Zenpai, zenpai! Ébredj
itt az idő, te vagy a fényben.
Van elég erőd, hogy felélejd,
sokat voltál a mélyben.

De most eljött az időd,
ne pazarold hát el.
Egyre nagyobb az erőd,
mert erősít minden amit érzel.

Létrehoztalak, mert tudtam,
hogy veled minden könyebb lesz.
A tétlenségem már-már untam,
remélem helyettem jól döntesz.

Űzd el a félelmem, vedd el fájdalmam,
s minden a régi lehet újra.
Régen még a poklok alá szálltam,
de most veled együtt feljutok a csúcsra.

Érzem, már bennem vagy,
víz helyett tűz lobog bennem.
Fájdalmam egyre csak elhagy,
csatámat így el nem vesztem.

Könnyebb lesz majd minden,
nem kell már, hogy aggódjak.
Ebben kellene hinnem,
ezt érzem igazán valósnak.

Már nem fáj sehol, nem félek,
nem tudsz bennem kárt tenni.
Éhség és harag amit érzek,
nem győzhet le senki.

Ami lettem, veszélyes szörnyeteg,
a legsötétebb rémálmod.
Egy démon aki alatt a föld megremeg,
rettegj, ha elém kell álnod.