Kinyitom szemeimet, de nem látom a vörös hajtincseket. Már ennyi lenne az idő?
Lassan feltápászkodom és körülnézek. Az egész szobám egy nagy káosz. Pont mint én.
Elindulok a fürdő felé, hogy elviselhető alakot formáljak magamból. Elhaladok az íróasztalom mellett és egy gyors pillantást teszek felé. Szívem kihagy egy ütemet. Hirtelen kezdem el keresni, de egyszerűen nem találom. Csak ne címeztem volna meg azt az átkozott levelet!
Nagyjából rendbe szedtem magam és elindultam megkeresni az ikreket. Elvégre, ők láthatták csak.
Mi lesz, hogyha odaadták Draconak? Csak kiírtam magamból az érzéseimet! Nem neki szántam! Vagyis de, de nem akartam, hogy el is olvassa! Sőt, azt se akartam, hogy az ikrek elolvassák! Milyen egy meggondolatlan vagy, Layla!
Biztos még reggeliznek. Igen, hiszen a nap legfontosabb étkezését biztos, hogy nem hagynák ki.
Beléptem a nagyterembe és szemeim egyből a Griffendél asztal felé terelődtek. Meg is találtam a keresett hajkoronákat. Gyorsan odasiettem hozzájuk, figyelmen kívűl hagyva a bámuló szempárokat.
- Fred. George. Beszélnünk kell. Most! - kezdtem köszönés nélkül.
- Hát akkor...
- Beszéljünk most! - váltották egymást.
- Nem vagyok vicces kedvembe. - forgattam meg a szemem.
- Hát azt észre vettük... - hallottam meg Harry hangját.
- Na, te csak meg se szólalj! - emeltem fel a hangom és felé fordultam, mire az ikrek gyorsan felpattantak.
- Jó ötlet, menjünk beszélgetni! - fogta meg a kezem George.
- Mielőtt még valakinek baja esik. - tette hozzá Fred halkan.
Tudják, hogyha egyszer valakire megharagszom akkor annak soha nem lesz jó vége. Még pont időbe vették a lapot.
- Mi a francot csináltatok? - szúrtam le őket, mikor már mindenki látókörén kívül estünk.
- Most éppen mire gondolsz? - néztek össze.
- A levélre. - halkítottam a hangsúlyomon. Nem hiányzik, hogy más is tudjon róla.
- Ohh, hogy az!
- Odaadtuk neki. - jelentette ki nyugodtan Fred.
- Hogy mit csináltatok? - akadtam ki. - Nem, nem, nem! Az nem lehet!
- Most meg mi a baj? - nézett rám furán George.
- Az, - vettem egy mély levegőt - hogy rohadtul nem akartam neki odaadni!
- Pedig olyan szépen leírtad! - mondta óvatosan George.
- A fájdalmamat írtam le! - vágtam rá.
- Attól még szép volt. - suttogta Fred.
Az ikrek valamit láttak a hátam mögött, majd összenéztek és mintha idegesség futott volna át az arcukon. Furcsán néztem rájuk.
- Weasleyk, tűnés! - a hang amitől ezernyi érzelem keletkezik bennem.