Egy padon ültünk, csak meredtünk magunk elé... Nem szóltunk, nem csináltunk semmit, csak ültünk. Draco rettenetesen kivolt attól, ami most történni fog, nem tudja, mire számítson.

- Nálad van? - törtem meg a hosszú csendet.

- Igen... - sóhajtott a szőke fiú. - Itt van a kabátom alatt. - mutatott arra a pontra, ahol a könyv lapult.

- Kinek akarod adni? - néztem rá kíváncsian. Draco vállat vont.

- Gyere, beülünk a Három Seprűbe. - a fiú felállt a padról, és segített nekem is felállni.

Bementünk a kocsmába és leültünk egy üres helyre. Megrendeltük az italokat és vártunk, addig beszélgettünk. Aztán beléptek Harryék is, nem messze tőlünk leültek ők is.

- Mindjárt jövök. - Draco puszit nyomott az arcomra, és otthagyott.

- Jó napot, Miss. Blyssen! Csak nem egyedül? - lépett oda hozzám Lumpsluck professzor.

- Jó napot, tanár úr! Nem, nem egyedül jöttem. - mosolyogtam rá, közben kortyoltam egyet a vajsörömből.

- Jövő héten szombaton tartok egy kis bált, örülnék, ha eljönne. - mosolygott rám, mint a tejbetök. - Hozhat magával valakit, ha szeretne.

- Köszönöm! Ott leszek! - bólintottam, majd a professzor elment. Közben Draco is visszajött.

- Gyere. - a fiú megfogta a csuklóm, és elhagytuk a helyiséget.

- Sikerült? - kérdeztem sietve, mert alig bírtam vele lépést tartani.

- Elméletileg... - Draco az égnek emelte a tekintetét, és a felhőket kezdte vizsgálni.

Aztán egy sikítás hallatszott a távolban. Ez ő, akinek Draco odaadta a könyvet. Katie Bell. Draco remegni kezdett, az ajkai és a kezei olyanok voltak, mint a kocsonya. Én pedig megpillantottam az égen a lányt, ott lebegett, mint egy kísértet.

- Ne nézz oda, nem kell nézned! - szorosan megöleltem a fiút, aki beletemette az arcát a nyakamba. Simogatni kezdtem a fejét, és nyugtattam. - Mindjárt vége... - én közben figyeltem, mikor lesz vége, aztán a lány leesett.

- Potter tudja, ő biztos tudja... - suttogta a nyakamba.

- Shh, gyere. Menjünk tovább. - megfogtam a fiú kezét, és húzni kezdtem magammal.

Draco tombolt, amikor a fiúk hálótermében voltunk. Az asztal tartalmát a földre söpörte, amit egy nagy csörömpölés követett, erre összerezzentem.

- Nem bírom tovább! Egyszerűen nem bírom! - rogyott a földre, és a térdébe temette az arcát, majd sírva fakadt.

- Draco... - léptem oda hozzá.

- Takarodj! Menj ki innen! - ordított rám. Sosem hallottam még így beszélni... És ez rosszul esett... A lelki világom törik össze, hogy így látom, hogy így beszél velem, de én megígértem neki, sosem hagyom magára.

- Draco... - térdeltem le mellé. - Nem megyek el, megígértem, hogy veled maradok! - hajtottam rá a fejem a vállára.

- Ne haragudj, nem akartam így rád kiabálni! - szipogta, majd megtörölte a szemét.

- Semmi baj, feszült vagy, megértelek! - simogattam a hátát. - Erre van egy ötletem... Lumpsluck elhívott egy ilyen bálszerűségre, el kell hívnunk valakit, szóval... - nyeltem egy nagyot. - Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem. - néztem rá boci szemekkel.

- Jó, elmegyek... A te kedvedért! - Draco rám mosolygott, majd megsimogatta az arcom.

- Jut eszembe... - mutattam fel a mutatóujjam. - Mostanában nem látlak a kviddics edzéseken... Fogó nélkül nehéz lesz megnyerni a holnaputáni meccset a Griffendél ellen. - vontam fel a szemöldököm.

- Majd te megfogod a cikeszt, úgyis olyan jó seprű lovas vagy, még nálam is jobb. - nézett rám nagy komolysággal.

- Biztos nem! - tiltakoztam. - Egy hajtónak nem az a feladata, hogy arany golyó után rohangáljon. - nevettem el magam. Igen, én voltam a Mardekár csapat egyik hajtója. Imádtam kviddicsezni! Ez az egyik kedvenc sportom, a lovaglás után, természetesen.

- Pedig aztán lehetne belőled fogó. - bólintott elismerően.

- De az te vagy. - másztam bele az ölébe. - És amúgy is, én jobban szeretek hajtó lenni. - tettem hozzá.

- Persze, aki a legjobban össze tudja törni magát. - vonta fel a szemöldökét.

- Eddig még nem nagyon volt balesetem... Lovaglásnál szenvedtem nagyobb balesetet, mint itt. - kezembe vettem az arcát, és mélyen a szemébe néztem. A tekintete hideg volt és szomorú, összetört és fájdalmas... Aztán visszatértünk a témához. -  Holnap gyere edzeni, hogy legyőzhessük a Griffendélt holnapután. - mosolyogtam rá.

- Jól van, Miss. Tökéletes Hajtó! - forgatta meg óceán kék szemeit. Draco lágyan megcsókolt, és magához ölelt.

~§~

Nagyon keményen edzettünk. Testi, lelki erőnket beleadtuk. Blaise szuper hajtó volt, nagyon meg volt nálunk az összhang, mintha egymás gondolataiban olvastunk volna. Aztán odakibált nekem Piton professzor, pedig ő nem szokott itt lenni.

- Igen, tanár úr? - szálltam oda hozzá.

- Maga most Malfoyjal fog versenyezni, kiengedjük a cikeszt és meglátjuk, ki fogja elkapni hamarabb. - nézett rám sötét tekintettel.

- De tanár úr, én hajtó vagyok, mégis hogy tudnék Draco ellen versenyezni? - tártam szét a karjait.

- Csak edzenek. A lényeg, hogy Mr. Malfoynak legyen ellenfele. Most menjen, készüljön fel. - mondta, és elküldött. Hogy én Draco ellen versenyezzek? Ez nevetséges, semmi esélyem ellene...

A tekintetemmel a kis arany folt után kezdtem kutatni. Dracót megtaláltam, nem volt nehéz a szőke buksiját megtalálni. Aztán idejött hozzám.

- Te mondtad Pitonnak, igaz? - néztem rá gyanakvóan, amikor ideért.

- Kellett egy jó ellenfél. - vonta meg a vállát. - Gyerünk, Blyssen! Vajon ki kaparintja meg előbb? - az arcán megjelent az a kisfiús mosoly. Hát akkor versenyezzünk.

- Az mindjárt kiderül. - mosolyodtam el én is kislányosan, amikor megpillantottam egy arany foltot.

Egyből arra vettem az irányt, de Draco sem habozott, követni kezdett. Fej-fej mellett haladtunk egymás mellett, be kell valljam, valóban nem egy könnyű ellenfél. A többiek lélegzet visszafojtva figyelték az eseményeket.

Nagyon közel voltam már, hogy megfogjam a cikeszt, amikor hirtelen eltűnt a szemem elől. Azta, Dracónak nem lehet könnyű ezt üldözni, nagyon cseles. Egy pillanatra nem figyeltem és addigra teljesen eltűnt. Aztán újra megjelent, mintha teleportálna.

Újra üldözőbe vettük az arany pontot. Akárhányszor megfogtam volna, mindig kitört a kezeim közül. Nem sok híja volt, hogy Draco ne kapja el, ugyanúgy járt, mint én, ez volt a szerencsém.

Csak az volt a baj, hogy annyira versenyeztem a szőke fiúval, hogy nem vettem észre, milyen közel vagyok a talajhoz. Aztán egy nagy puffanással értem földet a seprűmmel együtt. Bukfenceztem egy párat, majd elterültem a földön. Hála Merlinnek nem esett bajom, egyből felálltam, semmi baj nem volt. De Draco közben megkaparintotta a cikeszt, ott vergődött a tenyerében.

- Faszom! - szentségeltem, majd erősen beledobbantottam a földbe. - Ennyi kellett volna! Ilyen kibaszott kevés! - mutogattam.

- Nincs bajod? - repült oda hozzám a szőke fiú.

- Ne szólj hozzám! Most haragszom! - fordultam el tőle, sértődöttséget színlelve.

- Ezek szerint nincs. - nevette el magát. - Meg kell hagyni, kemény ellenfél voltál! Csak máskor figyelj oda. - kacsintott rám, majd elment átöltözni.

Én is mentem, hogy visszaöltözzek. A klubhelységben rengetegen odajöttek hozzám, hogy megmondják a frankót. Szerintük nagyon jól játszottam, jó volt ezt hallani, de amúgy is... Nem tudom, mit képzeltem, hogy majd elsőre legyőzöm? De azért jól esett ez a versengés, harcolni a győzelemért.