Talán este volt vagy talán csak dél...már nem is emlékszem pontosan. De arra igen hogy hideg volt. Irdatlan hideg volt azon a napon. A hó is leesett az előtte lévő nap.
A madarak sem csicseregtek a gyerekek sem játszottak vidáman az utcán. A kis szobalányok csak úgy sürőgtek förögtak a nagy kastélyba.
Így jelezvén az ártatlan kis gyermekeknek hogy közeleg szent este.  Vidáman pattantam ki hatalmas ágyamból majd vézna kis lábaimat kapkodva egymás után futottam be szüleim szobájába.
-Fiam! Mi szél hozott hozzánk ilyen korán? - kérdezte apám.
A számomra hatalmasnak vélt dolgozó asztala mögül.
-Már meg se látogathatóm kedves szüleimet? - kérdeztem én is vissza.
Majd kedves anyám mellé ültem a hatalmas s bársonyos székre.
-Mond nekem anyukám mi jót csinálsz két kezeddel? - kérdeztem kíváncsiságom nem leplezve.
Mire kedves anyukám föl állított s rám adta a kabátot melyen oly nagyon ügyködöt.
-Pont jó rád életem. Ma...ma jön hozzád egy férfi. Megfogja kérni a kezed... kérj, tőle három ruhát s miután el ment ved föl ezt a bundát s fuss el! Ne gyere vissza! Ne félj sose apádal tudni fogjuk hol jársz. - mondta anyám.
Majd csókot hinttet homlokomra. Szédülve lépkedtem szobám felé. Nem bírtam felfogni anyám szavait. Még hogy hagyjam itt szeretet hazámat, népemet, szüleimet s emlékeimet? Ezt...nem kérheti tőlem senki fia! Kezemben a bundával melyet anyám két kezével varrot nekem s bús lelkemben még csak most tudatosult mit is kell ma tenném.
-Hercegem! Édes anyja hivatja a nagyterembe. - jött be szobámba félénken egy kis inas.
-Már kértem hogy a nevemen szólítsatok. Nem számít a rang! Anyám is boldogabb lenne ha nem éreznétek ez miatt rosszul magatokat. - mondtam mosolyogva.
-Rendben hercegem igyekezni fogok. - felelt az inas.
Majd fejet hajtva ment ki szobámból. Még megköszönni sem tudtam hogy szólt nekem...
-Anyám hivatál. - mondtam.
Miután beléptem a terembe majd körbe pillantottam. Anyám mellett egy számomra teljes idegen férfi ült. Öreg volt! Arcát mindenhol ránc borította ősz színű bajszát pödörgetett s testes alak volt. Még úgy is látszott kigömböjődű hasa hogy ült. Már értem hogy anyám miért szeretné ha elszöknék.
-Ez az úr azért jött hogy megkérje a kezed fiam. Szeretnél kérni valamit kezedért? - kérdezte apám a trónon ülve.
Mire szemem anyám felé tereltem.
-Kérnék három ruhát. Egy aranyat mint a nap, egy ezüstet mint a hold, s egy vöröset mint a frissen nyílt rózsa. - mondtam.
Mire az öreg bajszos úr elköszönve tőlünk távozott is. Majd vártam. Talán perceket vagy talán órákat az a pillanat örökké tartott nekem. Talán vártam valamire talán egy mondtatra hogy semmi baj ne menny. De nem kaptam. Szomorúan sétáltam szobámba. Magamra terítve a bundát futottam ki a kastélyból. Nem tudom mennyit is futottam vagy merre de egy idő után lábaim annyira elfáradtak hogy elborultam a hidegnek ható földön s aludtam.
Reggel kinyitván szemem föl ültem s szememből próbáltam ki dörzsölni a havat. A nap csak úgy világított s a hó még hideg volt alattam de azért már érezni lehetett hogy olvadozik. Majd két reszkető lábamra áltam léptem párat de újra földre borultam mire valami erős nyomodot hátam közepére. Nem mozdultam levegőt is reszketve vettem.
-Felség még sose láttam ilyen vadat. Mondja mi legyen vele? - kérdezte egy mély tónusú férfi hang.
Mely ismeretlenül csenget mégis volt benne valami gonosz.
-Még én se láttam ilyet. A bundája ezer állatéból tevődik össze. Lőd fejbe s nyúzd meg. - ez a hang...
Ugyan olyan ismeretlen mégis nyugtatóban hat felzaklatot szívemnek.
-Képes lennének megölni e szegény paraszt hogy megkapják minden vagyonát? - kérdeztem.
Mire éreztem hogy eltávolodott tőlem a gyilkos fegyver. Melyel oly sok szegény állatot ölhetek meg.
-Egy paraszt e bunda alatt? Kösd hát a lovak után! Csak jó lesz valamire. - mondta az idegen nagy úr.
Hiszen hangjából csak úgy sütőt a gúny. Föl rángatak a földről majd lovaik után kötöttek mint egy lelőtt vad fenevadat. Volt olyan, pillanat is mikor úgy éreztem sírva fakadok a kezembe nyilaló fájdalom miatt de nem tettem. Nem tehettem meg ezt az én drága édes anyukámmal.
-Ezer szőr! Ezer szőr lesz a neved! Most pedig meny a lovakhoz ott talán hasznod is lesz. - mondta az idegen.
Majd kezeimet lekötve nevetve löktek fel. Szomorúan néztem a két nagy hatalmú férfi után. Talán ők is hercegek lehetnek vagy talán már királyok...de még sose hallottam róluk.
-Gyere kelj fel had nézem a kezed! - mondta egy kedves gyermek. Talán fiatalabb mint én de így is magasabb. Majd föl húzott a földről és nézegetni kezdte kezem.
-Szép s ápolt körmök a bőröd is puha. Gyere neked a konyhába kell menned! Ez a kézz nem végezhet alja munkát. - mondta a fiú.
Majd kezemet húzva arra sarkalt engem hogy kövessem.
-Minden munka ugyan olyan fontos! Hiszen minden munkát ember végez.  A rang csak egy szó ahogy a feleség s a szolga is. -  mondtam.
Mire az ifjú megállt s sírva bőrült  vállamra.
-Arany szívet rejt ez a sok bunda! Bárcsak a véred is aranyból lenne...akkor talán tényleg csak egy szó lenne a felség s a szolga. - mondta a fiú. Majd újra el indult velem maga mögött.

❇✴✳❇✴✳❤❇✴✳❇✴✳

Bocsánat a késői részért! ><
Lehet hogy mostantól rövid és kevés részek lesznek hiszen nagyon rá kell feküdnöm a tanulásra mivel nemsokára megyek felvételizni...
Az a részt vagy olyasmit egy film alapján csináltam
Ami amúgy szerintem nagyon rossz lett...

❇✴✳❇✴✳❣❇✴✳❇✴✳