Meggyötört lélek, mint égő fáklya,
Csendes rémületben, sikolyra várva.
Ide az út egyenes, a kapu oly tág,
Fájdalom itt az egyetlen igazság.

Csak kontrasztokat látsz, színeket soha,
Sötétség lesz úrrá, s a tűznek tava.
Az egyetlen fény itt a tűz, mely halvány,
Jobban terjed, mint a legrosszabb járvány.

Nem jó e hely, fájdalmas minden lépted,
A levegőt, az atmoszférát nehéznek érzed.
Minden ami élő, elrohad s szétfoszlik,
Égő tested izzik, s leég majd a csontodig.

A bűz elviselhetetlen, meghalnál tőle,
De itt nem halsz meg, nincs ami megölne.
Beugrik egy kép, az életed az nem kétség,
Szolgáltad a sátánt, de eljött fizettség.

A legrosszabb a tudat, hogy elkárhoztál,
Azzá válsz majd, amivé nem akartál.
Nem is hittél benne, bánnod már kár,
A messzi-messzi távolba, a démonod vár.

Sikollyal örvend, s ordítással szólít,
Egyedül érkezik, majd megáll egy szóig.
Arca gyűlölköző, a nézése mi elront,
Már vártalak -az egyetlen mit elmond.

Jött hogy ítélkezzen, mutatja az életed,
De csak bűneid látod, pont a lényeget.
Megjelenik rajtad, az ördögnek bélyege,
Három darab hatos, bal kezedre téve.

Menekülnél innen, de nem tudsz,
Megtalálnának bárhová is futsz.
Ítéletet hoznak, megérzik félemled,
Még mindig azt hiszed, nem ezt érdemled.

Most jöttél, de megfogják karod,
Elhurcolnak oda, ahová nem akarod.
Tudják mitől féltél életedben igazán,
Most fel kell készülj, a legsötétebb órán.

Hirtelen balta keresztez, a penge behatol,
Égett tested, most mindenért meglakol.
Bogakar másznak, feltépett testedbe,
Először kínoznak s felfalnak eleve.

A fájdalom óriási, mindent megbántál,
De irgalmad nincs, állandó lesz mostmár.
Kínzásod, ahogy életedben cselekedtél,
A hozzáállás, ahogy eddig vélekedtél.

Másoknak csak fájdalmat adtál mindig,
Most te kapod, de nem tudod meddig.
Megölnek ahogy te tetted, ér a döbbenet,
Majd megerőszakolnak, s lávával öntenek.

Megtudod, sok fájdalmat adtál másnak,
Bánni már késő, a föld alá ásnak.
Kegyelmet nem ismertél, szétesik minden,
Te küldted oda magad, nem pedig Isten.

Okolod őt, torkod szakadtából hangosan,
De nem segít, a remény feletted elsuhan.
Miért nem cselekedtél, amíg lehetett?
Ne rágódj rajta, viseld el az egészet.

Pókok kínoznak, bogarak s férgek,
Jönnek a kígyók, átjárnak a mérgek.
De ez csak a kapu, előtted a szakadék,
Ha beesel, nem leszel csak martalék.

Életedben először: Istenem segíts nekem!
Kérésed keresztülhatol a Mennyeken.
Megszólal egy hang, s eltűnik az átok:
Fiam, fátylat a múltra, megbocsájtok.

Látod magad, a kórházi ágyon fekve,
Új esélyt kaptál, esélyt az életre.
Megszólal egy angyal, melletted állva,
Még nem haltál meg, nincs hiába!

Itt a rémület idegen, érzed a jelenlétet,
Ami mindent ájtjár, nem érted az egészet.
A szeretet mentett meg -mondja halkan,
Angyalod vagyok, amikor baj van.

Ne aggódj, mostmár minden rendben lesz,
Csak vendég voltál, át kellett élned ezt.
Mert bűn, nem marad bűntetlenül,
Érted imádkoztam szűntelenül.

Tanulj meg szeretni, jóban rosszban,
Bízni a reményben, hinni a szóban.
Életed ne pazarold, jobb vagy te annál,
Élj tisztességben, jobban a vártnál.

Mert nincs bűn, mi megbocsáthatatlan,
Csak egyetlen, ha tagadod ezt szóban.
Gazdagabb, ki inkább szeret másokat,
Szegény vagy, ha számolod a károkat.

Légy végre alázatos, az élet erről szól,
Mindenkiről, nem pedig csak magadról.
A szavad legyen fényesebb a napnál,
Inkább adj, minthogy kapnál.

Vedd észre, a körülötted lévő életet,
Neked szól, hogy elfogadd a lényeget.
Mert ha negatív vagy, azt is vonzod,
Legyél pozitív, nincs más dolgod.

Az élet bonyolult, én ezt belátom,
De neked kell megfejtened, barátom.
Harcolj mostantól a jónak oldalán,
Nőlj fel kérlek! S élj végre igazán!

-Szintén elsők között. Megpróbálom a verseim kronológiai sorrendben feltenni.