(Befejező rész)

Eddigi pályafutásom során azt hittem, hogy a valódi ellenségeimmel kell szembenéznem. Aztán jött ez a húsz éves fiú, aki dolgozni akart. Megkedveltük és befogadtuk. Miután elnyerte a bizalmunkat, kiderült, hogy a legnagyobb ellenségünkkel állunk szembe. Nem is gondoltuk volna, hogy egy ártalmatlannak kinéző fiú, ekkora meglepetést tud okozni. És nem csak meglepetést, de óriási felfordulást is csinált maga körül. Megszorongatta a nyakunkat és győzedelmeskedve figyelte, hogy lépésről-lépésre megbolondulunk előtte.

Ott állt velem az ember, akiről soha nem gondoltam volna azt, hogy képes ekkora játékot indítani. És ez a huszon éves gyerek megmutatta, hogy mit jelent játszani. És igen...a birkákból lesznek az igazi farkasok.

A kietlen, sötét folyosón álltam, miközben egy oszlop takarása mögött a vérző vállamra szorítottam a kezem. A vállamnak csak a felülete sérült, viszont annál jobban vérzett. Zihálva és izzadva vettem tudomásul, hogy teljesen magamra voltam utalva. A teljes sötétségben csak az asztalokon sorakozó monitorok cikázó fénye adott enyhe világítást. Próbáltam kiutat keresni, kezemmel a mobilomat kerestem, de kiderült, hogy az asztalomon hagytam. - Csak nem a telefonját keresi, nyomozó? - akkor kaptam fel a fejem, amikor Jeremy hangja szakított félbe. Előre pillantottam, miközben lépteit egyre jobban hallottam.

- Nem kell ezt tenned, Jeremy! - kiabáltam hátra felé. - Nem kell tönkretenni azt, amit felépítettél! - ingemből letéptem egy darabot és gondosan a vállam köré csavartam. És itt már tudtam, hogy valóban ez a végső leszámolás. Istenem! Csak adj erőt kibírni ezt!

- Kíváncsi vagy arra, hogy miért nem sikerült egyszer sem eltalálnod a golyóval? - váltott témát, miközben arra utalt, hogy ő sokkal jobban céloz mint én. Ez a gyerek...veszélyesebb mint gondoltam.

- Mert mindent az apádtól tanultál? - szorítottam össze a fogam. Szabad kezemmel letöröltem az izzadt homlokomat és próbáltam a fájdalomtól eltekinteni.

- Mert ellenben veled...én stressz helyzetben is tudok pontosan lőni! Akkor is tudok célozni, amikor az életemre törnek - ekkor mellém sétált, felém szegezte a fegyvert és lőtt. Azonnal elhajoltam, ezért a golyó súrolta a fehér oszlopot, aminek széléből leomlott a vakolat.

- Jeremy! Elég! - kiabáltam. - Tudom, hogy mérges vagy! - csóváltam a fejem. - De nem tudod, hogy miket tett az apád! - álltam elé, majd lefogtam a fegyvert, ökölbe szorítottam a kezem és határozottan bemostam neki egyet. Ütésem súlyától hátra tántorodott, nem figyelt, ezért volt időm elvenni a fegyvert. A földre löktem, lábammal pedig elrúgtam. Amikor tudatosult benne, hogy elvettem, hirtelen egy kést húzott elő a combjára rögzített, bőr tartóból. - Még mindig nem hiszem el, hogy kijátszottál minket! Mi a helyzet az anyáddal? - biccentettem levegő után kapkodva. Ő csak nyugodt mosolyra húzta az ajkát.

- Hallottam, hogy szeretnéd meglátogatni az állítólagos anyámat - biccentett óvatosan. - Ezek után nem volt nehéz megelőzni téged, elmenni a kórházba és fizetni egy beteg nőnek, hogy az anyámnak adja ki magát - nézett végig rajtam. - És nem volt nehéz lenyomozni a várost ábrázoló térképről a legközelebbi kórház nevét sem - jobb karját felemelte, ökölbe szorította a kezét és bemosott nekem egyet. Minden ütése közben eszméltem fel arra, hogy ő minden lépést kiszámolt. A térkép...Owen megmérgezése...barátkozás a halottkémmel...és ő lenne Mauro fia. Egy kibaszott játékos.

- És mi a terved velem? Megölsz?! - egyenesen gyomorszájon rúgott, ezért hátra tántorodva jelentős mennyiségű vért köptem. A bal szemem bedagadt, a vállamból pedig folyt a vér. Tudtam, hogy ha nem intézem el, akkor ma este nem haza, hanem hulla házba kerülök.

- Pontosan úgy foglak megölni, ahogy te az apámat! - legközelebb amikor feleszméltem, a padlón feküdtem, ő pedig a hátamra fordított. Emlékszem, hogy magasba emelte a kezét, amikor arcom felé szegezte a kést. Láttam a megcsillanó hegyét, ahogy arcom irányába döfi, de pont időben emeltem fel a két kezem. Üvöltve markoltam rá a kés pengéjére, megakadályozva azt, hogy az arcomba döfje. - Kitartó vagy, nyomozó! - másik kezével is rásegített, ezért csak jobban éreztem a húsomba mélyedő penge, könyörtelen, pokoli érintését. A saját vérem folyt az arcomra, amikor felemeltem a térdem, hogy lapockán rúgjam. Azután hajolt oldalra, és nem figyelt, amikor beütöttem neki egyet. Fortyogott bennem a düh és kavarogtak az érzelmeim.

- A bizalmamba fogadtalak! Bíztam benned! - kiabáltam. - Én nem akarlak bántani, Jeremy - széttártam a kezem, majd lesütöttem a szemem, amikor eldobtam a kést. - Nem fogok veled harcolni! - véres testtel és monoklival léptem hátra. Ő csak mérgesen letörölte vérző orrát, miközben feleszmélt. - Én az apád ellensége voltam! Nem a tied! - húztam össze a szemem. Jeremy kihúzta magát.

- Az apám ellensége, az én ellenségem is! - nem várt dolog történt, második kést húzott elő. A levegőben egyenesen felém hajította. Már nem volt időm elhajolni, ezért kínok között érzékeltem, hogy egyenesen a kulccsontomba áll. A testem megadta magát és akaratlanul is előre hajoltam. Próbáltam levegőt venni, de minden próbálkozásnál csak jobban fájt mindenem. - Mi az utolsó szavad nyomozó? - lépett elém.

- Az, hogy kurvára nem vagyunk haverok, bazd meg! - szinte lassított felvételben láttam, hogy Owen kilép Jeremy háta mögül és két golyót ereszt belé. Minden lövés közben Jeremy teste hánykolódott, a vér pedig szétfröccsent. A második lövés után élettelen testtel dőlt előre. Még mindig nem hittem el azt ami történt, ezért üveges tekintettel néztem Owen felé, aki szemét lesütve megállt Jeremy teste felett. - Kíváncsi vagyok miket mondott rólam ez a szarházi!

- Hiányoztál, bébi! - nevettem a sebemet fogva.

- Minden oké? - aggodalmas arccal elém lépett és próbált megtartani. - Taylor Litwin nyomozó megint túlélte! Mit mondasz erre? - kíváncsiskodott.

- Azt, hogy felmondok - sziszegtem, miközben Owen megrúgta Jeremy cipőjét, de a teste nem reagált. - Most is közel voltam a halálhoz - sziszegtem, miközben az egyik asztal szélének támaszkodva bekötöztem a sebem. - Hívnunk kell a rendőrséget, igaz?

- Előbb utóbb úgy is kiderült volna, hogy hazudik - túrta hátra a haját, de én a szemöldökömet ráncoltam.

- Jól vagy? Úgy tudtam, hogy megmérgeztek - ijedt kijelentésemre elnevette magát, majd jókedvűen csípőre helyezte a kezét.

- Nem volt semmi bajom! Jeremy lefizette az ottani orvosokat, hogy értesítsenek téged arról, hogy méreg került a szervezetembe - fonta össze a kezét. - Közben kiderült, hogy semmi bajom nem volt. Ez a kölyök... - fejét csóválta a testet fürkészte, majd megvakarta az állát. - Baszki! Ugye nincs testvére, huga, vagy rokona aki bosszút akar majd állni érte? - nevette, miközben szomorúan vettem tudomásul, hogy bármi megtörténhet.

Aznap este vérfoltos inggel léptem be az ajtón. Freja annyira megijedt, hogy azonnal elsírta magát. Nekem csak az számított, hogy amikor haza értem, ő várt rám. Remegve karolt belém, ezért a haját simogatva nyugtattam, hogy semmi baj. - Istenem! Az arcod is... - ingembe markolt, próbált erőt meríteni belőlem, de én már tudtam, hogy rajta kívül senki másra nincs szükségem.

- Nem számít! Nem számít, mert tudom, hogy melletted mindig otthonra találok, Freja - helyeztem arcára a kezem. - Mert te adsz erőt, önbizalmat és szerelmet is - suttogtam az ajkai közé. - És ezért köszönöm, hogy vagy nekem!

- Annyira szeretlek - suttogta sírva.

- Nem jobban, mint én téged, bébi! - csókoltam meg.

VÉGE

Epilógus (Fél évvel később)

- Na ide figyelj, te kis senki házi, kukorica jancsi! - Owen a falhoz szorította az új munkatársunk hátát, aki unottan pillantott felém. Josh, egy fekete srác volt. Csak az isten tudta, hogy mi az, amitől fél. Mi még semmit nem tudtunk róla, ezért Owen a maga módján próbálta kihallgatni őt. - Nem félsz tőlem, feka?

- Kéne, göndörke? - kérdezte halkan.

- Hogy kéne-e? - pillantott felém Owen. - Tudod, hogy ki vagyok, baszki? A seregben szolgáltam, négerkém! - húzta meg a nyakkendőjét. - Én nem vagyok kispályás, nyuszifül! Én már nem játszom póni lovakkal, törpilla - húzta tovább a srác agyát, de ő csak sötét szemével felém pillantott.

- A társa mindig is ilyen volt?

- Nagyon sok dolog történt, mielőtt ide kerültél - fontam keresztbe a kezem. - Nehéz lesz elnyerni a bizalmát - figyelmeztettem.

- És tudsz kung fuzni? Ha? - csipkelődött tovább Owen. A társam közben észre sem vette azt, hogy az irodában több kolléga is megállt, hogy nézzék a filmbe illő jelenetet. - Táj boksz? Ketrecharc? Mit szólsz az illegális bunyókhoz?

Én tudtam, hogy csak szórakozott és az új srácra akart ijeszteni, de kezdtem azt érezni, hogy már tultolja ezt az egészet. - Te egy elkényeztetett pacák, aki úgy gondolja, hogy jól áll nyakában a jelvény - magyarázta a feka srác, mire elnevettem magam. Mielőtt Owen vissza szólt volna, gyorsan megcsóváltam a fejem.

- Mi csak azt akarjuk kérdezni, hogy ismered...

- Mauro egyik rokona vagy? - fejezte be helyettem Owen.

- Nem? - kérdezett vissza a feka.

- Akkor a szomszédja?

- Az sem! - ellenkezett.

- Tudod egyáltalán, hogy ki az a Jeremy.... - hirtelen elhúztam Owent, ezért az új srác megigazította a vállán feszülő inget.

- Szerintem ő tiszta - sziszegtem.

- És ha nem? Tudod, hogy mindig jön valaki, aki az életünkre akar törni - vállát megrántotta, ezért eszembe jutott Freja, aki mindig otthon van és menedéket ad, ha szükségem van rá.

- Engem mindig vár otthon az asszony - rántottam meg a vállam. - Mindig ő érte fogok küzdeni - veregettem meg a társam, és egyben a legjobb barátom vállát.