-Ha én szeretlek te is szeretsz, ha én írok egy pontot te kettőt írsz, ha én mosolygok akkor te is mosolyogsz. Mi ez ha nem szerelem? De mondjuk lehet hogy csak egy csodás álom kép... Mi lenne a legcsodásabb álmod ha nem ez? Nem azt mondtad szeretc? Akkor? Most mégis mire vársz? - hallatszodott a kérdés. Majd könnyedén szállt tovább a szellek szárnyán. A nikotin melyet a kérdésel szabadult fel vidáman futott versenyt a széllel. Egyik percben volt másikban már nem... Pont mint ez a csodás tájkép. Történeteket írunk gondolatban melyeket sosem éltünk át. Nekem is van ezer meg ezer ilyen mesém. Hol fürdünk a pompában hol pedig szomorkodunk mint a nyári zápor. Így vissza gondolva minden alkohollal át itatot északa vicces akkor azonban  méreggel töltőt el. Azok a véletlen puszik melyek csókoká nőtték ki magukat. Azok az édes érintéssek... Akárcsak egy kanál édesség. Az a test mely úgy olvad kezeim közzé mint egy csodás trófea. Mindenki csodálhata de senki sem ért fel hozzá. Azok a vér vörös szemek izzódtak a gyűlölet lángjától valahogy rám mégis úgy nézett mint az egyetlenére. Szárnyai voltak mégis rejtegette őket. De valyon miért? Miért nem szállt könnyedén a szellek kecses szárnyán? Ahogy titokban csodáltam talán azt gondolva számára csak egy el tiporható jelentéktelen kis csúszó mászó vagyok... Vagy mikor kezeit lendítette de fájdalom helyet édes meglepetést kaptam. Az ilyen rejtett boldogságok tartották össze szét tépett szívem. Hiába én uralom azt a testet és lelket valahogy mégis szerelme tart életben. Ahogy esténként hozzám búj, ahogy érzem mámoritó illatát úgy érzem ő érte kell élnem. Mikor hajnaltájt csak miattam kell föl főzni, vasalni olyan érzés költözik üres lelkembe hogyha tudnám az egész világot két kis csöpp kezébe adnám. Minden alkalommal mikor nevemen szólít föl falnám mint a világ legédesebb ételét. Vagy mikor édes ízű nyelvével zavarában pőszén kezd el hadarni. Vállig érő haját sapkája alá rejti de ha kérem nekem ki engedi. Olyan akár a vér vörös zuhatag, egyenes akár a személyisége, és fényes mint a nap az illatáról meg inkább nem is beszélnék... Ahogy kecses lábait egymás után rakosgatja közben csípőjét ringassa. Szinte biztos vagyok benne hogy az is utána fordul aki semmit se lát. Ezzel csak egy baj van... Nem tudják hogy az enyim. Pont olyan gyönyörű mint egy szépen kidolgozott festmény. Különleges hiszen nincs belőle több! Ha más szomorú ő boldog de ha én vagyok szomorú vagyok ő ezerszer szomorúbb bárkinél és bárminél. Az a szeretet mely körbe lengi bárkit magához vonz. Akárcsak egy mágnes. Nem is tudnám melyikünk lenne a boldogabb ha elé térdelnék... A szavak biztosan nem jönnének a számra pont mint nyáron mikor az eper ízű fagyiját nyalja szája sarkából. Egyszerűen minden tette, cselekedete, szava, parancsa vonzó mint Évának a bűnbe esés. Imádom mikor beszél... Bele éli magát akárcsak egy könnyed játékba. Mutogat, felvisszi hangsúlyát, és minden egyes cukin hegyes fogát megmutatja. Ragaszkodó akárcsak egy gyermek az első óvis napja előtt. Ahogy cicásan bújt simogató kezembe és ahogy édesen nevetve mondja el hülyeségeimet. Hiába esik eső fúj a szél vagy netán netán süt a nap ő mindig is csak engem nézett. Sürgőt forgott körülöttem ha beteg voltam és csókolt ha én lusta voltam . Szerettem vagyis még most is szeretem minden egyes kis bolondságával együtt. Szeretem ahogy behajol a hűtőbe mutatva nekem imádatom tárgyát, szeretem mikor az ingembe flangál vagy mikor reggelente szemét dörzsölve áll a tűzhely előtt. Vagy ahogy mezítláb áll a neki combjáig erő hóba és ki nyújtva nyelvét próbálja elkapni a lehulló hópelyheket , vagy mikor mosolyogva szedegeti össze az őszi faleveleket... És ahogy titokban tervezgeti a gyerekszobákat. Az ilyen apró dolgai teszik boldogá és szépé az életem.
Mikor legelőször megpillantottam őt az óviban már akkor akartam hogy az én barátom legyen. Nem engedtem mással játszani. Otthon sokat hallottam akkoriban hogy a fiúk is szerethetik egymást így másnap természetes volt hogy elveszem... Mindenki tudta hogy ő az én mindenem, az egyetlenem, a feleségem. Bárcsak most is mindenki tudná...
Olyan szívesen a világ képébe ordítanám ő az enyém a szerelmem! Nézzétek milyen szép! Úgy szárnyalna szívem utána. Csak te és én... Olyan szépen hangzik nem igaz? Bárcsak nekünk is olyan rövid életünk lenne mint a könnycseppeinknek. Akkor legalább tényleg csak ez enyim lennél... Ha tehetném elzárnálak és az ágyhoz kötöznélek. Hallgatnám a hangodat ahogy nekem énekelsz, ahogy veszekszel velem, vagy ahogy édes hangon nekem nyögdécselsz. Hallgatnálak. Lesném minden kívánságod pont úgy mint régen!
El bújnánk a bokorba bűnös puszikért, megfognám ebéd közben a kezed, hagynám hogy a pólóm alá ted fejed és úgy aludj, hagynám hogy a tányéromból egyél, és mindig csúnyán néznék arra aki veled beszél. Régen mindent meg oldotunk együtt. Lehetne ezt mind megcsinálnám újra veled..
Vagy lehet hagynám neked hogy csinálj azt amit szeretnél....
-Soviet szerelmem! Kellj fel kincsem! Már a reggelit is kész. - kelteketet Nazi. Majd arcomat kezdte puszilgatni. Erről beszéltem istenem... Imádom!
-Biztos hogy nem! A puszijaid túl édesek. Kérek belőle még jó sokat! - jelentettem ki. Mire Nazi kuncogva csókolt meg.
-Nah Soviet kellj már fehl. - mondta Nazi levegőt kapkodva. De hiába kért szépen én csak puszilgatam és puszilgatam tovább.
-Miért? Hiszen én már föl vagyok keltve. Már nem is szeretc? - kérdeztem duzogva. Majd le gurultam az ágyról.
-Sose szeretelek most pedig vigyél enni! - parancsolt rám Nazi. Mire hátamra kapva vittem le az asztalhoz.
-Te vagy az én szerelmetes angyalom. - mondtam mosolyogva. Majd az asztalra könyökőlve kezdtem nézni.

❇✴✳❇✴✳❣❇✴✳❇✴✳

Vissza tértem!
A pedofilitásom az egekben...
Szerintem megint hetekig nem lesz rész.
Na szijasztok

❇✴✳❇✴✳❤❇✴✳❇✴✳