Még korántsem volt vége a napnak, rengeteg házim volt és még pihenni is akartam egy tizenöt percet legalább, de ha pihenek, tuti 100%, hogy nem leszek kész semmivel holnapra. Szokásosan kimentem a parkba és leültem a fa alá, hogy tanuljak. Kint valahogy sokkal jobban fog az agyam, lehet a friss levegő és a természet lágy zaja, a madarak csicsergése megnyugtató számomra.

Már egy pár órája csináltam a sok házi feladatot és észre se vettem, hogy ilyen gyorsan elment az idő. Már csak egy házi feladatom volt, bájitaltan. Szerettem a bájitaltant, de Piton most annyi házit adott fel, beleőszülök. Jobbnak is láttam, ha belekezdek. Csináltam is egészen addig, amíg egy árnyék el nem takarta a fényt előlem, egy személynek az árnyéka.

- Szép délutánt, hercegnő! - Draco volt az. Őt nem bánom, ő eltakarhatja a napot, mert nekem ő maga adja világosságot.

- Szép délutánt, hercegem! - néztem fel rá a könyvemből. - Mi járatban errefelé? - kérdeztem egy széles mosollyal.

- Hercegem? - kérdezett felvont szemöldökkel, majd utána elmosolyodott, és leült mellém.

- Miért? Te hercegnőnek szólítottál. - néztem bele a szemébe. - Na de mondja csak, mi járatban erre?

- Hát gondoltam, megkereslek, hátha vágysz az én förtelmes társaságomra. - nevetett kínosan.

- Vágyom a társaságodra, és nem förtelmes, ne mondj ilyet. - csaptam rá a karjára. - Egyébként honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Tudom, hogy amikor tanulsz, ide szoktál kiülni, mert itt csend van és kellemesen jár a levegő satöbbi, ezért tudtam, hogy itt leszel. - mosolygott. Annyira szeretem, amikor Draco őszintén mosolyog, olyan csodálatos mosolya van.

- Mennyi mindent tudsz rólam. Sokkal jobban ismersz te engem, mint én saját magamat. - nevettem, majd Draco is elnevette magát.

- Hát tudod, minden kis apróság feltűnik nekem, ha rólad van szó. - Draco lesütötte szemeit, szerintem zavarba jött. Milyen figyelmes és aranyos.

Draco amikor felemelte a fejét és belenézett a szemembe, kirázott a hideg, szinte libabőrös lettem. Egyszerűen hihetetlen, hogy elég csak annyi, hogy a szemembe nézzen és én már el is olvadok.

- Draco... - törtem meg a csendet. - Szeretném, ha tudnád, hogy megbízom benned, és hogy rám is bármikor számíthatsz, amikor csak szükséged van rám. - mosolyogtam rá halványan.

- Köszönöm! Először azt hittem, hogy te is olyan vagy mint a többiek... Vagyis ezt úgy értem, hogy olyannak tekintesz mint ők, de te más vagy... Teljesen más... - lehet csak én láttam így, de mintha Draco szemébe könnyek gyűltek volna össze. Aztán kiderült, hogy nem képzeltem, valóban, ez akkor vált biztossá, amikor egy könnycsepp csordult ki a szeméből.

A hüvelykujjammal letöröltem Draco könnycseppét, majd megsimítottam az arcát. Draco megfogta a kezem és megcsókolta, még soha senki nem csókolt kezet nekem. A szőke fiú egy hajtincset tűrt a fülem mögé majd ő is megsimította az arcom. Mélyen egymás szemébe néztünk, teljesen elmerülve egymás tekintetében, kizárva a külvilágot magunk körül és senki nem létezett, csak ő és én, Draco Malfoy és Anne von Blyssen.

~§~

Éppen a vacsorán ültünk, Pansy, Theo, Blaise, Draco és én, jókat beszélgettünk, nevettünk, amikor megpillantottam Harryt. Muszáj beszélnem vele, nem lehetek örökké haragba vele egy ilyen dolog miatt, meg amúgy is nem én sértődtem meg, hanem ő. Nem értem, miért kellett egy ilyen dolgon így fennakadni. Mivel ismertem Harryt és tudtam, hogy magától nem fog idejönni hozzám, ezért nekem kellett mennem oda hozzá.

- Srácok, mindjárt jövök, csak beszélnem kell valakivel. - szóltam közbe, ezért megzavartam Theo mondanivalóját.

Felálltam az asztaltól, és a Griffendél asztala felé vettem az irányt, majd megálltam Harry előtt.

- Harry, beszélhetnénk? - kérdeztem tőle, félve a reakciójától, hogy mit válaszol.

- Beszéljünk. - válaszolt érzelemmentes hangon, majd felállt, hogy négyszemközt beszélhessünk.

- Harry, figyelj... Én sajnálom, nem akartalak megbántani vagy ilyesmi... Nem gondoltam volna, hogy Malfoy miatt így felkapod a vizet... - hadartam össze-vissza.

- Anne, semmi baj. Én kérek elnézést, hogy ilyen bután viselkedtem, nem szabadott volna így rád támadnom Malfoy miatt... - sütötte le a szemeit a szemüveges fiú. - Teljesen igazad van, azzal barátkozol, akivel akarsz, a te döntésed... Csak nem igazán örülök, hogy pont Malfoy az, tudod ő milyen, hogy is mondjam, mindegy, szóval tudod milyen.

- Teljesen más, Harry, teljesen. Nem olyan, amilyennek te látod. Amióta összevesztünk, nagyon jóba lettünk és én magam is beláttam, hogy nem olyan, amilyennek gondoltam vagy ti mondjátok. Rengeteg jóság van benne, amit nem mutat ki, de tudnád, velem milyen rendes. Nagyon rendes. - mosolyogtam, de Harry nem mosolygott, sőt, inkább ilyen undorral nézett rám.

- Ha te így gondolod, akkor így gondolod, de én nem fogom máshogy látni Malfoyt. Ugyanolyan görénynek fogom látni, mint eddig. - Harry olyan hidegen nézett a szemembe, hogy meg tudott volna ölni a tekintetével.

- Én nem is mondtam azt, hogy lásd máshogy, ezt csak én mondtam, nekem ez a véleményem róla, mindenki azt hisz róla, amit akar, de nekem akkor is ez a véleményem... - néztem én is hidegen a szemébe. - És ha most nem bánod, visszaülök a többiekhez vacsorázni, mert még nem fejeztem be. Szia! - köszöntem el komolyan tőle, és otthagytam.

Ez most egyáltalán nem világos. Most akkor ezt vegyem kibékülésnek vagy ne? A végén már annyira elkomolyodtunk, mintha ki se békültünk volna. Mi történik? Hogyan kéne ezt vennem?
Amikor visszatértem a Mardekárosokhoz, visszaültem és bevallom, egyáltalán nem figyeltem egyikükre sem, mert Harry járt a fejemben.