Volt egyszer egy csillagom, fényes volt és ragyogó,
Szikrázó reménnyel mutatta nekem az utat,
Úgy égett az égen, mint egy szívbe rejtett szó,
De eltűnt a fekete éjben s lelkem utánna kutat.

Szerettük egymást, mint nyár az illatos mezőt,
Öröm volt vele minden perc, mint egy színes álom,
Ölelt engem, mint napfény a kellemes időt,
De hiánya az őszt hozta, üressé téve vele világom.

Ez a csillag lassan eltűnt s kihunyt a fénye,
Emléke arcom előtt lebeg s bennem ragyog,
Csendes éjben való lágy kíséretének már vége,
Egyedül jártam s keltem, többé nem látogatott.

Volt egyszer egy csillagom, de ő már messze jár,
Elengedett, mint könnycseppet a hajnali szél,
Holdfényes éjjel a távolban rá már a többi csillag vigyáz,
S elmúltának emlékével szívem a világnak őróla mesél.