Éjfél előtt ébredtem fel. Nem tudtam tovább aludni, ezért az ágy szélére ültem. Álmos és kimerült voltam, de a tudatalattim nem hagyott aludni. Amint felébredtem, bekapcsolt az agyam és gondolkodni kezdtem. Agyalni a munkán, és életem legbonyolultabb ügyén. Amikor a fiatal nő leugrott a tetőről, éreztem, hogy ez az ügy fogja megváltoztatni az életem. Ezt még mindig így érzem. Normális körülmények között két nap alatt megoldok egy bonyolultabb ügyet, viszont ez a dolog több szálon fut. A fiatal nő halála napján éreztem, hogy ez csak a kezdet. Pályafutásom alatt sok olyan dologgal találkoztam már, amiről azt hittem, hogy nem tudom megoldani. Végül mindig túljutottam a nehéz dolgokon. Viszont most úgy érzem, hogy megakadtam. Nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az egésszel.

Nem kellene félnem, de mégis rettegtem. Féltem, hiszen van még tíz nő. Itt nem a karláncokon van a hangsúly, hanem az összekötéseken, ami az öngyilkos nővel kezdődött. A karlánc csak egy utmutató ahhoz, ami következni fog. Az öngyilkos nő különleges karláncot viselt. Ennek a készítőjét megismertük, aki bevallotta, hogy tizenkettő darabot csinált belőle. Szóval, az ékszerész is gyanúsított. Ezután kaptuk a Arturo Smith nevet.

Talán Arturo a férfi, aki mögött a gyanúsított rejtőzik? Arturo lenne a jobb keze? A férfi, aki helyette mindent elintéz?

Miért érzem azt, hogy akkor minden túl egyszerű lenne? Lehet, hogy ez az Arturo nem is létezik. Talán egy újabb zsákutca, ami nem vezet új nyomhoz.

Talán...talán most bajban vagyok.

Éjfél után karikás szemekkel botorkáltam a konyhába. Azt hittem, hogy a sötétség vár, de meglepődtem akkor, amikor megpillantottam a dadát. Freja, az apró fény mellett ült és vizet kortyolt. A gránit pult fölött támaszkodott, majd apró mosolyt húzta ajkát. Kimerült voltam, viszont egyből észrevettem, hogy még pizsamában is gyönyörű. Hosszú barna haját felfogva hordta, ezért pár tincse szét állt. Citromsárga hosszított pólót és fehér rövid nadrágot viselt. A nadrág miatt megláttam a hosszú, vékony lábát. Istenem! Még egy gond, ami a nyakamba zúdul.

Úgy döntöttem, hogy engedek egy pohár vizet és leülök vele szembe. - Maga sem tud aludni? - suttogta, miközben ujjával a pohár peremét piszkálta. Én csak nagyokat pislogtam, majd a hajamba túrtam.

- Néha nagyon stresszes vagyok a munka miatt - emeltem ajkamhoz a poharat. Freja megtámasztotta állát a kezén, majd elmosolyodott.

- Meg tudom érteni.

- Ezt most vegyem célzásnak? - suttogtam, mire ajkára vezette ujját és aranyosan elnevette magát. A nevetése nem csak magával ragadott, de jobb kedvem is lett tőle. Annyira a munkába temetkeztem, hogy közben észre sem vettem a hullócsillagot, ami előttem volt. Freja volt ez a csillag.

- Én nem úgy értettem - mondta. - Tényleg - tette le a poharat.

- És maga miért nem alszik? - fürkésztem az arcát, miközben lesütötte a szemét. Vajon mire gondol? Mit érez? - Mondjuk semmi közöm hozzá!

- Csak rosszat álmodtam - válaszolta gyorsan. - Gyakran előfordul amikor sokat eszem - emlékezett vissza, hiszen este tortát ettünk.

- Vagy úgy - húztam fel a szemöldökömet.

- Megkérdezhetem, hogy mi stresszes a munkájában? - fejét oldalra biccentette, kezével a puha nyakát simogatta. Kábultan figyeltem minden mozdulatát. Olyan volt, mint amikor valami nagyon megragadja az ember figyelmét. Másra sem tud figyelni, másra sem tud koncentrálni. Nem tudtam levenni róla a szemem. Freja...gyönyörű volt. Mosolygós, csillogó szemű és angyali hanggal megáldva.

- FBI nyomozó vagyok! Ez önmagában stresszes - sóhajtottam, majd összekulcsoltam a kezem. - Van egy ügy, ami nagyon kifog rajtam. Nehezen jövök rá arra, hogy mi történik pontosan - vallottam be, mire szintén összekulcsolta a kezét.

- Szeretek rejtélyeket megoldani - ajánlotta fel, mire elnevettem magam. - Tudom! - tette fel a kezét. - Központi dolog! Lakat a száján - jelentette ki. Összehúzott szemekkel végignéztem rajta. Őt sem tudtam még megfejteni. Freja nem mutat sokat magából. Az emberek nem engedi közel magához. Pont ez miatt vonzó és kérdéseket táplál bennem. - Miért néz így rám? - suttogta, mire kimondtam az igazat.

- Magát sem tudom megfejteni - suttogtam. Freja elkerekedett szemekkel nézett rám, majd csuklójához kapott. - Most úgy viselkedik mint egy riadt őz!

- Egy FBI nyomozótól aggasztó ilyet hallani - vallotta be.

- Igaz - szántottam végig a vállamat, de valami elrabolta a figyelmem. Nem csak elrabolta a figyelmem, de kifejezetten idegessé tett. Ez az ügy...a nők...az ékszerész...a karkötő!

Freja csuklójára pillantottam. A csuklóján nem volt ott a karkötő. Istenre mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, de látni szeretném. Szeretném látni, hogy néz ki. És nagyon bízok abban, hogy ebből nem az lesz, amire gondolok. Próbáltam máshova figyelni, de amit egyszer a fejembe veszek, annak úgy kell lennie. Frejanak is van egy nagyon drága, elegáns karlánca. Szintén arany, és kerek medál is van rajta. - Khm, Freja? - suttogtam, mire szemöldökét ráncolta.

- Parancsoljon - fürkészte az arcomat. Lepleztem, de zihálni kezdtem. Éreztem, hogy az izzadság hátamra húzza a pólót. Szívem a torkomban dobogott. Illetlenség lenne megkérdezni, de tudnom kellett. Ez nem játék! Muszáj találnom egy fedő storyt. Vajon miért érdekel?

Miért...

- A múltkor Addisonnak nagyon tetszett a karlánca. Az én figyelmemet is elrabolta. Különlegesnek látszott.

- Hm, valóban különleges - sóhajtotta az arcomat fürkészve.

- A lányom még nagyon fiatal, de szeretnék neki egy hasonlót. Esetleg megnézhetem? - remegő hangon kérdeztem. Azt hittem, hogy jobban tudom kezelni a helyzetet, de tévedtem. Remegett a kezem, és izzadt a hátam. Istenem! Add, hogy tévedek! Egy kis idő után Freja bólintott.

- Legyen! Egy perc és ide hozom - felállt, majd a szobája felé sétált. Örökké valóságnak tűnt az idő, amit egyedül töltöttem. Minden percben vizet ittam és az órámra pillantottam.

Tik-tak.

Tik-tak.

Hol van már Freja?

Hátra pillantottam. A szobája ajtaja csukva volt. Hirtelen mozgást észleltem. Visszafordultam, próbáltam nyugodt maradni. Freja velem szembe ült, majd elmosolyodott. - Itt vagyok!

- Azt látom!

- Ez volt az a karkötő! Addison a medencénél meg is jegyezte, hogy nagyon tetszik neki - szinte lassított felvételben láttam, hogy a láncot elengedi, két ujja között lóg, majd a halvány fényben a tenyerembe ejtette. Azonnal megfigyeltem, majd elkerekedett szemekkel Freja szemébe pillantottam. Jesszus! A karlánc...szép volt, de nem az amit keresek. Nem volt rajta szám, és még a lánc szemek sem hasonlítottak. Ezen a karláncon volt egy apró, arany pillangó.

- Biztos a pillangó miatt tetszett annyira neki - megkönnyebbülten adtam neki vissza, közben éreztem, hogy hatalmas kő esett le a szívemről. Freja nem érintett ebben. Nem érintett.

- Igen! Leginkább az miatt tetszett nekem is! Viszont már nem hordom - suttogta, majd zavartan elnevette magát. - A volt férjem első ajándéka. Furcsa, hogy megtartottam, igaz?

- Egyáltalán nem az - suttogtam sóhajtva. - Nem furcsa.

Próbáltam leplezni és természetesen viselkedni, de ma éjszaka hatalmas kő esett le a szívemről. Pályafutásomnak köszönhetően láttam már bizarr és értelmetlen dolgokat. A tapasztalataim miatt tettem fel a kérdést, hiszen megtanultam, hogy minden lehetséges. Viszont Freja egy kizárt opció lett, ezért sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem. Annyira jól éreztem magam, hogy felajánlottam egy kis bort. Freja azonnal belement, ezért az éjszaka további részében a kanapén ültünk és a félhomályban pohárból kortyoltuk a bort. Érdekes volt megismerni ezt az oldalát. Az alkohol kicsípte az arcát, a mogyoróbarna szeme pedig csillogott. Vékony lábát a feneke alá húzta és minden percben mesélt valamit. Volt valami meghitt és romantikus az estében. Az előttünk található dohányzóasztalon két gyertya pislákolt. A beszélgetés közben észre sem vettük azt, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. - Maga nagyon jó apa, Taylor - suttogta, miközben felém fordult. A kiengedett haját hátra túrta, majd a kanapé tetejére fektette a kezét. - A munkája mellett igyekszik időt szakítani a lányára - biccentett a félhomályban.

- Bármennyire is igyekszem, néha azt érzem, hogy kevés vagyok - suttogtam. - Az édesanyja halála óta azt érzem, hogy kevés vagyok - javítottam ki magam. - De egy ez olyan téma, amiről nem beszélek - fürkésztem a gyönyörű arcát. - De maga hatalmas segítség, Freja - meztelen talpa a térdem széléhez ért, ezért mosolyogva megráztam a fejem. - Nem csak segítség, de meglepetés is - elvesztem a tekintetében. Szinte a gyertya lánga táncolt benne. Telt ajkát vonzó mosolyra húzta.

- Meglepetés? - biccentette oldalra a fejét.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen finom tortát tud sütni - magyaráztam, mire aranyosan elnevette magát. - A feleségemre emlékeztet - kortyoltam az italba, de ekkor a szemöldökét ráncolta. - Mármint nem maga, hanem a torta. A torta íze - emeltem meg a poharat.

- Vagy úgy - suttogta, majd kicsit közelebb hajolt hozzám. - Ha már itt tartunk, akkor maga is egy meglepetés, Taylor - bólintott.

- Kifejtené? - pillantottam az ajkára.

- Az elején nagyon féltem magától. Viccen kívül - nevette el magát. - Aztán úgy éreztem, hogy próbál közeledni felém.

- Hm... - vakartam a borostámat. - Próbáltam, de...maga mindig kihúzta nálam a gyufát - vallottam be, majd a plafon felé pillantottam. - Kihúzta és felidegesített!

- Mivel?

- A viselkedésével. Azzal, hogy a szöges ellentétem. Azzal is, hogy mindent megengedett, amit én nem. Mintha direkt az idegeimmel játszott volna - közelebb hajoltam hozzá, kezemet a kanapé tetejére helyeztem, majd a kezét kezdtem el simogatni.

- Talán azért, mert maga nagyon szigorú - sziszegte álmosan. - Nagyon.

- Muszáj, hogy az legyek. A világ rossz, Freja! És tennem kell azért, hogy a lányom világa ne ilyen legyen - miközben mondtam, lesütötte a szemét és a kezemre pillantott.

- Tetszik az érintése. Életemben most először érzem azt, hogy biztonságban vagyok!

A szemöldökömet ráncoltam. Vagy nem jutott el az agyamig, vagy sok alkoholt ittam. Éreztem, hogy melegem van, hogy a póló is kényelmetlen rajtam. Igen. Minden bizonnyal sokat ittam. - Szóval ezt váltom ki magából - mondtam végül. - Sokkal közelebb került hozzám.

- Nahát - sziszegve letette az üveg poharat, majd lassan felállt. - Azt hiszem, hogy ideje mennem - fürkészte az arcomat, majd széttárta a kezét. - Aludjon jól, Taylor!

- Maga is aludjon jól - emeltem a poharamat.

- Miért érzem azt, hogy maga a kanapén fog aludni?

- Mert lehet, hogy így van - húztam le a poharam tartalmát. - Na de aludjon! Holnap dolgoznia kell.

- Ahogy magának is - vágott vissza, majd a nevetve a fejét rázta. - Jól van! Akkor megyek!