Hogy mikor és hogyan szaporodtak meg a beszélgetéseink...? Ki tudja. Csak teltek a napok, a hetek és arra lettem figyelmes, hogy reggel amikor felébredtem azonnal nyúltam a telefonért és hevesen dobogó szívvel vártam, hogy betöltsön a messenger. Ha várt üzenet Felixtől madarat lehetett volna fogatni velem, ha nem, akkor pedig én írtam neki. Mindig ugyan az volt a menetrend... Jó reggelt, hogy aludtál, mit álmodtál, hogy vagy, reggeliztél már? Nem telt el úgy reggel, hogy ne rohamoztuk volna meg egymást ezekkel a kérdésekkel.

Napközben mint egy mániákus időnként a telefonomra pillantottam és szomorúan zártam le a képernyőt, ha nem várt üzenet Felixtől. Megváltoztam és egy ideje már én is éreztem, hogy nem vagyok önmagam. Mosolygósabb lettem, vidámabb, majd kicsattantam valami megmagyarázhatatlan boldogságtól, de cserébe sokkal szétszórtabb lettem és erre a barátaim nem voltak restek felhívni a figyelmemet.

-Mi van veled Chan? Minden okés? - bökött oldalba Changbin játékosan amikor már harmadjára rontottam el a szövegem. Han meglepetten pislogott a laptop mögül és arcomat fürkészve feszülten várta a válaszomat.
-Ne haragudjatok fiúk, mostanában annyira figyelmetlen vagyok - vakartam meg a tarkómat, miközben kínosan elmosolyodtam.
-Hát azt vettük észre - sóhajtott Binnie, majd megveregette a vállamat. - Menjünk haza srácok, ennél tovább úgy sem fogunk jutni.
-Mi lenne ha együtt ebédelnénk? Én állom kárpótlásként - mondtam a fiúknak, mire Han teljesen bepörgött az ebéd szó hallatán.

A közeli étterembe mentünk, ahol páran felismertek minket és odajöttek autogrammért. Ha valaki egy éve azt mondja nekem, hogy a 3racha sikeres lesz, hát biztos kiröhögöm az illetőt. Csak három átlagos srác voltunk, akik összeültek dalszövegeket írogatni és felvenni pár amatőr felvételt. Sose hittem volna, hogy ez lesz a vége, de szerintem a többiek sem...

Jól megpakolt tálcákkal ültünk le az egyik legtávolabbi boxba amikor megrezzent a telefonom. Mint egy őrült, úgy nyúltam a zsebembe és bárgyú vigyorral az arcomon olvastam Felix üzenetét, melyben elpanaszolta, hogy milyen rémes napja volt.

-Ojaj - kúszott a fülembe Han vidám hangja. - Mi ez a mosoly? Csak nem ellopta valaki a mi Bangchanunk szívét? - cukkolt tovább a mókus fejű, mire Changbin ajkai ördögi vigyorra húzódtak és kezdetét vette a kicsit sem kellemes faggatásom.
-Ki az? Ismerjük? Szép lány? MESÉLJ MÁR - emelte fel a hangját a végén Binnie, mire egy nagyot nyeltem és a torkomat szorítani kezdte egy addig ismeretlen érzés. Féltem a barátaim reakciójától... Nekik még nem mondtam el, hogy mi a szexuális irányultságom.

-Hát... Szépnek szép - vontam meg a vállam, mire a barátaim álla szabályosan a padlón koppant. Másodpercekig csak szájtátva meredtek rám, majd Changbin volt az első aki magához tért az ámulatból és megrázva magát kérdezősködni kezdett.
-Christopher - köszörülte meg a torkát. - Te meleg vagy?
-BINNIE - ripakodott rá Jisung. - Ilyet nem illik kérdezni és ha esetleg az, akkor is a mi barátunk marad és nem változik semmi.
-Nem vagyok meleg, biszexuális vagyok - vallottam be és éreztem ahogy egy óriási kő gördült le a szívemről.

A fiúk nem szóltak semmit, egy bólintással vették tudomásul a hallottakat, majd csendben neki láttunk az ebédnek. Mikor végeztünk sietősen elpakoltunk magunk után és a közeli buszmegállóba indultunk. Changbin és Han együtt éltek alig pár utcányira tőlem, így a stúdiózások után mindig hármasban mentünk haza.
-Na jó én ezt nem bírom tovább - fakadt ki Binnie. - Muszáj megtudnom, hogy ki a srác. Ki tudta úgy elcsavarni a fejed, hogy az imádott munkád is háttérbe szorult?
-Állj már le - teremtette le ismét Han, én pedig nem bírtam megállni nevetés nélkül.

-Esküszöm néha olyanok vagytok mint az ötven éves házasok - csóváltam meg a fejem mosolyogva, mire Han és Binnie félelmetesen egyszerre forgatták meg a szemeiket. Mit nem tesz az együttélés... Teljesen átvették egymás apró szokásait.
-Mondd már eeeel - nyafogott tovább Changbin.
-Titeket nem zavar, hogy én...? Tudjátok... - kezdtem bele és hatalmas szemekkel pislogtam az előttem álló barátaimra.
-Te attól még a mi Channienk maradsz. Ez nem változtat semmin! - ölelt magához Jisung, majd Changbin is csatlakozott az öleléshez.
-Max azon, hogy többet nem fogom engedni, hogy poénból csapkodd a hátsóm - röhögött fel Binnie, mire csak flegmán megforgattam a szemeimet, de belül nagyon is hálás voltam nekik azért, hogy ilyen lazán kezelték a helyzetet.

A buszról leszállva rögtön elővettem a mobilom és izgatottan nyomtam rá a videóhívás ikonra. Mióta beszélünk ez ilyen apró kis szokásunkká vált Felixel és mindig mikor sétáltunk valamerre felhívtuk a másikat, ha volt rá lehetőségünk. Mikor is kezdtünk el chatelni...? Ezen töprengtem magamban, miközben a kabátomat fázósan összehúzva sétáltam az úton. A novemberi időjárás nem kegyelmezett, csontomig hatoló hideg szél kezdett el fújni, ezzel vacogásra késztetve engem. Csalódottan tettem el a telefonomat miután Felix nem fogadta a hívásom és futóléptekben kezdtem el rohanni a lakásom felé.

Épp időben léptem át a bérház vaskos ajtaját... Szó szerint másodperceken múlt, hogy ne szakadjon a nyakamba egy jó kis jeges eső. Megrázva magam dobtam le a cipőmet, a kabátomat, majd egyenesen a nappaliba sétáltam, bár még én sem tudtam mi célból. Felix továbbra sem reagált és legszívesebben ráírtam volna, de nem akartam egy őrült zaklatónak tűnni. Úgy is ír majd ha lesz rám ideje... Na meg kedve.

Laptopom az ölembe véve nyitottam meg a legutóbb írt dalszövegem és minél többször olvastam át, egyre erősödött bennem az érzés, hogy valami nem jó, valami hiányzik belőle. Számat idegesen rágcsálva próbáltam rájönni, hogy mi lehet a gond vele, de nem jutottam önmagammal dűlőre. Már épp azon agyaltam, hogy törlöm az egészet a picsába, amikor a telefonom csörgése visszarántott a Földre.

Végre... Ő hívott.

-Szia Felix - integettem vidáman a kamerába ám a fiú mosolygós pofija helyett csak sötétséget láttam. - Minden rendben? - kérdeztem óvatosan, mire édesen elnevette magát.
-Van egy meglepetésem számodra - közölte higgadtan ám mielőtt bármit mondhattam volna hirtelen elvette kezét a lencse elől és megpillanthattam gyönyörű arcát.
-Fe-fel-lix - dadogtam mint egy idióta. - Barna lett a hajad?
-Nem tetszik? Csúnya vagyok, igaz? - kérdezte elszomorodva, mire azonnal megráztam a fejem.
-Nem... Te egyszerűen csodálatos vagy.