Másnap nagyon jó kedvűen keltem fel. Én voltam az első, aki felkelt, fel is öltöztem, össze is pakoltam a táskámba és szaladtam le a lépcsőn a klubhelységbe. Theodore és Blaise már lent ültek a fotelben, beszélgettek. Gondoltam, odamegyek hozzájuk.

- Jó reggelt, fiúk! Ilyen korán? - huppantam le a kanapéra.

- Sajnos ilyen korán. - sóhajtott Blaise.

- És te ilyen jókedvűen? - nézett rám furán Theo.

- Igen, nagyon jó kedvem van! - kötöttem össze a hajam egy copfba.

- Miért kötöd össze a hajad? Sokkal jobb kiengedve, olyan szép hajad van! Még az is illik Dracóhoz. - kacsintott rám Blaise.

- Ezt hogy érted? - nevettem.

- Szinte teljesen olyan vagy, mint Malfoy. Természetre, szőke is vagy, ráadásul te is tejfölszőke, a szemetek színe csak más, meg te barátkozol azokkal a Griffendéles bohócokkal. - mondta gúnyosan az utolsó megjegyzést.

- Kösz... - forgattam meg a szemem. - Nem jöttök reggelizni?

- Menj csak, mi még megvárjuk Malfoyt. Te nem várod meg? - nézett rám pimaszul Theodore.

- Farkaséhes vagyok. - simogattam meg a hasam.

- Jól van, menjél te éhes. Órán találkozunk. - elköszöntek a fiúk, én is tőlük, és elmentem a Nagyterembe reggelizni.

Reggeli után elmentem az órákra és már alig vártam, hogy vége legyen a napnak, vagyis inkább ezt úgy értem, hogy úgy napnak, amikor már nincsenek óráim. Szépen lassan, de eltelik.

Órák után felmentem a szobámba, hogy lepakolhassak, és amikor benyitottam, Pansy ott ült az ágyán teli vigyorral az arcán.

- Te meg mit vigyorogsz? - kérdeztem nevetve.

- Nézd meg mi van az ágyadon, alig vártam, hogy gyere. Meg akarom tudni, mi van benne. - ugrott fel a helyéről, majd rámutatott egy sötétzöld dobozra, ami egy fekete masnival volt bekötve.

- Ez mi? De még cetli sincs rajta, vagy valami üzenet, hogy kitől van... - felvettem a dobozt, de egy pár percig csak nézegettem.

- Na, nyisd már! Megöl a kíváncsiság. - ugrált össze-vissza, hogy valahogy levezesse az izgatottságát.

- Jó, nyitom. Csak nyugi. - nyugtattam nevetve.

Nagyon lassan elkezdtem kioldozni a szalagot, mintha attól féltem volna, hogy valami kiugrik belőle. Miután kioldoztam, a szalag leesett a földre. A doboz tetejét szépen leemeltem és én amit megláttam benne, elakadt a lélegzetem. Egy csodaszép sötétzöld ruha volt benne. Ahogy kivettem a ruhát, egy cetli esett ki belőle. A ruhát leterítettem az ágyamra, majd felvettem a cetlit, ez állt rajta:

,,Remélem, tetszik és jó a méret. Ebben a ruhában biztos te leszel a legszebb! Alig várom, hogy lássalak benne.

D.M."

Jaj, Draco Malfoy, hiába beszéltem neked? De a ruha az csodálatos volt, sötétzölden kezdődött a tetejétől és az aljáig halványodott. Magamhoz mértem a ruhát és odaálltam a tükör elé.

- Nahát, Anne! Ez csodálatos! Vajon ki küldte, nem írta a levélben? - kíváncsiskodott a lány.

- Csak egy aláírás van benne, az pedig nem tudom, kié. - hazudtam, de nagyon is jól tudtam, kihez tartozik.

- Akkor ezek szerint meghívtak a bálba? - nézett rám a ,,tudom, hogy meghívtak a bálba" nézésével.

- Igen, meghívtak. Sajnálom, hogy nem szóltam, de direkt nem mondtam el... - sütöttem le a szemem, de közben vigyorogtam.

- És miért? - tette karba a kezét.

- Mert azt akartam, hogy meglepetés legyen az, hogy ki hívott meg. Azt akartam, hogy a bálon lásd meg, kivel megyek. - vontam meg a vállam.

- Tehát akkor egy olyan ember hívott el, akire nem számítunk... - Pansynek gondolkodóan összeszűkültek a szemei.

- Valami olyasmi... - kuncogtam. - De most van egy kis dolgom, beszélnem kell valakivel. - összehajtogattam a ruhát, és visszatettem a dobozba, amiben kaptam.

- Oksiii, menj csak. - mosolygott pimaszul.

Felkaptam a cetlit és kimentem a szobából. Az első utam a fiúk szobája felé vezetett. Sürgősen kopogtattam rajta egy párat, majd valaki ki is nyitotta, pont jó ember nyitotta ki. Draco volt az, aki ajtót nyitott nekem.

- De jó, pont te kellesz nekem. - megfogtam a csuklójánál fogva, és elkezdtem rángatni a klubhelység felé.

- Mi a baj? - kérdezte, amikor megérkeztünk. Nem kellett nagy távot tenni, csak pár lépcsőfok és ott is vagyunk.

- Úgy emlékszem, ezt tegnap megbeszéltük. - toltam az arcába a papír darabot. Draco elnevette magát.

- Igen. És azt is mondtam, hogy azt majd én eldöntöm. - kacarászott.

- Nincs jogod döntést hozni helyettem, ha én nem szeretném, akkor nem szeretném, ilyen egyszerű. Ezt, én ezt nem fogathatom el, ez egy túl nagyszerű ajándék... - temettem bele az arcom a tenyerembe.

- Épp azért fogadd el, ez egy ajándék! - Draco elvette a kezemet az arcom elől, és a hüvelykujjával simogatni kezdte a kézfejem. Úgy álltunk ott a klubhelység kellős közepén, olyanok voltunk mint a szerelmesek. Az volt a szerencse, hogy nem volt ott senki rajtunk kívül.

- De én nem fogadhatok el egy ilyen drága ajándékot. - bólogattam.

- Nagyszerű lányhoz nagyszerű ruha. - mondta ki egyszerűen, majd megcsókolt a homlokomon.

- Az azért túlzás, hogy nagyszerű... - nevettem. - Inkább úgy mondanám azt a nagyszerűt, hogy: nagyszerű fiúhoz nagyszerű lány.

- Táncpróbán is lennél a párom? - kérdezte, miközben játszadozott a kezemmel, össze-vissza limbálta.

- Leszek, de valamit nem tudsz még rólam... - mondtam mosolyogva.

- És mi lenne az? - vonta fel a szemöldökét.

- Nekem nem kell tanulni táncolni. Én most is táncolok, ráadásul nagyon is jól. - dicsekedtem.

- Igen? És mióta? - érdeklődött.

- Egészen kiskorom óta. Anyám táncosnő, szóval én is megtanultam tőle. - vontam meg a vállam.

- Akkor ezek szerint neked kell tanítanod minket. - nevetett jóízűen.

- Akár. - nevettem én is.

- Esetleg van még valami, amit nem tudok rólad? - kérdezte.

- Van, egy csomó. Igazából olyan sok nem, csak vicceltem. - viccelődtem. - Csak még a lovaglás. Nagyon jól lovaglok, versenyszerűen csinálom, nagyon jó eredményekkel.

- Azta. - Dracónak csak ennyi volt a reakciója. - Akkor egy művésszel, egy táncossal és egy profi lovassal van dolgom. - csodálkozott. Én csak nevettem.

Draco és én teljesen elmerültünk a beszélgetésbe. Rengeteg mindent meséltünk még egymásnak, amit még nem tudtunk egymásról. Akkor jöttem rá, mennyire szeretem ezt a fiút, el sem hiszem, hogy ellenségből nagyon jó barátok lettünk. Már csak a szüleimet kéne meggyőzni arról, hogy bocsátsanak meg a Malfoy családnak, hátha kibékülnek és olyan jó barátok lesznek, mint régen, mint mi most Dracóval.