Elönti elmém a szürke homály,
testem még drága álmát alussza.
Felkelni nékem már muszály,
mielőtt eltűnik minden kulissza.

Kreatív tudat hagyja el a helyét,
s csakis azért, mert ébredem.
Agyam elveszti az okos felét,
lassan etűnik minden képzetem.

Mert amíg alszol kreatív vagy,
s minden szó, csak magától íródik.
De amint vége ennek az erő elhagy,
s az elme eme sorokkal kínlódik.

Az írás nehéz lesz e percekben,
felszínes tudatom, ami irányít.
Tudatalatti énem elvesztem,
amit a béta állapot megállít.

Már nem látok, csak foltokat,
ötleteim felét, sajnos elfelejtem.
Ezért leírom utolsó két soromat,
s ezzel a versem végre befejeztem.