Telt-múlt az idő és lassan elolvadt a hó. Már a tavasz vége felé jártunk. Elérkeztek az RBF vizsgák, ami meg kell mondjam, elég viccesre sikeredtek. A minisztérium emberei valóban eljöttek Dumbledore-ért, de ő felszívódott, azóta nem is hallottunk róla.

Harryt egyre jobban aggasztotta a keresztapja, Sirius. Azt mondta, hogy volt egy látomása vele, Voldemort fogságába ejtette és kínozza őt. Meg akartam keresni Harryt ezzel kapcsolatban, de sehol nem találtam.

- Chang! - szólítottam le a lányt. Először nem akart megállni, de aztán mégis megtette. - Nem akarok semmi rosszat, nyugodj meg. Harryről akart kérdezni, nem láttad?

- Nem. Várj, de azt hiszem láttam, Umbridge irodája felé ment Hermionéval és Ronnal. - mondta bátortalanul.

- Kösz! - ott hagytam egyedül és sietni kezdtem az említett hely felé.

Remélem, még időben elkapom őket Umbridge előtt. Nem is kopogtam, csak benyitottam, de már késő volt. Harry ott ült a székben és a többiek is el voltak fogva. Mindenki rám nézett, ahogy benyitottam.

- Mondd meg neki Harry! - kiáltottam el magam. Nem tudtam, mit mondjon el, de valamit rögtönöznöm kellett. Draco értetlenül nézett engem, de megpróbáltam most nem rá koncentrálni. - Ha nem mondod meg neki, akkor én mondom el!

- Mit kell elmondania? - nézett rá Harryre, miközben szemei villámokat szórtak. - Miről beszél?

- Dumbledore titkos fegyvere... - nyeltem egy nagyot. Gyerünk, Anne, csak most hazudj tökéletesen.

Még jó, hogy ott voltam Harryékkel, amikor Hagrid bemutatta a féltestvérét. Sajnálom, Hagrid, de most őt kell felhasználni "titkos" fegyvernek. Be is vezettük Umbridge-et a Tiltott Rengeteg mélyére, ahol ő ott van.

- Mit tervezel? - kérdezte suttogva Harry.

- Improvizálok... - mondtam kissé idegesen. Rettenetesen aggódtam, csak kérlek váljon be ez a terv.

Oda is értünk. Igen ám, de volt egy kis probléma, az óriás nem volt ott. Nagyon elkezdtem pánikolni, most még is mi a fene lesz, hová mehetett?

- Nincs is semmiféle fegyver, igaz? - a professzor nőnek összeszűkültek a szemei a méregtől. - Ezért utálom a gyerekeket... - a kezei ökölbe szorultak.

Aztán egy reccsenés és mindenhol kentaurok lettek, teljesen körbevettek minket. Nagyon dühösek voltak. Szegényeket nagyon meg tudom érteni, Umbridge még őket is majdnem kiszorította az erdőből. Az a szerencsém, hogy én jóban vagyok velük, rengeteget jártam ide és beszélgettem velük. Azt is megígértem, hogy visszaadom a szabadságukat.

- Nincs itt semmi keresnivalód, kentaur. - a pink nőnek még a hangja is megremegett, csak nem fél tőlük? Ilyenkor bezzeg nincs nagy pofája. A kentaurok elővették a fegyverüket. - Tegyétek el a fegyvert! Figyelmeztetlek!

De őket nem érdekelte Umbridge mondandója, ellőtték a nyilakat egyenesen a nőre, de sajnos sikerült neki kivédeni őket. Elmondott egy varázsigét és a kentaur nyakára kötél tekeredett. Egyből odaszaladtam, hogy segíteni tudjak, de nem volt nálam pálca.

- Elég! - kiáltottam. - Még a végén megöli! - próbálkoztam leszedni róla, de nem jártam sikerrel.

- Nem elég! - sipítozott. - Az lesz itt, amit mondok! - úgy látszik, visszaszállt a bátorsága.

Egy nagy sikítás és Umbridge már az égben volt. Visszatért a "titkos" fegyverünk. A kentaurok így már közelebb mertek jönni, és a nőért ugrándoztak. Elkezdték nyilakkal lőni az óriást, erre ő ledobta a pink nőt. A kentaurok körbevették és felkapták őt.

- Potter, mondd meg nekik, hogy én nem akarok rosszat! - sikoltozott és közben kapálózott.

- Sajnálom, tanárnő, de tudja, hazudni bűn... - mondta hidegen a fiú, és együtt végig néztük ahogy elviszik.

- Köszönjük, Rob! - köszöntem meg az óriásnak.

- Anne, menjünk, meg kell mentenem Siriust! - hadart össze-vissza, majd szaladni kezdtünk.

A hídon összetalálkoztunk a többiekkel, Lunával, Ronnal, Ginnyvel, Hermionéval és Neville-lel. Úgy látszik, sikerült megszökniük.

- Sikerült megszöknötök? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Rókázó rágcsával. - adta át a pálcáinkat Ron.

- Tudsz ravasz lenni? - nevettem el magam.

- Ha kell, akkor igen. - vonta meg a vállát.

- Akkor mehetünk Londonba? - szólt közbe Neville.

- Nagyon ügyesek voltatok, kitettetek magatokért, de elég bajotok volt már miattam... - indult el a szemüveges fiú.

- Azt hittem, Dumbledore serege igazi hadsereg... - fordult oda Harry után. - Vagy átvertél minket?

- Ezt nem kell egyedül csinálnod, Harry. - szólt Ron.

- De akkor hogyan jutunk el Londonba? - kérdezte. Ezazz, akkor ezek szerint benne van abba, hogy mi is mehetünk.

- Repülni fogunk... - mosolyogta el magát Luna.

Lementünk a Tiltott Rengetegbe és mindenki felült egy-egy Thestrálra. A csodálatos szárnyas lovak repülni kezdtek, ez teljesen más volt, mint a sima lovaglás, de nagyon élveztem, lehet még jobban. Nagyszerű érzés volt egy ilyen különleges lényen repülni.

Megérkeztünk Londonba, egyből a Minisztériumba vezetett az utunk. Amikor beléptünk a helyiségbe, akkor már üres volt, fura volt így látni, mindig teli szokott lenni boszorkányokkal és varázslókkal. De hát zárva volt, akkor nyilván nem lehettek ott emberek.

A lifttel lementünk a misztériumügyi főosztályra, és velünk szemben a folyosó végén ott volt az ajtó, amiről Harry rengeteget álmodott.

- Ez az... - állapította meg a szemüveges fiú.

Lassú léptekkel elindultunk az ajtó felé. Amikor beléptünk, olyan volt, mintha egy labirintusba keveredtünk volna, mindenhol polcok voltak, amik teli voltak jóslatokkal.