Itt állok, remegve és dideregve,
A karácsony szellemét ünnepelve.
Talán boldog vagyok, talán nem,
Talán ez az érzés idegen.

Éppen esik, látom az ablakból,
Ma kimaradok egy harcból.
Egy harcból, ami bennem dúl.
Ami egészen a lelkemig nyúl.

Vajon mosolyogjak? Vagy nem?
Nem számít, kezem fel teszem.
Fel az arcomra, s eltakarom.
Letenni onnan, nem akarom.

Ünnep van, de az eső csak esik,
De nem tudhatom, vajon meddig.
Csak bámulom s meredten nézem,
Belefeletkezem egészen.

Kellemes az eső, arcomat érinti,
Kedvemet jobbra legyinti.
Érzem hogy eláztam, s lefolyik rólam,
Tócsában úszom, majd tóban.

De a víz mozog, s hullámot vet,
Minden érzelmet elvezet.
Előbb áramlat, majd folyó.
Erős és mindent elsodró.

Tengerbe vezet, s vihar lesz,
Háborog majd valamit elvesz.
Elveszi a talajt, ami alattam nincs,
Elúszik a vízben minden drága kincs.

Fulladozom s leragad a mélybe,
Ahonnan nem jutok ki élve.
Süllyedek, a sötét szaporodik.
A csend az, ami uralkodik.

Behunyom a szemem, én vagyok,
Minden rosszat hátra hagyok.
Csak erre a percre-órára,
Nem várok nagy csodára.

Itt vagyok, még itt állok,
Kezeim-lábaim szárazok.
Ma nem hallgatok magamra,
Figyelek minden szavamra.

Az eső elállt, a nap előbújt,
Ma minden seb begyógyult.
Gondolataim mélyek s tiszták,
Nincsenek köztük viták.

Ma jól vagyok, jól leszek,
Minden kételyt elteszek.
Álarcom, maszkom felveszem,
Csak egy jó napom had legyen.

-Karácsonykor verset írni, nincs is annál jobb 😊