Mérgesen és fáradtan tértem haza, hiszen nem jártunk sikerrel. Az ékszerüzletbe vezető úton végre úgy éreztem, hogy nyomon vagyunk, hogy végre közelebb kerülünk az ügy megoldásához. Viszont csalódnom kellett amikor egyik ékszerüzletbe sem ismerték fel az ékszert. Amikor a dolgozószobába visszagondoltam a mai napra, kicsit úgy éreztem, hogy volt egy ékszerész, aki mintha nem mondott volna igazat. Úgy döntöttem, hogy ezt a dolgot vagy átadom Owennek és ő jobban utána fog járni ennek a gyanús ékszerésznek, vagy majd én nyomozok még. Igazából mindegy, hogy melyikünk teszi, hiszen kettőnk dolga mindent kinyomozni és megfejteni, hogy mi miatt lett öngyilkos a fiatal nő.

Vicces, de úgy érzem, hogy most nagyobb problémával kell megküzdenem...

Este kilenc óra után Freja önéletrajzát tartottam az ujjaim között. Első ránézésre egy nagyon őszinte és szépen összeszedett önéletrajz volt. Bal felső sarkán volt egy kicsi kép róla, mellette az elérhetőségei, telefonszáma, email címe...viszont a lakcíme, illetve postázási címe nem volt rajta a lapon. Kezembe vettem a tollat, majd egy kérdőjelet tettem az üres részre.

A fejemet csak akkor kaptam fel, amikor kopogtak az ajtón, Tudtam, hogy ő lesz az, ezért kihúztam magam. - Jöjjön!

Hevesen süllyedő mellkassal léptem be Taylor úr irodájába. Amikor rám pillantott, aprót biccentettem. - Csukja be az ajtót - mély hangon kért, ezért a plafon felé pillantva elegett tettem a kérésének. Még mindig a forma ruha volt rajtam (ceruzaszoknya, fehér ing és fekete blézer ). Előre helyezett kezekkel megálltam előtte és alaposan megfigyeltem minden vonását. Az évek meglátszódtak az arcán, hiszen szeme mellett ráncok futottak össze. Ettől függetlenül jóképű én vonzó volt. A jól ismert illat csak jobban érződött akkor, amikor a közelében vagyok. Ez nem olyan illat volt, mint amit a romantikus könyvekben írnak. Ez más volt. Jellegzetes otthon és férfi illata volt. Nagyon kevés parfümöt éreztem. Inkább egy kis vaníliát és dezodort. A fehér ing feszült a vállán és a mellkasáig ki volt gombolva. Nem akartam a mellkasát nézni, de megtettem. Látni lehetett rajta azt, hogy feszült és fáradtan. Pont ezért nem volt hozzám sok türelme, vagy kedve. - Taylor úr, úgy gondolom, hogy fáradt lehet, ezért nem szeretném az idejét rabolni!

- Pedig nyugodtan rabolhatja - mélyen a szemembe nézett, hátra dőlt a széken és ajkát enyhén megnyalva végignézett rajtam. Ebben a pillanatban úgy éreztem magam, mint egy erotikus film főszereplője, aki furcsán, mégis izgatottan érzi magát a szexi pasi tekintetétől. Mégis próbáltam legyőzni az érzést és kihúztam magam. - Üljön le - mutatott az egyik székre.

- Maga nem ismeri a "legyen szíves" szót? - miközben leültem a székre, vele szembe fordultam. A kérdésem nem lepte őt meg. Azonnal elnevette magát és a plafon felé pillantott. Tehát un. Ez egyértelmű volt. Jól érezhető feszültség alakult ki köztünk, de úgy éreztem, hogy ez nem az én hibám volt.

- Térjünk a lényegre - mondta. Csak ekkor vettem észre, hogy az önéletrajzomat fogja. Az ujjaival görcsösen tartotta a lap szélét, ezért kicsit feszült lettem. Talán van rajta valami, amit észrevett? Egy FBI nyomozó ült velem szemben. Minden bizonnyal rendkívül értékes és kifejezetten éles képességei vannak. - New Yorkban él?

- Igen - bólintottam, de azt nem tettem hozzá, hogy egy kisebb városban, egy luxus környéken, egy forgó villában, ahol a férjem minden éjszaka vagy megerőszakolt, vagy mérgében kezet emelt rám.

- Kihagyta a pontos címét - nézett a szemembe. Úgy éreztem, hogy most azonnal témát kell váltanom, hiszen egy olyan témát érintett, amiről én nem beszélhetek. Mélyen a szemébe néztem és gondolkodtam, hogy mit csináljak most.

- Azt hittem, hogy Addisonról fogunk beszélni!

- Csak közben kezembe akadt az önéletrajza. Szeretném tudni, hogy honnan jött!

- Miért volt olyan mérges, amikor Addisont elvittem magához? - a kérdésem miatt félre csúsztatta az önéletrajzot, majd megtámasztotta állát a kézfején. Fürkésző tekintettel nézett rám. Olyan volt, mintha keresett volna valamit. A jóképű férfi miatt zavarba jöttem, de álltam a tekintetét. Egy kicsit előrehajolt, fogával az ajkát piszkálta, majd bólintott. Ez most mit jelent? Miért nem tudok kiigazodni rajta? Miért van az, hogy bármit tesz, azzal felkelti az érdeklődésem? Bármit tesz vagy mond az hatással van rám. Ebben a pillanatban a padlót nézte. Elmerült a gondolataiban, de azt is láttam, hogy ő nem az a fajta pasi, aki az akaratos, hisztis nőket szereti. Taylor egy határozott, céltudatos, és talán domináns férfi. Akaratlanul is megfordult a fejemben, hogy milyen lehet az ágyban.

- Azért voltam mérges, mert az én munkahelyem nem gyereknek való, Freja - pillantott a szemembe, majd kifújta magát. Ajka elé tette a kezét, és ásított.

- Tényleg nem szeretném az idejét ra...

- Maradjon csak - tette fel a kezét, ezért sóhajtva helyet foglaltam. - Egyébként Addison nagyon jól tudja, hogy nem szabad a munkahelyem közelébe menni.

- Ezt valahogy sejtettem - suttogtam magam elé, közben egy apró mosollyal ajándékozott meg. Igazából kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban. Nagyon minimális dolgot mutat meg magához és egyáltalán nem enged közel magához. Ő pont egy olyan férfi lehet, akihez csak nagyon óvatosan szabad közeledni. Vagy azért, mert a pillantásával is ölni tudna, vagy mert szimplán félelmet vált ki az emberekből. - Beszéljünk Addisonról!

- Szeretek én irányítani - hajolt kicsit előrébb.

- Irányításmániás?

- Látna munka közben - újra az önéletrajzomra pillantott, majd betettem a fiókba és mélyen sóhajtott. Én csak megkönnyebbülten felsóhajtottam, hiszen úgy gondoltam, hogy elterelődött a téma a lánya felé. - Beszéljünk Addison napirendjéről. Menni fog?

- Azért vagyok itt - keresztbe fontam magam előtt a lábam, de ő nagyon jól megfigyelte a mozdulatot. Próbáltam nem a reakciójára figyelni, de kicsit zavarba hozott.

- Rendben! Addison reggel hét órakor felébred. Néha előbb is fel szokott. A lényeg, hogy ébredése előtt legyen kész a reggeli. A reggeli mindig egy kicsi szendvics és gabonapehely szokott lenni. Reggeli után szokott menni fogat mosni, maga pedig befonja a haját. Részletezni kell, hogy legkésőbb mikor indulnak el az iskolába?

- Természetesen nem. Mindig időben elindulunk - nyugtattam meg.

- Remek- bólintott. - Amíg ő iskolában van, addig maga itthon tevékenykedik. Természetesen nem adok szabad kezet, hiszen maga nem házvezető nő. Viszont szabadidejében ellenőrizheti Addison leckéjét, tolltartóját, füzeteit, illetve rendet tehet a szobájában. Hét éves lányról beszélünk, szóval nagyon szereti a barbie babákat.

- Igen. Tudom, hogy sok babája van - mosolyogtam.

- Iskola után haza jönnek. Addisonnak elkészíti az ebédet, és amíg ő megeszi, addig beszélgetnek, lányos dolgokról beszélnek meg mi egymás. Egy kis délutáni pihenés és szórakozás után jön a kemény lecke írás. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy tartózkodjanak a meglepetésektől és az olyan programoktól, amit a lányom tanácsol!

- Azért, mert egy kis ördög bújt el benne?

- Tudja, hogy mit nem szabad. És azt hiszem, hogy magától pontosan azt kéri, amit neki nem szabad. Egy kicsit úgy érzem, hogy Addison próbálja kihasználni a maga helyzetét és él azokkal a lehetőségekkel, amit én nem engedek meg neki - végig szántott a borosáját, majd összekulcsolta a kezét. - Mutasson jó példát neki! Ha tiszteletlenül beszél, akkor adja a tudtára, hogy mi az a tisztelet - lesütötte a szemét. Kezdem azt érezni, hogy Taylor úrnak valóban kevés szabadideje van a munkahely miatt. Ezt részben sajnálom, hiszen az ő feladata lenne minél több értékes időt tölteni a kislányával. Biztos vagyok benne, hogy nagy rajta a nyomás, ezért csak bólintottam.

- Rendben! Megígérem, hogy mindent el fogok követni. Nem fog csalódni bennem - kihúztam magam, miközben feltette mutatóujját és kicsit előre dőlt. Néztem, hogy valamit kivesz a farzsebéből, majd összeráncolt szemöldökkel felém nyújtja. Meglepődtem, amikor az arany karláncot láttam az ujjai között. A torkomat köszörültem, majd oldalra pillantottam. Azt hittem, hogy teljesen megszabadultam tőle. Lehet, hogy a lefolyóba kellett volna dobnom.

- Ez a magáé? A medence szélénél találtam - összeráncolt szemöldökkel pillantott az ékszer felé, de mielőtt elvettem volna, kicsit visszahúzta. A tenyerébe tette és jobban megnézte a láncszemeket.

- Igen az enyém - suttogtam, mire váratlanul a fejét rázta.

- Melyik ékszerész készítette ezt a darabot?

Úgy kérdezte mintha fontos lenne. Nem tudom, hogy melyik ékszerész készítette. A férjemtől kaptam. Ez volt az első ajándék, amit a házasságunk alkalmából kaptam. Akkor még kedves, udvarias és romantikus volt. - Miért fontos, hogy ki készítette? - átvettem tőle, majd a tenyerembe zártam. Ő csak nagy szemekkel nézett rám. Nem értettem, hogy mi történt, hogy a helyzet miért kezd furcsa lenni. Végül úgy gondoltam, hogy felállok és szép estét kívánok. - Akkor remélem, hogy mindent át tudtunk beszélni - tettem hátra a kezem.

- Őőő, igen - köszörülte a torkát. - Menjen csak - biccentett az ajtó felé. - Legyen szép estéje - mondta hűvösen.