videó hívásban... Ám ajkaim azonnal széles mosolyra húzódtak amint megláttam, hogy ki keresett.
-Szia Felix - köszöntem higgadtan, miközben legbelül majd felrobbantam.
-Szia hyung - hallottam meg mély orgánumát amitől azonnal kirázott a hideg. Felix hangjától mindig (jó értelemben) végig borsódzik a hátam. - Én csak... - dadogta zavarodottan és lelki szemeim előtt rögtön megjelent zavarodott arckifejezése.

Ha valakik annyit beszélnek videó hívásban mint mi, egy idő után akaratlanul is feltudják idézni a másik minden vonását, jellegzetes fejvágásait. Biztosra vettem, hogy csukott szemmel is képes lennék lerajzolni Felixet, tökéletes pontossággal. Talán még a szeplőit is...
-Mi a baj? - kérdeztem már kissé aggódva, miután másodpercekig nem szólalt meg.
-Nem hívtál fel mikor haza mentél - válaszolt szinte suttogva, mire dühösen a homlokomra csaptam. Én idióta...
-Ne haragudj, ennek az az oka, hogy még nem vagyok otthon - feleltem titokzatosan.
-Ohh - hallottam meg döbbent hangját a vonal másik végéről, aminek hatására pillangók ezrei kezdtek őrült táncba a gyomromban.

-Ez esetben ne haragudj, hogy megzavart... - fojtatta szomorkásan, majd mielőtt bármi mást mondhatott volna még, gyorsan a szavába vágtam.
-Te sosem zavarsz! Csak eljöttem az egyik kedvenc helyemre, de hamarosan otthon leszek és felhívlak. Rendben?
-Várom a hívásod hyung - köszönt el kuncogva mire én sem bírtam visszafogni a nevetésem.
-Annyira aranyos vagy Felix... - suttogtam, majd kinyomtam a hívást. Hirtelen ötlettől vezérelve videózni kezdtem a tájat és megfordítottam a kamerát.

-Szia pici. Ezen a helyen voltam. Gyönyörű, nem igaz? - mosolyogtam a mobilomra, úgy mintha Felix állt volna velem szemben. - Sokat járok ide csak úgy egyedül, de ha egyszer Dél-Koreában jársz mindenképp elhozlak ide rand...alírozni - javítottam ki magam kínosan nevetgélve és megköszörülve a torkom folytattam. - Szóval igen. Mint látod elég nagy itt a hely... Játszhatunk fogócskát, vagy csak hozunk magunkkal egy pokrócot, jól megpakolt piknik kosarat és kiülünk unozni. Mit szólnál hozzá? - kérdeztem csendesen, majd ujjaimmal egy szívecskét mutattam és leállítottam a videót.

Kapkodva zsebre vágtam a telefonom és sietős léptekkel a kocsim felé indultam. Ingerülten vágtam be a füzetet és tollat az anyós ülésre, mintha ők tehettek volna az ihlet hiányomról és beültem a volán mögé. Ujjaimmal idegesen doboltam a kormányon és számat rágcsálva azon agyaltam, hogy elküldjem-e Felixnek a videót...?

Néha nehezen jutottam dűlőre magammal ezért inkább gyorsan becsatoltam a biztonsági övet, majd beindítottam az autót és óvatosan kigurultam a keskeny erdei útra. Még egy pillantást vetettem a szépséges tájra... Elképzeltem, hogy milyen lesz egyszer itt Felixel és ajkaimon egy álmodozó mosollyal elhagytam a menedékemül szolgáló helyet.

Akkor még nem sejtettem, hogy rövid időn belül új menedékem lesz...

Méghozzá Felix karjai közt.