Az ikrek vetettek rám egy sajnálkozó pillantást, majd hátat fordítottak és sietősen elsétáltak. A léptek hangjai amik mögülem jöttek egyre csak felerősödtek, fejemet lehajtottam. Draco lassan elém sétált, megfogta az államat és felemelte, hogy a szemébe nézhessek. Szemembe könnyek gyűltek mikor megpillantottam.
- Igaz ez? - kérdezte halkan. - Amit a levélbe írtál?
Szemeimet lecsuktam, mire a felgyülemlett könnyeim lecsordultak arcomon.
- Soha nem használnálak ki csak úgy. Fáj, amikor látlak. Te is hiányzol nekem. - idézett a levélből.
- Harryvel nem történt köztünk semmi!
- Tudom, Layla. Megijedtem. Féltem, hogy elveszítelek. Nem tudtam, hogy kezeljem a helyzetet - hajtotta le a fejét. - Sajnálom! Annyira szeretlek! - kezdett ő is könnyezni.
Fejét mellkasomra hajtotta és halkan szipogni kezdett. Gyorsan átöleltem. Szörnyű így látni őt. De nem csak ez a baja. Látom, hogy valami más is van. Teljesen ki van borulva. Szemei beestek és arca a szokásosnál is sápadtabb.
Hátát addig simogattam míg meg nem nyugodott. Felnézett, körbefogta arcomat és lassan megcsókolt. Végre. Ebben benne volt minden. Fájdalom, követelődzés, hiány.
- Szeretlek, Draco. - döntöttük homlokunkat egymásénak.
- Szeretlek, mindennél jobban. - mondta vissza ő is. A gyűrűjét, ami mindig a bal kezén van, lassan lehúzta ujjáról. - Ígérem, hogy örökké szeretni foglak! - kezemet gyengéden megfogta és felhúzta rá a zöld smaragddal díszített kígyó formájú gyűrűjét.
Megfogtam Draco kezét és elindultunk a Griffendél klubhelyiségbe. Az utunk csöndben telt, de nem az a kínos fajta, hanem élveztük egymás társaságát. Beléptünk a festményen és Finnigan hangja zavarta meg a csendet.
- Ez meg mit keres itt? Nem jöhet be. Vagy a Nagy Layla Snapet erre még nem világosították fel?
Elővettem a pálcámat és felé mutattam vele. - Petrificus totalus. - mire megmerevedett - Kuss. - jelentettem ki.
Draco egy puszit nyomott fejemre és éreztem, hogy mosolyog. A többiek egy hálás pillantást vetettek felém. Ekkor a fiúk hálókörzetébe vezető lépcsőn (legnagyobb örömünkre) az arany triót pillantottuk meg. Malfoy megszorította kezem, majd húzni kezdett szobám felé. Visszafordultam feléjük és láttam, ahogy összenéztek és furcsán figyeltek minket.

- Legközelebb a Mardekárba leszünk, jó? - kérdezte Draco és lefeküdt az ágyamra.
- Ott engem utálnak. - húztam el a számat és melléfeküdtem.
- Ha velem vagy, nem. Nem engedem. - ölelte át derekam.
Nem sokára már az egyenletes szuszogását hallgattam. Hiányzott ez a hang. Hiányzott az egész lénye. Az, hogy mindig megvéd mindenkitől. Az, hogy kisajátít, ebből is tudom, hogy fontos vagyok neki. A féltékenysége. A szeretete. Az illata. A haja. A kezei. A szemei. Mindene. Hiányzott Draco Malfoy. De most itt van velem, és soha többet nem engedem el.