▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

a   l e v é l

"It's not your fault I ruin everything
And it's not your fault I can't be what you need
Baby, angels like you can't fly down here with me"

━━━━━━ ☾ ˖࣪ ♡ ˚❅ ָ࣪ ━━━━━━

Legdrágább Daphné!

Hol marad az "m" a neved mögött?! Nos bármennyire is fáj, te sosem voltál az enyém. Ezért sem szólíthatlak meg birtokviszonyban. Bár szerettem volna... Ó, Istenem, mindennél jobban vágytam arra, hogy a barátnőm legyél. Akármit megadtam volna, ha megtaníthatlak főzni, miközben te segítesz nekem bővíteni a francia szókincsemet ― konyhai tehetségedet ismerve leginkább káromkodások lettek volna porondon.
Büszkén tettem volna ki a hűtőre a közös képünket és nem csupán azért, mert gyönyörűségeddel megszépítesz engem is, de különösen, mert te, a Hulk-lelkű erős nő bennem találtad meg azt, amiért mindenki sóvárog és nekünk mégis megadatott. Megadatott? Igen. Beteljesült? Nem. Ennek pedig én vagyok az oka.

Másfél évvel ezelőtt autóbalesetet okoztam: beleütköztem egy, az esküvőjükre tartó párba. A menyasszony a helyszínen eszméletét vesztette, aztán kómába esett, míg a vőlegény fizikailag nem szenvedett sérüléseket. A kórházban volt alakalmam beszélgetni vele. Egy rendes fickónak tűnt, aki aggódott a menyasszonyáért, de ő sokkal rosszabb állapotban volt ― a vizsgálatok eredménye alapján fél éve volt hátra. Mivel ő maga is orvos volt, kellő szakértelemmel vizsgálta felül a helyzetét és úgy döntött, eutanáziát végeztet az egyik kollégájával. Nem akarta, hogy az édesanyja, a nevelőapja és a bátyja, de legfőképpen élete szerelme, az elbűvölő Daphné Éloïse Fournier tehetetlenül végignézzék a szenvedését.
Én okoztam a balesetet. Ezidáig voltam képes ezzel a titkolt teherrel élni, de amikor hallottam a babáról, rájöttem, hogy az égiek nem látnak minket együtt szívesen, neked pedig tudnod kell az igazságot. Miattam veszítetted el Nicolast és Audreyt is. Az én hibám az egész.
Daphné kedves, vezekelni fogok a bűnért, hogy közvetetten elvettem két életet és tönkretettem egy harmadikat, ha addig éljek is.

Fogalmam sincs ezek után milyen érzés lesz a következő sorokat olvasnod, de arra adtam a fejemet, hogy beavassalak az igazságba, annak pedig az is jelentős része, hogy én mennyire szeretlek.
Az első csókunk után veled álmodtam ― a Lelkek sóhaja karácsonyi különkiadását forgattuk, összekulcsolt kezekkel meséltünk a kapcsolatunkról. Tisztán csengenek fülemben a szavaid: "Az emberi lélek törékeny teremtés. Ha egy kis repedés is esik a külvilág nyilait felfogó pajzson, kozmetikázhatjuk ugyan, ám sosem lesz olyan, mint volt. Legalábbis úgy hittük, amíg nem találkoztunk. Hisz minden lélek sóhajt. Egyesek a felemelkedéskor, mások a bukáskor. De minden lélekre vár egy másik, ami felemeli, miután elbukott." Neked is ismerősek lehetnek, hisz egy részét idéztem neked a minap. És hozzátettem azt is, hogy én szeretnék számodra az a bizonyos valaki lenni. Még mindig így gondolom, Daphné kedves, hisz szívfacsaróan nagyon szerelmes vagyok beléd.
Te vagy életem szerelme, habár tudom, nem én vagyok a tiéd. Neked már megadatott a felhőtlen boldogság, és, amikor kilépsz a gyász árnyékából, rájössz, hogy el sem hagyott soha.
A mi tiszavirág életű szerelmünk hamvaiba hullott, ugyan mi eleve erre voltunk ítéltetve. Mert először magaddal kell újra szerelembe esned ahhoz hogy valaki mással is meg tudd osztani a szívedet teljes valójában.
Imádkozom érted.

Búcsú helyett legyen ez inkább egy â bientôt! Találkozzunk évek múlva és meséld el nekem hogyan indítottál egy saját tévécsatornát, mikor ismerted meg a férjedet, aki nálad jobban csak a gyermekeiteket szereti! Mosolyogva fogom inni minden szavadat a sikereidről, a tartósan boldog életedről, minden megvalósított álmodról és az aktuális kedvenc reggelidről.
De azt tudnod kell, hogy minden apró információmorzsa ismerősen cseng majd, mert a távolból, ahonnan neked a legjobb, továbbra is, örökké szeretni foglak.
Mert számomra te vagy a lélek, amely felemelt, miután elbuktam.
Te vagy az én lelkem sóhaja.

Szeretettel,
a te Tristaned

V É G E !