Keményen harcoltunk, mindent beleadtunk. Nem tudom Harry-éknek sikerült-e eljutni a csónakházig, de remélem nem esett bajuk.

Aztán megint meghallottam a hangot a fejembe. Ugyanolyan hidegen suttogott. Befogtam a fülem, de ez nem segített. A hideg rázta a testem, azt hittem összeesek. Azután elhallgatott.

Azt mondta, hogy visszavonulnak, hogy ők is és mi is összegyűjtsük a halottakat, mert Harry-t a Tiltott Rengeteg mélyen várja. Már nem hallottam, hogy miért, de szerintem azt nagyon jól tudom.

Draco-val elindultunk a Nagyterembe. A folyosókon síri csend volt, sehol senki. Amikor odaértünk a nagy tölgyfa ajtóhoz, megálltunk. Nem tudtuk, hogy mi vár ránk, ha benyitunk, de úgy éreztem muszáj bemenni.

Nagy nehezen belöktük az ajtót, majd kézen fogva beléptünk. A torkom elszorult, amikor megláttam a sok halottat. Nem hittem a szememnek, Remus és Tonks ott feküdtek egymás mellett holtan. Beleborultam Draco nyakába, és sírva fakadtam.

- Anne... - szólított meg Draco elszorult torokkal. Elhajoltam tőle, majd elnéztem a másik irányba.

A Weasley család valaki köré gyűlt. Odaszaladtam, akkor láttam meg, hogy Fred fekszik ott. Nem akartam elhinni, ez nem történhetett meg, nem lehet.

- Fred! - üvöltöttem torkom szakadtából, és lerogytam a földön fekvő fiú mellé. - Nem! - borultam a mellkasára, majd beszívtam az illatát.

- Anne... - tette a kezét a vállamra George. Felkeltem a földről, hogy szorosan magamhoz öleljem a fiút.

- Annyira sajnálom, Georgie! - zokogtam bele a nyakába. George is zokogni kezdett.

Aztán egy újabb nyikorgással kinyilt az ajtó, majd belépett rajta a legkisebb Weasley fiú, aki még semmit sem sejt. Egyből idejött, amikor meglátta a vörös tömeget. Letérdelt halott bátyja mellé, és szorosan megszorította a ruháját, majd zokogni kezdett.

- Nagyon sajnálom, Mrs. Weasley! - megöleltem az asszonyt, aki még mindig sírt. Próbált megnyugodni, de nem igazán tudott.

- Drágám! - kezébe vette az arcom, és könnyes szemével az enyembe nézett.

- Any, gyere! Üljünk le, pihenj! - Draco elvezetett egy padhoz, majd leültünk. Kezébe vette a kezem, és a hüvelykujjával simogatni kezdte a kézfejem.

- Draco... - szipogtam. - Freddie... Ő... - újra zokogásban törtem ki, mire ő szorosan megölelt. - Ki volt az? Ki tehette? - zokogtam a vállába, Draco pedig a hátam simogatta.

- Nyugodj meg. - csitított, majd leszállt a padról, és letérdelt. - Öhm... Ez tudom most nem alkalmas, de nem tudom mit tartogat még a mai nap, szóval... - levette a gyűrűjét a kezéről, és felém nyújtotta. - Anne von Blyssen, a nő, aki bearanyozta az életem. Aki miatt érdemes élnem. Aki megváltoztatott. Ha vége a háborúnak, hozzám jönnél feleségül? - kérdezte bátortalanul.

- Meriln szerelme! - szám elé kaptam a kezem. - Igen! Persze, hogy hozzád megyek! - Draco az ujjamra húzta a gyűrűjét, majd szenvedélyesen megcsókolt.

- Nagyon szeretlek! - mondta a szemembe nézve, közben a kezemet szorította.

- Én is nagyon szeretlek! - szorosan megöleltem a szőkét, majd körbecsókolgattam az arcát.

- Visszajöttek! - hallottuk Neville hangját az ajtóból. Draco-val összenéztünk, és felálltunk, hogy megnézhessük, ahogy jönnek.

Az ajtóban láttam, ahogy Voldemort közeledik a seregével. Aztán megláttam Hagridot, valakit hozott a kezébe. Ugye nem Harry az? Nem viselném el, ha őt is el kell veszítenem.

- Ki az ott? Kit hoz Hagrid? - Ginny kétségbeesetten, elszorult torokkal szaladt előre.

- Harry Potter meghalt! - kiáltotta el magát Voldemort.

- Nem! Nem! - egy pillanatra azt hittem, hogy Ginny neki fog menni az orr nélküli férfinak.

- Halgass, ostoba lány! Harry Potter meghalt, e perctől kezdve engem követtek! - mutatott magára. - Harry Potter meghalt! - kiáltotta újra, amire a halál falók vihogni kezdtek. - Gyertek és csatlakozzatok hozzánk, vagy meghaltok...

- Draco... - szólította meg Lucius a fiát. Rápillantottam a mellettem álló szőke fiúra, aki mozdulatlanul állt. - Draco... - szólította meg újra, de már a kezét is kinyújtotta.

- Draco... - szólt Narcissa is. - Gyere!

- Nem! - jelentette ki határozottan. - Nem én akartam oda tartozni, nekem itt van a helyem!

- Hogy mondod? - kérdezte vissza a Nagyúr. - Ugye tudod mi vár rád, ha nem csatlakozol...

- Nem! Nem! - álltam oda Draco elé. - Kérlek, kérlek! - minden szem rám szegeződött.

- Anne, mit csinálsz? Hagyd abba! - hallottam Draco hangját mögöttem.

- Ölj meg, ölj meg! - sorolgattam, magamra mutogatva. - Ne őt! - tettem össze a kezem könyörögve.

- Megható... Feláldoznád magad a fiúért? Legyen. - Voldemort emelte a pálcáját, hogy kimondja rám a halálos átkot.

Összeszorítottam a szemem, és felkészültem a halálra. Aztán hangokat halottam, egy puffanást. Kinyitottam a szemem, akkor láttam, hogy Hagrid keze üres és Harry már a másik oldalon van.

Draco megragadta a kezem, és húzni kezdett az anyja és apja felé. Hirtelen megálltam, mire ő kérdő pillantásokkal nézett rám.

- Anne, gyere már! Elmegyünk! - rángatta a kezem.

- De a többiek... - kezdtem, de ő közbeszólt.

- Azt hittem, hogy meg fogsz halni miattam, ezt nem engedem! - megcsókolt, majd tovább húzott a szülei felé.

- Gyere, Drágám! - nyújtotta felém Narcissa a kezét.

- Nem haragszik? - néztem rá meglepetten. A fia is, mondjuk úgy, hogy elárulta őket, mert nem csatlakozott vissza, meg még a kúriában meg is szökött. Én is elárultam őket, pedig szívesen fogadtak a téli szünetben tavaly.

Megérkeztünk a házam elé. De rég voltam már itthon. Nagyon hiányoznak a szüleim, szerintem már azt hitték nem is élek. Bekopogtattam az ajtón, amikor anyám kinyitotta. Mint aki szellemet látott.

- Drága kislányom! - borult sírva a vállamra. Kezébe vette az arcom, és vizsgálni kezdte az arcom. Aztán a mögöttem lévő családra nézett, még Lucius is elkísért.

- Leticia... - szólította meg anyámat a férfi.

- Lucius. - anya közelebb lépett hozzá, majd hirtelen megölelték egymást. - Sissy, gyere te is! - kitárta a karját, hogy ő is beleférjen az ölelésbe.

- Újra együtt a Mardekár réme! - nevettem, mire ők is elnevették magukat.

- Anne, Leticia. - fordult hozzánk Lucius. - Nagyon sajnálok mindent, szörnyen viselkedtem. Bocsássatok meg! - sütötte le a szemét.

- Megbocsátunk! - mondtuk anyával egyszerre.

- Fiam, tőled is bocsánatot kérek! Nem voltam jó apád, erre akkor jöttem rá, amikor azt hittem elveszítelek... - lehet csak rosszul látom, de mintha elkönnyesedett volna a szeme. Draco közelebb lépett hozzá, és megölelte.

Bementünk mindannyian a házba, hogy végre leülhessünk. Apa is nagyon örült nekem. Pepper és Fogatlan is. Ez jól esett, jó volt újra a családommal lenni, de egy valami nem hagyott nyugodni. Vajon Harry-nek és a többieknek sikerül megküzdenie Voldemorttal? Emiatt lelkiismeret furdalásom volt, mert csak úgy otthagytam őket.