Reggel nem éreztem magam körül az ölelő kezeket. Semmi zajt, semmi szuszogást nem hallottam. Kinyitottam szemeimet és egyedül voltam. A fürdőben sincs senki. Nem lehet, hogy az egészet csak álmodtam. Túl valóságos volt. Fejemet kezeim közé temettem és ekkor ujjaimon megéreztem valamit. Draco bizalom gyűrűjét. Hát nem álom volt! De akkor most hol lehet? Épp csak most békültünk ki. Nem veszíthetem el megint!

- Jó reggelt! - köszöntek az ikrek mosolyogva, mikor leértem a Nagyterembe.
- Nektek is! - erőltettem egy mosolyt magamra.
- Mi történt tegnap? Megkérdeztük Hermionétól, hogy miért volt ilyen nyomott hangulatú Harry, de csak annyit mondott, kérdezzünk meg téged. - mesélte Fred.
- Dracoval kibékültem. Jobban mondva, együtt aludtunk. - hátranéztem a Mardekár asztala felé, de sehol nem láttam. Lehajtottam fejem.
- De hát ez csodás! És akkor miért vagy ilyen szomorú? - furcsállt George.
- Eltűnt. Reggel nem volt mellettem és azóta nem láttam. - suttogtam.
- Keressük meg! - kiáltották egyszerre. - Váljunk szét, te először megkérdezed a Mardekárosokat, aztán elindulsz az első emeleten, majd a másodikon. Mi addig Freddel végignézzük a harmadik és negyedik emeletet. Ha végeztünk, a kviddics pályán találkozunk! - azzal felpattantak és már indultak is.
Vettem egy mély levegőt, felálltam és odasétáltam a Mardekár asztalhoz. Megpillantottam Pansyt majd megforgattam a szemem.
- Hé, Parkinson! - szóltam oda neki, mire többen is rám figyeltek, arcukon undort és néhányon féltékenységet láttam. Ahogy Pansyén is. - Nem láttad Dracot?
- Ha tudnám, hogy hol lenne, akkor sem mondanám el! Elvetted tőlem! - emelte fel az orrát.
- Fontos lenne! - mondtam egy sóhaj közepette.
- Balise mondta, hogy látott titeket együtt. Azóta nem jött vissza.
- Na látod, tudsz te kedves is lenni. - mosolyogtam rá gúnyosan majd faképnél hagytam.
Nagyszerű, nem sokkal tudtam meg többet. Ideje végignéznem a folyosókat. Először az első, aztán a második emeleti folyosókat. Ismétlem magamban, nehogy elfelejtsem.
Végignéztem az összes termet, raktárt, szekrényt, mosdót, mindent. Sehol, semmi. Ideje kimennem a kviddics pályára. Ha az iskolában nincs, ott kell lennie. A birtokot nem hagyhatja el. Sajnálatomra, megláttam az ikreket. Csak az ikreket.
- Találtatok valamit? - kérdeztem szomorúan.
- Végigkérdeztünk minden szembejövő diákot, de senki nem látta. Pedig azért elég feltűnő. - simított végig a karomon George.
- Menjünk vissza! - indultam el az iskola felé. - Az a furcsa, hogy múltkor Luciust láttam a Roxfortban. Apámat kereste. Lehet, hogy ő tud valamit. Meg kell kérdeznem! - utunk tehát a bájitalterem felé vezetett. Elkísértek, de nem jöttek be. Apám őket sem szívleli.
- Apám! - kezdtem köszönés képpen.
- Mit akarsz? - kérdezte kimért hangsúlyban.
- A Lucius Malfoyyal való találkozásod...
- Ne is folytasd. - vágott közbe. - Nem mondhatok semmit.
- Dracoról volt szó, igaz? - felhúzta szemöldökét. Ez nála egy kimondatlan igen.
Eleresztettem egy halk de annál inkább kétségbe esett sóhajt, majd kisétáltam a teremből. Az ikrek kint vártak, de látva szomorú képemet, nem kellett kérdezniük semmit. Visszakísértek a szobámba és bevállalták, hogy még körülnéznek, hátha megtalálják valahol. Csoda, hogy mit meg nem tesznek értem.
Draco nem szokott ilyet csinálni. Szó nélkül nem tűnik csak úgy el. Főleg nem, már reggel. Akkor is egy üzenetet legalább hagy. Végignéztem még egyszer a szobámon, de sehol semmi.
Leültem az ablakom elé és végignéztem a naplementét. Csak bámultam a tájat. Legalább ez egy kicsit megnyugtat. A kék égboltot átváltotta a szürke szín. Minden komor és sötét lett. Akárcsak a lelkem. Üresség.
Megláttam valamit. Valamit, ami talán minden kérdésemet megválaszolja.
Egy sötétszürke bagoly repült át az égen, egyenesen az ablakomig. A Malfoy bagoly.
Csőrében egy levél kapott helyet. Szívem összeszorult, mikor megláttam rajta Draco csodásan kerekített betűit.