-Soviet! Hé Soviet figyelj most rám! Süket vagy? Ó hogy baszam meg a füled! ~ jelentettem ki kiabálva. Mire Soviet végre rám nézett.

Az arca ugyan olyan semleges volt mint mindig. Eszembe jutott mikor legelőször találkoztunk...
-Mond már mit akarsz törpe. ~ morogta Soviet.

Mire mosolyogva néztem föl rá. Aztán Soviet kezeit homlokomra szorította.

-Beteg vagy Nazi? Miért mosolyogsz rám? ~ kérdezte Soviet hűvösen. Mire mosolyom le hervadt arcomról.
-Nem mosolyoghatok már rád sem? ~ kérdeztem én is.

Mire Soviet vörös arcát sáljába temette. Tényleg idegesítően fogyatékosul aranyos Soviet.

-Olasz azt pletykálja van valaki akire szemet vetettél. Most mégis ki az? ~ kérdeztem. Majd szívembe mart egy furcsa érzés. Talán ezt hívják egyoldalú szerelemnek...

-Afganisztán, Afganisztán-nak hívják. ~ mondta halkan Soviet. Majd felém se pillantott. Afganisztán... szép név. Soviet imádja a nőket és a nők is Soviet-et. Mit is vártam?

Hogy majd azt mondja “ igen Nazi te vagy az! „ majd egy kar ölelte át hátulról Soviet testét.

-Szia Sovi! Láttam hogy egyedül vagy és úgy gondoltam ide jövök neked köszöni. ~ mondta egy kellemes lány hang. Még a hangja is tökéletes...

Tudom hogy Soviet eltakar de azért mégis fájt kicsit hogy ismét nem vettek észre... Ha nem is lennék kinek tűnne fel hogy valaha is voltam?

Még egyszer Soviet-re pillantottam. Majd hátat fordítva nekik indultam el. Csak messzire....messzire akartam jutni ettől a helytől.

Aztán el értem egy nekem tetsző ház mögé és annak takarásában sírni kezdtem. Kezeimet erőszakosan számra szorítottam és úgy sírtam tovább.

-Miért? Engem miért nem tudsz úgy szeretni? Én miért nem vagyok neked elég jó? ~ motyogtam magam elé amennyire a kezeim engedték.

A kérdések csak úgy ömlöttek belőlem mint szemeimből a könnyek... Holt fáradtan dőltem be lakásom ajtaján.

Engem miért nem tud senki se tárt karokkal várni miután fáradtan haza esek? Engem miért mindig csak a magány és sötétség vár?

Én leszek valaha is nyugodt, szerelmes vagy akár boldog? Én leszek valaha valaki is? Engem fog valaki valamikor szeretni? A telefonom cseng de túl fáradt vagyok érte nyúlni

A csipogás elhalt pont úgy ahogy az én reménységem is... El balagtam a kanapémig majd valahogy arcal bele borultam. Eszembe jutott valami és a fürdőbe mentem.

Még a villanyt se kapcsoltam fel de a pengét már szorítottam is csuklómhoz majd meghúztam... Ezt csináltam egymás után többször is.

Nem most csinálom először... Már szinte egész egyenruhám tiszta vér. Az én vérem... Így abba hagytam a vágdosást le vetkőztem és szennyesbe hajítottam ruhám.

Át öltöztem majd vissza mentem a nappaliba. Bekapcsoltam a tévét és bámulni kezdtem a színes hangtalan képeket.

A telefonom újra csengeni kezdett de engem valahogy megint nem tudott érdekelni. Igy ismét hagytam hagy csörögjön. Majd kezemre pillantottam. Nem kötöttem be...

Így még csörgött belőle kissé a vér. Csak a tévé fénye világított így azt a gyér kis fényt arra használtam hogy az előttem lévő kis asztalról el vegyem az ott maradt kis fásli darabot.

Majd miután bekötöttem sebem újra Soviet-re terelődtek gondolataim. ahogy ott állunk a park közepén ketten. Soviet hívott mégse szól semmit.

Csak néz, nem csinál semmit csak áll és néz le rám. Majd arcomra simit közelebb hajolt majd megcsókolt. Részeg volt...

Ruháiból csak úgy ömlött az alkohol undorító szaga és szája íze is arról árulkodott hogy nem épp józan... Akkor... Talán akkor gyengültem el végleg mellette.

Szerettem, szeretem és szeretni is fogom... Ez az ára ha szerelmes leszel abba akit el árultál... De ez az érzés is a miénk... Mert ez a valami is a miénk Soviet.... Csak a miénk...

✴✳❇✴✳❇❣✴✳❇✴✳❇

Na szerintetek mi legyen?
Meg érdemel egy kis folytatást vagy hagyjam a francba?
Ha szeretnétek neki folytatást lehet nem rögtön rakom ki külön könyvbe...
Danke hA kommentelsz! >W<

✴✳❇✴✳❇❣✴✳❇✴✳❇