Édesapámmal sétálgattam az Abszol úton és közben minden fontos iskolai dolgot beszereztünk.
-Igen, azt hiszem ez lesz az. Különös, különös - elmélkedett Olivander. - Próbáld meg ezt!
A kezembe nyomott egy tiszafa pálcát. Egyszarvú hajmag, 13,5 rugalmas. Jónak tűnik.
A testemet különös érzés járta át. Azt hiszem megtaláltam a megfelelő pálcát. Azzal suhintottam egyet és igazam is lett. Ez lesz az.
Sajnos ezt az élményt egyedül kellett megélnem. Apám sem most, sem a baglyom megvételekor nem volt hajlandó bemerészkedni velem a boltokba. Kicsit olyan érzés mintha letagadna.
Kifizettem a pálcámat és megkerestem apámat.
- Azt hiszem minden megvan.
- Akkor indulhatunk is? - kérdezte, azzal meg is indult engem hátrahagyva.

- Layla ülj fél szépen a vonatra. mint a többi normális diák. Én addig a tanári fülkében leszek de ha lehet ne gyere oda. - adott egy gyors ölelés szerűséget és magamra hagyott. Ismét.
Felszálltam a vonatra és nagy nehezen kerestem egy üres fülkét. Nemsokára már az ablakon át suhanó tájat kémleltem a gondolataimba merülve. Apám sokat mesélt az iskoláról de ennek ellenére is izgulok. Mindig is az a stresszes típus voltam, meg akartam felelni mindenkinek. Legfőképp az apámnak. Mert hiszen egy bájitaltan tanár lányától csak nem várhatnak kevesebbet, mint az apjától. Küzdenem kell azért, hogy büszke legyen rám. Nekem ez nagyon fontos, mindig is hallani akartam a szájából. Eddig egyszer sikerült, amikor 6 éves koromban sikeresen felszálltam a seprűvel. Azóta elég jól repülök, legalább ebben nincs kifogásolni valója.
Igen belemerülhettem a gondolataimba, mert egy fiú hangja törte meg a csendet.
-Szia, bejöhetek? - nem is kellett választ adnom, már le is ült velem szembe. Dracoval kicsi koromban mindig is sokat játszottam, mert ugye apáink együtt dolgoztak. Amíg ők munkálkodtak mi szoros kapcsolatot kötöttünk. Ő a legjobb és egyben egyetlen barátom is.
- Hahó, Layla! Min gondolkozol?
- Csak, hogy mennyire hiányzott már a hülye fejed!
- Ne is mondd! Alig vártam, hogy újra lássam  azt a beesett arcod! - így mutatjuk ki a szeretetünk.
- Szerinted melyik házba fognak beosztani? - váltottam komolyabbra a hangsúlyt. Ez a kérdés nagyon sokszor megfogalmazódott bennem.
- Nem kérdés! Mi leszünk a Mardekár hercege és hercegnője!
- Fúj, ez olyan romantikus! - nevettünk fel egyszerre. - Milyen butaság, hogy az a hülye sapka dönti el a jövőnket! De Draco... - halkítottam.
- Ne gyere megint ezzel a kétségbe eséssel! Szó sem lehet róla, hogy másik házba osszon be! Ez fizikai képtelenség, Layla!!
- Nem sokkal lettem nyugodtabb - villantottam neki egy erőltetett mosolyt.
- Most ne ezzel foglalkozz, hanem öltözz át - állt fel - és majd a suliban találkozunk!
- De várj, te hová - ezzel magamra hagyott a gondolataimmal együtt.