Kívülálló vagyok,
nem követem az állandó trend-et.
Kívülálló vagyok,
a zajt kedvelem s nem a csendet.

Vörös vérem kívüláll eme világtól,
de folyton megtagadom.
Sosem tanulok az állandó hibákból,
egyszer talán ezt elfogadom.

Mert végülis micsoda vagyok én?
Hiába kérdezem a válasz rejtve marad.
Lelkem egyszerre fiatal és nagyon vén,
néha harcol, néha pedig elszalad.

Mielőtt megismernél elmondom,
talán az örökkévalóság elég lesz.
Ami valóban vagyok, elfojtom,
dühöm a halálból is feléleszt.

Segítséget hiába is kérek,
csak zuhanok a hatalmas gödörbe.
Ha egyszer idelent földet érek,
félek, hogy itt maradok örökre.

Tele vagyok kérdésekkel,
talán engem soha meg nem értenek.
Tele vagyok érzésekkel,
szemeim tőlük könnyezni kezdenek.

Az éjszaka lidérces mámora,
misztikummal vértezi erényeim.
Olyan ez az érzés számomra,
mint amikor megtelnek üres edényeim.

Színes festmény vagyok a vásznon,
vad természete szép, de hamis.
Ami a szívemen, az van a számon,
kezem nem csak elvesz, ad is.

Végülis ilyen lehet egy kívüláló,
együtt érző önkényes igazságosztó
Pedig a türelmem mély és időtálló,
amit pedig mondok, az megosztó.

A bizalmam többet ér mindennél,
nem mocskolom be a szépet.
Mielőtt ténylegesen megismernél,
ne alkoss rólam hamis képet.