Ráérős léptekkel haladtam lefelé a lépcsőn Jiminnel, miután átöltöztem. Félve kért meg, hogy kicsit figyeljek Minhora - akit csak úgy mert ott hagyni a nappaliban, hogy aludt, de ketten is figyelnek rá - mert neki el kellett mennie valahova. Nem kérdezősködtem, nem az én dolgom volt, így szótlanul mentem utána. A tágas nappali kanapéján feküdt a kisfiú betakargatva, nem messze tőle Minah és Jimin szőke barátnője, aki először furcsa, szúrós szemekkel tekintett rám, de Jimin megköszörülte a torkát, minek hatására teljesen megváltozott.

- Gina, jól vagy? - lépett elém Minah.

- Persze. - bólintottam apró mosollyal.

- Akkor mehetünk Jimin? - kérdezte a szőkeség. Jimin válasz helyett sóhajtott, mire a lány enyhén hisztis hangnemet vett fel. - Megígérted! Így is sokat vártam már. - fonta karba kezeit duzzogva.

- De Gina rosszul lett és...

- Ne mond nekem, hogy egy cseléd fontosabb, mint én?!

- Gina a fiam nevelője. - hangsúlyozta a férfi, én pedig ekkor döntöttem el, hogy közbe avatkozok.

- Semmi gond Mr.Park, de jobb lenne inkább az 'alkalmazott' szó használata. - néztem a lányra. - Bármilyen programjuk volt menjenek nyugodtan, hiszen a párja már akkor önre várt, mikor mi megérkeztünk. Egy hölgyet pedig nem illik megváratni.

- Kértem, hogy hívj Jiminnek. - fordult felém.

- Én pedig kérem, hogy induljanak. - villantottam egy mosolyt.

- Ti férfiak miért nem tudtok úgy értékelni, ahogy azt megérdemelném? - puffogott tovább a lány, amiért eléggé irritálóvá vált. Jimin egy újabb sóhajtással sétált az alvó kicsihez és egy puszit nyomott az arcára, közben megsimogatta a fejecskéjét.

- Aludj jól, hercegem. - köszönt el tõle. - Indulhatunk?

- Még szép! - karolt bele Jiminbe a lány és szinte kivonszolta őt a nappaliból. Fej rázva sétáltam a kanapéhoz és ültem le a kisfiú fejéhez. Akaratlanul is haját kezdtem simogatni, amitől apró grimaszokat vágott le, ezzel rettentően édessé varázsolva az alvó picit.

- Biztosan jól vagy? - kérdezte Minah

- Persze, ne aggódj. Csak rosszul lettem és Mr. Park segített.

- Oké... tegyük fel, hogy hiszek neked, ami abszurd, mert nem. - hadarta én meg értetlenül néztem rá. - Mindegy, kérsz valamit enni? Bármit megcsinálok, amihez kedved van.

- Nem vagyok éhes, de azért köszönöm.

- Ezt megint nem hiszem el. Van leves tele zöldséggel meg hússal. Az kell neked, szóval szedek belőle és mind meg kell enned! - emelte fel ujját.

- De Minho alszik.

- Már nem. - vigyorgott, közben a kisfiút nézte. Meglepődve fordultam a kicsi felé, aki nagyokat pislogott, majd megdörzsölte szemecskéit és ügyesen feltolta magát, hogy felüljön.

- Jó reggelt Tündérke! - mosolyogtam rá, amit viszonzott, aztán nevetni kezdett.

- Én már most utállak! - duzzogott Minah. -Téged miért visel el és engem miért nem?

- Ne aggódj, biztosan kinövi majd. - biztattam.

- Most viszont jöhetsz enni. - jelentette ki, majd megfordulva elsétált, gondolom a konyhába.

- Akkor, indulás. - vettem kézbe a kisfiút. Már majdnem a konyhánál voltunk mikor feltűnt, hogy semmim nem fáj, pedig a korábbi rohamaimnál volt, hogy napokig szenvedtem. Válaszok nélkül fordultam be a konyhába, ahol elképesztően jó illatok terjengtek. Hiába mondtam, hogy nem vagyok éhes, a gyomrom hangos korgással jelezte az ellenkezőjét. Bent egy idősebb nő pakolászott, majd szinte mindent eldobott, mikor meglátott minket.

- Ezt nem hiszem el! - tátotta el a száját. - Az égiek végre meghallgattak és küldtek valakit, aki Mr.Parkohoz illik!

- Úgy érted Minhohoz. - javította ki Minah. A nő értetlenül nézett rá, láthatóan össze volt zavarodva. - Ő itt Gina és ő lesz Minho nevelője. Mr. Park sajnos randin van.

- Esküszöm én kaparom ki annak a haszonlesőnek a szemét! De Park úrfi sem ússza meg! Pont egy ilyen nőt kellett találnia?! - akadt ki. - Mindegy is. Az én nevem Choi Naeun, kedvesem.

- Gina Rain. Örülök, hogy itt lehetek. - mosolyogtam őszintén.