▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

b á r c s a k

"If I can dream long enough
You'd tell me I'd be just fine
I'll be just fine
So I drown it out like I always do
Dancing through our house
With the ghost of you"

━━━━━━ ☾ ˖࣪ ♡ ˚❅ ָ࣪  ━━━━━━

egy évvel ezelőtt

2021.; Los Angeles, CA

Ereimben lüktető basszus ütemére ugottam fel a kanapéra, hibás távolság bemérése miatt a mikrofon gyanánt használt hajkefémmel felsértve alsó ajkamat. Vér fémes íze vonta be a nyelvemet, ahogy a felszakadt számról lenyaltam a sötét folyadékot.

― Jack, észvesztően szexi vagy ― nevettem fel átgázolva a padlóra szórt párnatengeren. Fehér ruhám uszályával állított akadálya ellenére elértem a szoba túlsó végébe.

A nappali sarkában a falon húzódó polc előtt egy pult adott keretet a házi bárunknak. Üvegek sokasága nyújtott széles választékot, de én még Pitbull Hey Baby-je alatt kiszemeltem magamnak a juharos árnyalatban mélyülő Mr. Danielle's-t, így, miután magamhoz vettem nyakánál megragadva, rögtön nagyokat kortyoltam belőle, ahogy fogaimmal lekapva a kupakot, fordítottam el a kulcsot a mennyei kapu zárjában.

― U can't touch this? Az a rohadt Spotify miért váltott a takarítós lejátszási listámra?! ― duzzogva biggyesztettem le ajkaimat és dacos arckifejezést öltve siettem a gépemhez, hogy elindíthassak egy sokkal partiképesebb számot. Tekintetem előtt összefolyt betűk labirintusából próbáltam kiolvasni a megfelelő dal címét... egy véletlen félrenyomás végett az Another Love indult el.

A szívem egy pillanatra elfelejtett dobbanni, a tüdőm megszűnt lélegezni, ahogy ledermedve álltam a képernyő fényében. Hirtelenjében a fülledt szoba már nem masszírozta hajtöveimet verejtékkel, mert olyan hűvös szél fújt át a lelkemen, hogy visszhangja elnyomta a természet erejét is.

― Nic ― suttogtam. Lehunyt szemekkel azt képzeltem, hogy ott van velem a szobában. Életben.

Kezeimet széttártam, hogy Nicolas emlékével táncoljak, míg a könnycseppek egymást követve gurultak arcomon.

― Meg fogsz valaha bocsátani azért, amiért magadra hagytalak?

Az a szép a képzeletben, hogy míg elménket kényezteti, addig szívünk is nyugszik. Legalábbis amíg lehunyom a szememet. Mint az Ízek, imák, szerelmek-ben, amikor Elizabeth az indiai ház tetején táncolva férjét látja maga előtt.

― Nem hagytál magamra, Szerelmem. Itt vagy velem és csak addig búcsúzom majd el tőled, amíg átkelek a két világot összekötő hídon.

Tom Odell elnémult a hangszórókban, vele együtt pedig Nicolas illúziója is távozott. Éreztem, mielőtt kinyitottam volna szemeimet. Habár nem jelent meg valójában, közelsége melegítette szívemet, testembe pedig, habár csupán egy tánc erejéig is, de életet lehelt.

Aztán visszatértem a valóságba.

Alkohol mámora bódított, a plafon kontúrjára tekert led csík villózó fényei pedig szédítve vágtak fejbe. Úgy éreztem a helyiség forog körülöttem, a bútorok, akárcsak a Szépség és a szörnyeteg kastély berendezése, életre keltek és lebegés illúzióját keltették. Dacára annak, hogy őrült hangerővel zakatolt a zene, csend töltötte be a testemet: a szívemben tátongó üresség hangosabban ordított.

― Itt a rendőrség! Hölgyem, kérem nyissa ki az ajtót!

Vánszorogva ugyan, de elmásztam az ajtóig, melynek túloldalán egy egyenruhás sármőr állt, övébe kapaszkodva.

― Baszki, az aranyhal memóriám miatt elfelejtettem, hogy rendeltem táncos fiút! ― döntöttem homlokomat az ajtónak. A férfi rideg tekintettel húzta ki magát, fáradt sóhajjal dörzsölte meg szemöldökét. ― Az a helyzet, szexikém, hogy esőnapot kell beiktatnunk. Mennyivel tartozom amiért idáig eljöttél?

― Én nem vagyok táncos.

― Én meg józan vagyok. Ne ámíts tovább, csak mondj egy összeget.

― Hölgyem, a szomszédja telefonált csenháborítás miatt. Tisztában van azzal, hogy...

― Az a szemét Mrs. Benett. Nyilván a lépcsőházban telelő növényeimet sem egy, az épületben nem engedélyezett, rejtélyes kutya borította fel. És én még vittem annak a banyának...

― Hölgyem, kérem kapcsolja le a zenét és térjen nyugovóra. Hajnali három van.

― Ki maga, az anyám? Hát nem úgy néz ki. Hacsak nem kezdett el kondiba járni és túltolni a szolit ― mértem végig a félvér férfit kuncogva, bár úgy hiszem, nem értékelte a poénomat. Ki tudja?! Abban a két percben, amíg az ajtómban állt, ugyanolyan fapofával nézett el mellettem, mintha levegőnek tekintene. Vagy a hátam mögötti fallal szexelne a fejében.

― Kapcsolja le a zenét! ― ismételte el jeges orgánumával szaggatva a szavakat.

― Nem szereted a Pon de Replayt? Rihanna minden fergeteges buli elengedhetetlen összetevője. Tudom-tudom, a legtöbb pasi nem bírja, amikor egy nő hallatja a hangját, de mondok neked valamit, Zsarukám, mi nem csak két lábon járó vaginák vagyunk!

― Elég volt; Hölgyem, tegye hátra a kezét! Őrizetbe veszem csendháborításért és hivatalos szervvel szembeni ellenállás vádjával. Jogában áll, mindent, amit mondd...

Tompán hallottam a járőr szavait, mert fülemet a csuklómon csattanó bilincs hangja foglalkoztatta.

― Kérem, ne!

Már így is Chase agyára megyek.

― Gondolkozott volna mielőtt jártatta a száját!

― Megígérem, hogy nem zavarom többé a szomszéd banya nyugalmát, csak ne vigyen be.

― Tegyen úgy, de ne várjon cserébe semmit.

Könnyes szemmel, menyasszonyi ruhában ültem be a szirénás autóba, melynek fényei az egész környéket piros és kék árnyalatba merítették. Fejem elnehezedve húzott az ablak felé, így hát homlokomat az üvegnek döntöttem és mély lélegzetvétellel próbáltam lejjebb tornászni szapora pulzusomat. Zaklatott állapotom leheletemmel takarta be a hideg anyagot, tiszta vásznat szolgáltatva.

Ujjamat az ablakra nyomtam és lassan mozgatva írtam a párába vágva: bárcsak.

― Bárcsak itt lennél most velem,
hogy átsegíts minden helyzeten.
Fognád még szorosan a kezem...
Míg élek, kérlek ne engedj el!

― Sajnálom, ami a férjével történt ― szólalt meg Mr. Szigorú Tekintet a visszapillantóból engem sasolva.

― Nem volt a férjem. Épp az esküvőnkre tartottunk, amikor belénk rohant az az átkozott autó.

Lassan perdült a könnycsepp szemem sarkából, fehér ruhámra hullva, sötétlő foltot hagyva. Lustán vezettem tekintetemet a szövetre, ami szomjasan itta a sós cseppet és magamban egy hitetlen kacajt hallattam, ahogy azt gondoltam, halott szerelmemmel tartandó esküvőmre varratott ruhám sóvárog bánatom után.

― Örüljön, hogy maga él.

― Lehet ezt életnek nevezni? Ő volt a másik felem, nélküle azt sem tudom hol a helyem ebben az elbaszott világban ― fejemet ingerültem nyomtam a fejtámla keménységének, hamár bilincsbe szorított kezeimmel nem tudtam az anyósülésbe boxolni. ― Élhetünk fél emberként teljes életet? ― kérdeztem tekintetemet az övének szegezve. Üresen csillogott, sajnálattól szomorkásan.

― Miért is beszélgetek magával?! ― horkantottam fel, aztán megdörzsöltem arcomat, hogy a kínzó fejfájás mellett a józanság gondolata ne kínozzon.

― Szolgálunk és védünk. A lélek pedig a legtörékenyebb dolog s különösen e két dologot szükségelteti.

― Látom maga is szereti a feliratos hűtőmágneseket.

― A gúny nem vértez fel minket a sérülések ellen, akármennyire is szeretné.

― Honnan tudná mit szeretnék?!

― Az elföldelt szerelme megadja az egyértelmű választ.

― Persze, mert valaki, akinek meghalt a szerelme, csak őt akarhatja vissza.

― Miért, nincs igazam?

Vesztes tekintettel szegtem le a fejemet.

Én nem akartam Nicolast visszahozni, én utána akartam menni. Mert, ha évtizedekkel később is, de egyikünk meghalt volna majd és itt hagyná a másikat magányosan ― végső soron a Szerelmünk lapjai is csak egy fiktív történet.

Ezt azonban nem mertem beismerni a volán mögött ülő férfinek, elvégre, ha "meg akarok halni" kijelentéssel ülsz egy rendőr autójában, az út további része könnyen a pszichiátria felé vezethet.

❈⁛˖࣪ ⠀ོ ָ࣪ ꕊ⋆°'๛.

― Daphné, Daphné ― rázta fejét rosszallóan Chase az őr oldalán. A kezében szorongatott kulcsokkal kinyitották az előzetes cellámat, miután az őrangyalom letette az óvadékot.

Nicolas testvére mindig közel állt hozzám, mégis, miután ő elment, egyre szorosabb lett a kapcsolatunk. Úgy kötődtem hozzá, úgy törődött velem, mint egy bátty.

― Alig telt bele egy hétbe és már megint itt vagyunk... Ha fotósorozatot akartál magadról, szólhattál volna, van egy kiváló fényképész kontaktom ― nevetett fel állát dörzsölve, utalást ejtve a bűnügyi nyilvántartási fényképeimről.

Ében bőrkabátjának csatja farmere oldalán lógó láncával muzsikát szült, míg Martens bakancsával egyre közelített a zárka felé. Hollófekete tincsei ― melyek a kései, vagy inkább korai órának betudhatóan kócos kazalban ölelkeztek ―, megkoronázták vagabond megjelenését.

Parfümje már ekkora távolságból is megkörnyékezett, illata biztonságot jelentett számomra, a segítő kezet, miközben a szakadék szélébe kapaszkodtam.

― Azt hittem sosem érsz ide ― morogtam duzzogva, sötét pulóverébe mormolva, mikor ölelésébe szorított.

― A jó dolgokra várni kell ― nyomott puszit hajamba. ― Szorongatsz még, vagy adhatom az Aszpirint?

― Túl jó vagy hozzám, Cams ― fejemet mellkasának döntve szívtam magamba közelségét. Szíve dobogásának harmóniája, lélegzetvételének ritmusa, mint egy doboz nyugtató, szelidített meg.

― Ez enyhe kifejezés arra, hogy percek óta ölelgetek egy szeszfőzdét ― nevetett fel, mire ökölbe szorított tenyérrel aprót csaptam mellkasára.

― Már kijózanodtam.

― Jobban örültem volna, ha eleve nem is iszol.

― Olyan meglepő dolgokat tudsz mondani, hogy csak kapkodom a fejem ― jegyeztem meg szarkasztikusan, miközben kifelé menet biccentettem a járőrnek, aki letartóztatott. Hosszú ujjait sapkája kemény előlapjára fektette, hogy kissé fejébe húzva viszonozza a köszönést.

― A kiszámíthatatlanság az élet fűszere.

― Ezzel a szöveggel áltál anyud elé, amikor televarrattad a bal karodat?

― Előhozakodsz halálos ítéletem történetével? ― csiklandozta meg az oldalamat, mire hahotázva ugrottam el tőle.

― Nagyon sajnálom ― egyenesedtem ki, hogy komoly arcot öltve meggyőzzem. Vonásai ellágyultak, ekkor pedig széles vigyorral összefontam karomat. ― Nagyon sajnálom, amiért nem lehetettem ott, hogy halljam, ahogy katonai iskolával fenyegetik a felelőtlen fejedet.

― Megállj, te aljas nőszemély! ― hunyorogva hívott játékos párbajba.

Lendületesen menekülőre fogtam, ő pedig igyekezett nyomomba érni, így üldözni kezdett ― egész sikeresen, ugyanis a fotocellás ajtón egymásba gabalyodva estünk ki.

― Azt akarom, hogy máskor is ilyen önfeledten nevess ― fordította felém fejét. Hasamat szorongattam a görcstől, amit az intenzív nevetés váltott ki, de szemeibe boldogságomat halvány mosollyá csitítva néztem.

― Akkor mégiscsak jó ötlet volt szeszfőzdét csinálnom magamból.

― Komolyan mondtam, Daphné Éloïse. Ha boldognak látlak, az olyan, mintha visszakapnám az öcsémet egy kicsit. Az ő élete értelme te voltál és ha így sziporkázol, az olyan, mintha ő is életre kelne.

― Még szerencse, hogy a rendőrségen vagyunk, ezért nem kell messzire menni, hogy feljelentést tegyek a hangulat kegyetlen meggyilkolásáért ― vetettem oda komoran és feltornászva magamat, kezet nyújtottam Chase-nek, hogy felsegítsem.

― Legalább viszonozhatod az óvadékkal tett szívességeket.

― Azt csak abban az esetben tenném, ha nem akarnám, hogy a sitten rohadj.

― Hiányoznék neked.

― Ez az egy szerencséd van, Cams!