▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

m e t a f o r á k

"It's been a couple months since I felt like I'm home
Am I getting closer to knowing where I belong?"

━━━━━━ ☾ ˖࣪ ♡ ˚❅ ָ࣪  ━━━━━━

2022.; Los Angeles, CA

Ambivalens szívfájdalommal pillantottam körbe a társaságon: kisebb csoportokba gyűlve beszélgetve is egy nagy egységnek látszottak, amibe én sosem tartozhatok bele. Ennek ellenére halvány derű töltötte meg a mellkasomat, ahogy megláttam Mayat egy gazdaságissal, aki éppen egy könyvből olvasott fel neki, az ebédjük mellett.

― Olyan, mintha a tyúkanyó lennél az ólban, mi?! ― bökött oldalba Tristan, miután lendületesen lehuppant mellém. Lustán megforgattam szemeimet és arrébb ültem a kanapén.

― Inkább olyan, mintha én lennék a róka ― morogtam halkan, hogy ő ne hallja mit súgok.

Olyan, mint egy emóciómágnes. Úgy érzem, az ő közelében akaratom ellenére is kikívánkozik belőlem, hogy mit érzek.

― Ha A kis herceg-ben lennénk, ez egy nagyszerű szerep lenne, de egy tyúkól hasonlatban nem túl előnyös. A szárnyasok szempontjából legalábbis haláli.

― Miért is hittem, hogy elengeded a füled mellett a nem neked szánt megjegyzést?!

― Amint elhagyja a szádat, a szó mindenkié, aki meghallja.

― Csak hagyj békén, kérlek ― vágtam hozzá a kanapé sarkába állított díszpárnát és sietősen távoztam a stúdióból.

A lift felé vettem az irányt, hogy a földszintre zötykölődve vehessek magamnak ebédet. A cigi mellett a paprikás bundázott mogyoró ropogtatása képes menedéket biztosítani a gondolataim támadásának kereszttüzében.

― Bassza meg! ― sziszegtem impulzívan nyomogatva a kiválasztott emelet gombját, amikor megpillantottam a folyosón beforduló Tristan alakját. Miért nem tud csak egyszerűen úgy elfogadni ahogy vagyok; egyedül?!

Az acél szerkezet két ajtaja kiemelkedett a falból és lassan elkezdtek egymás felé közeledni, ám amikor megnyugodhattam volna, hogy összeérnek, egy alkar ékelődött be közéjük.

― Mázlid van, hogy általánosban atletizáltam.

― Lenne rá egy sokkal találóbb szavam, mint a mázli ― dünnyögtem zsémbesen és mellem előtt összefont karokkal a talapzattól mennyezetig érő tükörnek döltem.

― Ne már, Fournier! A napi horoszkópod szerint ma fantasztikus lehetőségek várnak rád, ne ellenkezz ellenük.

― Kicsit para, hogy utánajártál a horoszkópomnak, nem gondolod? ― pillantottam rá szemem sarkából, összevont szemöldökpárom alatt.

― Jobb félni, mint megijedni.

― Kétlem, hogy a hétmilliárd levegőrontó tucada megyegyező tulajdonsággal rendelkezne, pusztán mert ugyanabban az időtartamban születtek. Én nem hiszek a csillagjegyes hókusz pókuszban.

― Én meg nem hiszek az adóban, mégis befizetem.

― Költözz Monacoba. Nekem aztán egyáltalán nem hiányoznál, sőt, még szívességet is tennél vele.

― Úttörőként nevezed a munkanélkülivé válást szívességnek.

― Szerintem a veterán alvilági tagok megelőztek, de megtisztelő a feltételezés.

Az ajtók megváltásként nyíltak szét, ezért egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, amikor kiléptem a szerkezetből. Hosszú lábaimmal megtett nagy léptekkel igyekeztem növelni a távolságot, mihamarabb kilökve magamat a migrént okozó aurából.

Csukott szemmel is odataláltam volna az automatához, mert a munkanapok összes étkezését innen intéztem, leszámítva a vacsorára fogyasztott rummal nyakon öntött, aszalt körtés müzlimet. Így aztán gondtalanul szlalomoztam az irodaház előcsarnokát zsúfoltságig megtöltő embertömeg közt.

― Va te faire foutre! [francia: Baszd meg magad!] ― kiáltottam el magam és karommal lendületet véve boxoltam bele az önvezérelt büfébe. A mogyorónak fenntartott oszlop üresen nevetett a képembe.

― Ezeket keresed, Daphné Éloïse? ― hátam mögött a környezet zaján egy ismerős bariton kerekedett felül. Az automata üvegén tükörként győződhettem meg a hanghoz társított személy kilétéről. Chase állt mögöttem, kezében a zacskózott nassolnivalót felmutatva.

Egy pillanatnyi csodálkozást megengedve magamnak fordultam a férfi felé, majd nyakába ugrottam. Két karjával szorosan ölelte derekamat és megfordult velem tengelye körül, mielőtt letett volna.

― Lógsz tíz dollárral amiért felvásároltam a téli készledet, mókuskám.

― Elfogadom ajándékként és még masnit sem kell rá kötnöd.

― Kicsit korán van a karácsonyhoz, még Cameron viszonylatban is ― ajkain bújkáló mosollyal kacagott fel rekedtesen. Náluk családi hagyomány, hogy a halloweeni dekoráció az ünnep másnapján való leszedése egy időpontra esik a karácsony varázsának vizuális megjelenítésével. ― Különben is, a kanadai üzleti utam után már a jelenlétem is egy ajándék.

― Mióta nevezzük üzleti útnak a zenészek alkotásnak álcázott, züllött bulizását? ― vontam össze szemöldökeimet játékos mosolyt virítva.

― Kevered a szezont a fazonnal.

― Költöttél dallamot, vagy versbe szedted gondolataidat? Fogtál hangszert a kezedbe az elmúlt hetekben? ― kérdeztem gyanús tekintettel a fiút méregetve, miközben lassú léptekkel köröket írtam le tengelye mentén. Miután nemlegesen megrázta fejét, folytattam. ― Tudomásom szerintem hozzád hasonló zenészeknél éjszakáztál. Esténként elmentél a srácokkal kiereszteni a gőzt? Ezalatt kocsmatúrát értek, elsősorban ― Újabb fejrázás. ― Összefoglalva; alkotásnak álcázott bulizás, nem igaz, Cams?

― Szerencsések L.A. férfi ügyvédjei, hogy nem a jogi pályát választottad, máskülönben az ő mogyoróik csomagolódnának ilyen zacskókba a meggyőző érveid hatástalanításától.

― Biztos szívesen néznék a ceruzaszoknya szorosságával kiemelt formás hátsómat. Szerencséje van a feleségeiknek, hogy nem színem a piros, máskülönben a Harvard büszkeségfalán virítottam volna.

― Nagyon jól áll neked a piros. Olyan... bosszúszomjassá tesz ― nevetett fel összecsípve orrhegyemet.

A hátam mögött egy tenor köhögéssel jelezte jelenlétét, amiről a boldog percek miatt meg is feledkeztem. Íriszeimet az egekbe emelve fordultam meg és Chase vállára fektetve kezemet intettem a fiúnak.

― Hát persze, hogy nem szívódik fel attól, hogy fejben eltüntetem ― sziszegtem fogaim közt házsártosan.

― Tristan David Savrinn, és ne higgy el semmit, amit Fournier panaszkodik rólam.

― Chase Robert Cameron, és higgy el mindent, amivel Daphné Éloïse méltat.

― Nem gondoltam volna, hogy van bárki is, akiről pozitívan nyilatkozna.

― Gótikus bájjal rendelkezik, meg kell hagyni, de amint megismered, magáért beszél a barokk díszes személyisége.

― Ha hagyja, hogy megismerjem.

― Nem lesz gond. Oroszlánnak álcázott kismacska.

― Aki akkorát karmol a hátadba, hogy még az is fájni fog, ha levegő éri, nemhogy a bőrdzsekid súlyos anyaga ― paskoltam meg a lapockái közti területet ―, amennyiben nem hagyod abba.

― Pedig már kezdtem belejönni a metaforákba ― biggyesztette le ajkát Chase, csalódottságot színlelve. ― Engesztelésül fogadd el az ötcsillagos ebédedet, ingyen és bérmentve.

― Amúgy sem szándékoztam fizetni érte ― elégedetlen grimaszt vágva kaptam ki a kezei közt szorongatott boldogságot és kapkodva bontottam fel a zacskót, hogy mihamarabb hozzáférést birtokoljak.

― Ne ilyen szeméttel szennyezd a szervezeted hanem egyél rendes főtt ételt! Gyere, ebédelj velem! ― ajánlotta fel harsányan Tristan, mire kishíján félrenyeltem a mogyorót.

― Kösz, inkább kihagyom ― vicsorítottam. Utálom, ha valaki meg akarja mondani mit és hogy' tegyek.

Chase finoman oldalba bökött. Mikor rápillantottam, mimikája szavak nélkül kifejezte, mennyire udvariatlannak tartotta a visszautasításomat. Én nyers vagyok, mert azzá formált az élet.

Megvontam vállamat, majd gúnyosan húzva ajkaimat pillantottam ismét a fiúra. Figyeltem idétlen ábrázatát, ahogy ügyetlenül igyekszik még engem is levenni a lábamról. Tekintete merő őszinteségtől fénylett, arcán remény gödröcskéivel keretezett mosoly virított. Megesett rajta a szívem. Úgy festett, mint egy óvodás, aki elköteleződve építgette homokvárát mit sem törődve azzal, hogy előtte hányszor tapostam össze.

― Már elígérkeztem valakinek, akinek szigorúan be kell tartania az ebédszünetét. Majd bepótoljok, Savrinn.

― Ki is az a katonás időbeosztású személy? ― kérdezte Chase összevont szemöldökökkel. Belecsíptem bőrébe, mert tisztán lerítt róla, hogy tudja, legjobb barátnőmet használtam kifogásként. Fájdalmas arckifejezést öltve húzódott el tőlem, de nevetésével tudomásomra juttatta, szándékaimmal ellentétben megkíméltem a megleckéztetéstől.

― Wanda.

― Ó! Az a Wanda Salvatore-Young, aki szabadúszó divattervezőként saját személyében uralkodik maga felett? Aki egy éve utazgat a világban és a képét L.A. közelébe sem tolja?

Muszáj volt így kiemelni a részleteket?!

― Mh ― hümmögtem leszegett fejjel helyeselve. Arcom vörös árnyalatban fürdött, ahogy a kellemetlen zavar kiült a felszínre. ― Ezért még később kinyírlak, Cams.

― Daphné a részletekben rejlik.

Már csak az hiányzott, hogy ördögként vonatkozzon rám az az ember, akitől az állásom függ. Remélem ezt nem írja be a jelentésbe, különben nagy szarban vagyok.