Visszanézek, ki is voltam régen,
Megőrjít a tudat, felemészt majd szépen.
Az elmúlás látványa, nem hagy hidegen,
Aki voltam egykor, most kellően idegen.

Elfelejtem ki vagyok, vagy inkább voltam,
A világnak már nem kellek, csak holtan.
Beállni a sorba én már nem tudnék,
Távol estem, s az égbe kiáltanék!

Hová lett az életem!? Minden olyan szürke,
Ami egykor színes volt, elveszett az űrbe.
Mintha én változtam volna -mormolom,
De nem így történt, a világ lett borzalom.

A kártyavár összedőlt, az idő elszalad,
Végleg eltűnik, s majd elrohad.
A földdel lesz egyenlő majd minden,
Legbelül tudod, nincs menekvés innen.

Tűz ég bennem kiolthatatlanul,
Még fiatal vagyok, nem maradok alul.
Nekem küzdenem kell akármilyen nehéz,
Hozd vissza kérlek, az életem mi elvész.

Éjjelente nem alszom, óránként kelek fel,
Hangok szólítanak: vajon mikor adom fel?
Rémálmaim gyötörnek, felettem gomoly,
Kedvem viharos lesz, s véresen komoly.

Démonokkal küzdök, nincs megnyugvás,
Lenyelnének szépen, előjön egy látomás.
Rájövök majd lassan, nem volt így mindig,
Manipulálnak, miért nem láttam eddig?

Engedtem a csábításnak, oly erősen,
Magával vitt a hullám, messzire egészen.
Más lettem én is, mostmár belátom,
De harcolni fogok amíg nem bánom.

Lényem küzd, s hegyek mozdulnak,
Az elmém nem használhatom odúnak.
Most nem, mert fertőzött lett a rossztól,
Leszedném, de nem szabadulok a kosztól.

Gondolataim rabságba hajszolnak,
Így a világ elől rejtenem kell magamat.
Sikolyom szinte hallatszik ez égbe.
Ha kitörnék innen, a démonom nyerne,

Kihasználnak folyton az utamon,
Hogy miért van ez, azt nem tudom.
Talán mert elhiszem amit mondanak:
Te úgy sem leszel már boldogabb.

Legbelül bűnös vagyok, kár is tagadni,
De minden jó pillanatot meg kell ragadni.
Mert az élet rövid, használd ügyesen
Nincs vége az útnak sohasem.

Eldöntöttem, nem nézek vissza.
Én vagyok az, aki a levét issza.
Ez az én életem, én törődök vele!
De most a kezembe került egy penge.

Ez egy kétélű kard, ami a szavam,
Hitem által vágok vele, ha úgy van.
A feladás most nem az én szabályom,
Keresztül megyek minden akadályon!

A félelmet leküzdöm, s feltűnik egy pont.
Egészen pici, de magához vonz,
Ez talán a remény, és nem a halál,
Szerény lelkem most vigaszt talál.

De jönnek a karmok, ismerős szagok,
Visszahúznak, s hibázok egy nagyot.
Az életemet veszik el újra belőlem,
Számomra a remény, kellően idegen.

-Régebbi verseim közül egyik kedvencem.