A tavasz fiatal és szép szelleme,
most oly távol van e világtól.
Sohasem telnék be vele,
mint Teremtő a hithű imákból.

A természet sohasem volt szebb,
mint amikor a halálból életre kel.
De elmúlni és meghalni könyebb,
pedig ilyet nem érdemel.

Nem, legyen csak élettel teli,
s mutassa meg igazi arcát,
Ahogy a cinege a szeleket szeli,
s ahogy egy fa vívja utolsó harcát.

Mily egyszerűek s mozdulatlanok,
pedig az életet mi sem jellemzi jobban,
mint méhek, lepkék s madárrajok,
majd egyszer megérted eme korban.

Ahogy az idő halad s ősz lesz,
az elmúlásra gondolok én.
Egyszer újra minden szép lesz,
s csónakázom a legszebb folyó vizén.