Másnap reggel ugyanúgy keltem, ahogy szoktam, fáradtan. Nem akartam nagyon húzni a lóbőrt, mert órák előtt, de ha lehet még reggeli előtt fel szeretném keresni Cho Changet. Rettenetesen fel voltam rá háborodva. Még mindig azon járt az agyam, hogy én voltam az, akiben nem bíztak meg, mert Mardekáros vagyok, erre kiderült, hogy egy Mardekáros többre való, mint az a Hollóhátas szajha.

Fel is öltöztem, most kiengedve hagytam szőke hajam, felvettem a táskám, majd elindultam a Nagyterembe, és reméltem, hogy találkozok vele. Úgy is lett, ahogy sejtettem, éppen akkor ment volna be az ajtón, ha én nem szólítom meg.

- Hé, Chang! - kiáltottam oda neki. A lány csak megállt, de nem fordult meg. - Fordulj meg, ha hozzád beszélek. - majd szépen lassan elkezdett megfordulni. - Lehetőleg még ma fordulj meg... - álltam ott türelmetlenül.

- M-mit akarsz? - kérdezte dadogva, közben észrevettem a félelmet is a hangjában. Ez most fél tőlem?

- Mit akarok? Szét verni a képed, azt akarom. De ne aggódj, nem fog megtörténni, nincs szükségem még több büntető feladatra. - mondtam gúnyosan a képébe.

- Milyen feladatra? - kérdezte bizonytalanul.

- Azt még a fasz se tudja, ma derül ki... Ez mind nem történik meg, ha nem vagy olyan gyáva, inkább szálltál volna szembe Umbridge-dzsal és maradtál volna mellettünk! - köpködtem felé a szavakat. - De nem, inkább beköpted a barátaidat! Én lehet nem vagyok a barátod, de a többiek azok voltak...

- Én sah-sajnálom... - nyávogta alig hallhatóan.

- Sajnálod?! Ezzel most úgy ki lettem segítve... Szerinted mit érek el azzal, hogy sajnálod? - kiabáltam rá, amitől fület-farkát behúzta. - Most menj, mielőtt még neked nem megyek... - túrtam bele a hajamba.

Még az étvágyam is elment tőle, inkább elmegyek mágiatörire. Igaz volt még húsz percem az óráig, de semmi baj. Odafelé úton találkoztam Hermionéval és Ronnal.

- Sziasztok! - köszöntem rájuk.

- Szia! - köszöntek egyszerre.

- Felkészültél a mai büntető feladatra? - kérdezte tőlem a vörös fiú teli unalommal.

- Erre sosem lehet felkészülni eléggé. - nevettem el magam kínosan. - Alig várom, hogy túl legyek már rajta... - sóhajtottam egy nagyot.

- Én is. - mondta Ron.

- Hermione, veled mi van? - érdeklődtem a lány felé. Túlságosan szótlan volt.

- Semmi, csak... - a lány megvonta a vállát.

- Na? - türelmetlenkedtem.

- Olyan hülyeség volt kitalálni ezt a sereget... Miért is gondoltam volna, hogy ez beválik...? Ha ez nem lenne, akkor most nem kéne ennél a nőnél büntető feladatot írni. - Hermione beletemette az arcát a tenyerébe, és motyogott valamit.

- Semmi baj, Mione. - simogattam meg a vállát. - Ha majd túl leszünk rajta, akkor jobb lesz. - próbáltam valami mosolyszerűséget az arcomra erőltetni.

- Mitől? A fájdalomtól biztos nem... - rázta meg a fejét.

- De amúgy nem volt hülyeség, bevált volna, ha az a cafka nem árul be minket. - háborodtam fel megint.

- Értem, hogy mostanában Umbridge nagyon rá van szállva... - kezdte Hermione, de Ron közbeszólt.

- Ő kire nem? - a lány rosszallóan nézett a fiúra, amiért belebeszélt. - Bocsi, folytasd.

- ...de simán hazudhatott volna az érdekünkben, meg az ő érdekében is. Nem hiszem el, hogy nem tudott volna kiállni mellettünk. Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de most csalódtam Chóban. - sóhajtott.

- Én már az elején láttam benne, hogy fél a dologtól, attól, hogy lebukunk. - kezdett bele Ron is.

- Most már menni kéne. - szólt közbe Hermione. - Kezdődik az első óra. Szia, Anne! Majd még találkozunk. Gyere, Ron. - szólt a fiúnak, majd el is indult.

- Sziasztok! - kiabáltam utánuk. Én is elindultam az első órámra.

~§~

Elérkezett a három óra, a hasamban az érzés leírhatatlan volt. Igazából nem tudom, miért izgultam annyira, hiszen tudtam, mire számíthatok. Éppen készültem kimenni a szobámból, amikor kopogtak.

- Megyek! - kiabáltam ki. Amikor kinyitottam az ajtót, Dracót találtam szembe magammal. - Ne haragudj, de most sietnem kell.

- Tudom, azért jöttem. Én viszlek el, gyere. - intett nekem, hogy induljunk.

- Másokat is visznek? - kérdeztem menet közben.

- Nem, csak téged. - nézett rám a szőke fiú.

- Mi? - álltam meg hirtelen. - Miért csak engem?

- Umbridge parancsa, ő mondta, hogy én vigyelek a büntető feladatra. De közben gyere is, mert elkésünk. - noszogatott Draco.

- Fél, hogy meglógom vagy mi? - nevettem.

- Szerintem kinézi belőled. - nevetett ő is.

- Ez a nő totál kiborító. - forgattam meg a szemem.

Megérkeztünk a Nagyterembe. Csomó asztal volt egyesével felállítva. Én büszkén sétáltam Umbridge színe elé, kicsit se voltam megijedve tőle. Ott ült a székében peckesen, mint aki királynőnek képzeli magát, csak a korona hiányzott a fejéről.

- Meghoztam, ahogy kérte, tanárnő. - Draco biccentett egyet.

- Köszönöm, Mr. Malfoy! Ha lehetne, akkor a büntető feladat után vigye is vissza és ügyeljen rá, hogy ne mászkáljon. - mosolygott gonoszul, majd rám pillantott. Hú de megölném.

- Miért? Talán ennyire fél tőlem, hogy valami rosszat csinálnék maga ellen? - nevettem a képébe. A teremben mindenki meglepődött a szólásomon. Eddig kussoltam, most itt az ideje, hogy kitálaljak neki.

- Hogy merészelsz velem beszélni? - a pink nő felállt a székéből és odasétált elém, aztán megpofozott. Már éppen ugrottam volna neki, amikor Draco visszarántott és elvonszolt a közeléből.

- Dumbledore professzor biztos örülni fog, ha megtudja, hogy gyerekeket pofozgat. Sőt, a szüleimet is nagyon érdekelni fogja a dolog. - mosolyogtam én is olyan gonoszsággal, ahogy ő az előbb. Umbridge arca teljesen elfehéredett és leolvadt arcáról a mosoly.

- ELÉG! - sikoltozott. - Hogy mersz engem fenyegetni? - lépkedett közelebb hozzám. - Most azonnal leül a helyére és csendben marad, addig nem szólal meg, amíg én azt nem mondom, annyi ilyen feladatot ír, akárhányszor megszólal. - az a gúnyos mosoly újra megjelent a rusnya képén.

- Tedd meg, amit kér, előbb szabadulsz. - suttogta a fülembe a szőke. Én csak elmosolyodtam és úgy tettem, leültem a helyemre.

A tanár lediktálta, mi a leírandó szöveg és elkezdtük írni. Rettenetes fájdalom nyilallt a bal kézfejembe, mintha tüzes vassal égetnének a bőrömbe. Harrynek sokkal rosszabb lehetett, neki ez már a második, még az elsőnek is megvan a helye.

Hirtelen nagyon rosszul lettem, nagyon elkezdtem szédülni. A világ forogni kezdett körülöttem, hirtelen felálltam a helyemről, hogy elinduljak, de azzal a lendülettel el is vágódtam. Olyan érzésem volt, mintha rohamom lenne.