A bál után nagyon fáradt voltam, alig vártam, hogy elterülhessek az ágyon. Amikor nyitottam volna ki a szoba ajtaját, egy cetlit pillantottam meg rajta.

,,A bál után gyere a csillagvizsgálóba! Kérlek!"

Ennyi állt rajta, se aláírás, se semmi. De nekem nem kellett aláírás ahhoz, hogy tudjam, ki írta. A lábaim nagyon fájtak, nagyon fáradt voltam, de én eszeveszettül rohanni kezdtem a kijelölt pont felé. Át se öltöztem valami melegebb ruhába, csak rohantam a szőke fiúhoz.

Este volt már, nagyon hideg volt, a hó is elég rendesen esett. A szoknyám lebegett, ahogy futottam a hideg folyosókon. Aztán elértem a csillagvizsgáló lépcsőjéhez. Kettesével léptem a lépcsőfokokat, amik megnyikorogtak a lábam alatt.

Fent megpillantottam őt. Ott állt, és a korláton támaszkodott. Lassan közelebb léptem a fiú felé, amire a cipőm koppant egyet, így figyelt fel rám. Hirtelen megfordult, és a szemembe nézett. Láttam benne a megbánást és a szomorúságot.

- Azt hittem, nem jössz el... - törte meg a csendet, és lesütötte a szemeit.

- Draco, figyelj... - kezdtem, de ő közbe szólt.

- Igazad van... Nem kellett volna kiabálnom veled, sem így beszélni... Nem rajtad kellett volna kiadnom a dühömet. Mindig próbálsz a kedvemben járni, én pedig így viselkedtem veled... Meg tudsz nekem bocsátani? - Draco közelebb lépett hozzám.

- Nem haragszom, csak nagyon rosszul esett. - bólogattam. Közelebb léptem én is hozzá, majd kezembe vettem a kezeit. Jéghidegek voltak.

- Tudom és nagyon bánom is. - hadarta.

- Semmi baj! - simogattam meg az arcát.

- Jéghideg a kezed. - Draco elvette a kezem az arcáról, és egy csókot lehelt rá, majd elkezdte levenni az öltönyét. - Vedd fel. - a szőke fiú rám terítette a fekete ruhadarabot, ami rendesen betakarta az egész hátam.

- Megfázol! - le akartam venni magamról, de ő nem engedte.

- Megölelhetlek? - kérdezte bátortalanul. Én nem szóltam, csak átkaroltam a fiút. Egy darabig habozott, biztos meglepődött, de utána erős karjai szorosan öleltek át.

- Csókolj is meg! - kértem Dracót, felnézve a kék szemébe. A fiú lassan közel hajolt az arcomhoz, majd bezárta a rést ajkaink között. Ajkai hidegek voltak, akárcsak az enyémek, de tökéletesen simultak össze.

- Meg tudsz akkor bocsátani? - kérdezte újból.

- Mondtam, hogy nem haragszom! Szeretlek! - mondtam őszintén, miközben a szemem egyszer sem vettem le az arcáról.

- Szeretlek! - nyomott egy puszit a homlokomra.

Kiálltunk a korláthoz, és néztük, ahogy esik a hó. A csillagokat nem lehetett látni, ezért a hóban gyönyörködtünk. Ahogy ellepte az eget, a Roxfort kastély tetejét és udvarát.

- Kérdezhetek valamit? - nézett rám, mire én is felé fordítottam a fejem, hogy mondhatja. - Mi történt akkor, amikor összevesztünk? - én értetlen pillantásokkal néztem rá. - Ami a szobában történt. - világosított fel.

- Ó, hogy az... Pansy, Theo és én utána néztünk a könyvtárban. - bólogattam.

- Találtatok valamit? - érdeklődött. Jól esett, hogy érdekli a dolog, azt hittem, már elfelejtette.

Beszámoltam mindenről. A szimbólumokról, arról is, hogy ezekhez képességek is tartoznak, és hogy az egyik ugyanolyan, mint a családom jelképe.

- Kérdezted már a szüleidet? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem. Nem tudom, hogy meg merjem-e. - vontam meg a vállam sóhajtva.

- Szerintem kérdezd meg, maximum nem mondanak semmit. - mosolygott rám bátorítóan.

- Majd holnap, vagy valamikor. - húztam el a számat. - Visszamegyünk? - kérdeztem boci szemekkel.

- Gyere. - Draco átkarolta a derekam, és együtt indultunk vissza, ahol meleg van és nem bukunk le, hogy este mászkálunk.

A folyosó csak a mi lépteinktől visszhangzott, amúgy teljesen csend volt. Se Fricsnek nem volt nyoma, se tanárnak. Nyugodtan mentünk vissza a klubhelységbe.

Leültünk a fekete bőr kanapéra, és összebújtunk. Jó volt újra a fiú közelségében lenni, ott teljesen biztonságban éreztem magam és nyugodtnak. Észre se vettem, hogy elkezdtem dúdolni, majd halkan énekelni.

- I was fine before you walked right through that door
And now I'm something more than I ever imagined
I was so sure I knew exactly who you were
But you were something more than I ever imagined... - énekeltem halkan, amikor észrevettem, hogy Draco figyel, egyből abba hagytam.

- Folytasd, kérlek! - simogatott végig a karomon.

- In your arms, I'm safe and sound
You turn my world right upside down
But all the hell we've been through had a purpose
Together we are chaos and it's perfect.

- Szóval mi egy káoszt alkotunk... Jól van, megjegyeztem. - bólintott nevetve.

- Most mondd azt, hogy ennek a dalnak nincs igaza. - vontam fel a szemöldököm.

- Na jó, egy kicsit. - hunyorított. - Igazából, igaza van, teljesen leír kettőnket. - bólintott elismerően.

- Na látod. - nevettem fel. Közelebb bújtam a fiúhoz, hogy jobban érezhessem az illatát.

- Tudod, mire gondoltam? - szólalt meg Draco öt perc csend után. - Holnap kipróbálhatnád az erőd vagy valami.

- Hogyan? Eddig egyszer sem sikerült, csak akkor, amikor ideges lettem. - ráztam meg a fejem.

- El kell érnünk azt, hogy anélkül is menjen, mit szólsz hozzá? - nézett rám kérdően.

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e... Főleg itt a Roxfortban... - húztam el a szám, és behúztam a nyakam. - De légyszi ma már ne beszéljünk erről. - kértem.

- Jó. Akkor kérdezek mást... - mosolyodott el ravaszul. - Milyen volt Theoval a buli? Láttam, vele voltál... - nézett rám megvető pillantásokkal.

- Mivel mással nem tudtam menni, szóval őt hívtam el, mert ő a legjobb barátom és őt találtam alkalmasnak... - nézetem bele kék szemébe. - De amúgy nem volt annyira jó, nélküled nem. Hiába szeretem Theot, nem úgy volt, hogy a legjobb barátommal megyek, hanem veled. - sütöttem le a szemem.

- Ezt is sikerült elbasznom, mint minden mást... - morogta.

- Minek cseszted fel magad azon a hülye meccsen? Tudtad, hogy semmi esélyed, nem is gyakoroltál...

- Szerintem hagyjuk... Ami volt, elmúlt. Nem tudunk már rajta változtatni, most az a lényeg, hogy együtt vagyunk... - szólt közbe, de már hallottam, hogy kezd ideges lenni. Ez a baj Dracóval, nagyon forrófejű, hamar ideges lesz, ezért inkább ezt nem mondtam neki.

Kezdtem elálmosodni, ahogy a  fiú melegített az ölelésével, a tűz ropogása nyugtató volt, mintha egy álomban lettem volna.

- Mesélj nekem valamit... - motyogtam neki álmosan.

- Mit meséljek? - kérdezte meglepetten.

- Kicsi Dracóról. - mosolyogtam kellemesen.

- Az nem túl vidám... - Draco nagyot sóhajtott, mire én csak legyintettem.

- Akkor valami mást. - fúrtam bele az arcom a fiú mellkasába.

Draco belekezdett egy mesébe. Az elejét még hallottam, de utána elnyomott az álom. Nagyon boldogan aludtam el, örülök, hogy újra minden jó közöttünk. Nélküle nem tudnék élni, lehetetlen a létezés nélküle, ő ad értelmet mindennek ami velem történik.

Természetesen vannak problémák, vele is és velem is. Fura volna, ha nem volnának. De mi igyekszünk ezeket a problémákat megoldani, csak Dracónak sokkal nehezebb, mert ő nem kapott szeretet, más nevelést kapott, azért vált olyanná, amilyenné és erről nem ő tehet, ezt a példát látta otthon.

De én már annak örülök, hogy ezt elérte, hogy tud szerelemmel szeretni és nem csak játszik, mint más lányokkal. És a szerelemért képes megváltozni, csak azért, hogy ne veszítsen el. Persze néha megfeledkezik róla és nem tudja, hol a határ, mint most, de igyekszik bocsánatot kérni és kijavítani, amit elrontott.