Az élet többször is a padlóra kényszerített már. Ez miatt nehéz volt bíznom az újra kezdésben és hinni a reményben. Sokszor reménykedtem és bíztam, de rengeteg rossz dolog történt. A nejem halála után ott maradtam egy árva kislánnyal, aki teljesen rám volt utalva. A feleségem elvesztése után tanultam meg felállni és küzdeni akkor is, amikor a lelkünk úgy érzi, hogy elfáradt. Nem volt könnyű. Mindennap tükörbe kellett néznem és szembesülnöm kellett a szörnyű valósággal. És a valóság nem volt mindig egyszerű, nem volt mindig jó. Éjjel és nappal is virrasztottam arra gondolván, hogy mikor lesz jobb. Lesz egyáltalán valaha jobb?

Aztán megtörtént a lehetetlen: megismertem őt. Megismertem egy nőt, akibe szépen lassan, de fülig beleszerettem. Freja nem csak idegesített az elején, de rá kellett jönnöm arra, hogy eszméletlenül vonzott. Esélyem sem volt ellenállni és kizárni őt a fejemből. Talán nem is akartam. Talán az volt a sorsom, hogy őt megismerjem és utána magam mellett tudahassam. Az elején ijesztő volt, emlékszem, hogy féltem megismerni és megkedvelni. Utána csak sodródtam az árral, és engedtem, hogy a szívem irányítson. Most az egyszer minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Megismertem Frejat, aki a megismerkedésünk után szült nekem egy fiút.

És, hogy megbántam-e a múltban történteket? Nem! Semmin nem változtatnék. Így vissza gondolva...talán jól intézkedett a sors. Talán még ez volt az én esélyem. Egy esély arra, hogy újra boldog legyek. Freja volt az. Freja volt az én menedékem, a reményem és minden gondolatom. A feleségem halála után kizártam magamból minden érzelmet és gondolatot a nők iránt. Viszont Freja képes volt ledönteni a falakat, amiket magam köré emeltem. Mi ez, ha nem egy utolsó esély? És a fiunk az élő példa arra, hogy létezik köztünk a szerelem. A szerelmünk gyümölcs egy ártatlan fiú, akinek közösen életet adtunk.

Késő este Freja a tányérokat pakolta, ezért úgy gondoltam, hogy segítek neki. A fiunk húsz perc alatt elaludt, ezért volt egy kis időnk, amit kettesben tölthettünk. Az életünk több mint tökéletes. És biztos voltam abban, hogy ezek után csak jó dolgok történhetnek. Ha az élet sokat szenved az élete során, akkor talán a sors mégis talál neki egy utat, ami végén megtalálja a boldogságot. Nekem Freja jelentette a boldogságot. Ő és a családom. - Mit csinál a gyönyörű nejem? - mellé léptem és finoman a fenekére simítottam a kezem. Rózsaszín selyem köntöst viselt, ezért óvatosan lehúztam a válláról, majd puszit nyomtam a fedetlen, puha bőrére. - Este kilenc óra is elmúlt. Miért pakolsz még ilyen késő este? - elvettem tőle a száraz tányérokat, majd a szekrénybe tettem őket. Miután végeztünk, átvettem a villákat és a kanalakat is.

- Valakinek muszáj megcsinálnia - fenekével meglökött, ezért játékosan elnevettem magam.

- Ezt úgy mondod, mintha én nem szoktam volna mosogatni - kértem ki magamnak, majd amikor velem szemben állt, mosolyogva átkarolta a nyakam. - Mondtam már, hogy szeretem rajtad ezt a hálóinget? - egy mozdulattal felemeltem, majd a konyhapultra ültettem és széttártam a lábát. - Rövid és szellős - amikor hátra hajtotta fejét, mélyen a nyakába pusziltam.

- Ezer éve nem szexeltünk a konyhapulton - motyogta, közben láttam, hogy bőre libabőrös lesz.

- Akkor most bepótolhatnánk - kezével támasztotta magát, ezért az ujjaira kulcsoltam a kezem, miközben félre húztam a bugyiját és végig szántottam őt az ujjammal. Hangos sóhaj hagyta el az ajkát, ezért csábított engem. Nem tudtam letagadni, hogy teljesen odáig voltam érte. Öt perc múlva zihálva hajoltam közel hozzá és óvatosan bele hatoltam. Fedetlen hátamba karmolt, miközben ki és be mozogtam benne. A monoton nyögései miatt a felhők felett éreztem magam. A szeretkezésünk romantikus, mégis intenzív volt. Szorosan a derekam köré kulcsolta a vékony lábát. Kezével végig szántotta a lapos hasam és a derekamba markolt. Tudtam, hogy ideje volt már mennek.

Késő este a kanapén feküdtünk és a történtekről beszélgettünk. Alaposan átbeszéltük azt, hogy mindegy, hogy mi történt a múltban. Az a fontos, hogy most együtt vagyunk és egyesítettük a családot. Freja is belátta azt, hogy az élet nem mindig jó. És valóban vannak olyan pillanatok, amikor az embernek igenis harcolnia kell azért, hogy boldog legyen.

Másnap boldogan léptem be a cég ajtaján. Minden úgy történt, ahogy szokott. Owennek és az új fiúnak elmeséltem az új ügyet és pontosan elmondtam a részleteket. - Egy munkahelyi öngyilkosság? - Owen a szemöldökét ráncolta, miközben a nagy monitor mutatta annak a harminc éves, fiatal férfinak a képét, aki tegnap este öngyilkos lett a munkahelyén. Rengeteg kérdés felmerült bennünk, de engedtem, hogy az új fiú jöjjön rá a részletekre.

- Problémái lehettek - szólalt meg Jeremy. - Az öngyilkosok kilencven százalékát valamilyen érzelmi megrázkódtatás éri. Nem volt valaki, aki érzelmileg bántotta? - kezét keresztbe fonta, miközben rányomtam a gombra és megmutattam egy másik férfit.

- Szemtanúk vallomásai alapján, ezzel a férfival látták utoljára a halála előtt. A halála előtt egy órával még beszélgettek. Én azt mondom, hogy ez a férfi az első számú gyanúsított. Keressétek be, majd ki fogjuk hallgatni! Egyéb kérdés? - miközben a többiekkel szemezgettem, Owen felé terelődött a tekintetem. Váratlanul köhögni kezdett. Vörös arccal előre görnyedt, majd hasára szorította a kezét. A szinten mindenki felé pillantott, ezért a vállára helyeztem a kezem. - Jól vagy?

- Nem! El kell mennem a mosdóba! Khm... - vörös arccal, óvatosan félre lökte a fiút, aki aggodalmas tekintettel pillantott utána.

- Itt ne hagyj már a szarban! - kiabálta utána Jeremy. Owen nem reagált. Tíz percet vártunk rá, de kiderült, hogy durva gyomorrontást kapott. Azonnal elvitte a mentő, miközben a mappámat mérgesen dobtam az asztalomra.

- Értesítsetek amint kitolták a vizsgálóból! - mérgesen letettem a telefonomat, miközben tanácstalanul pillantottam az ajtóban ácsorgó fiú felé. Ő bevetésre kész volt, viszont esélytelen, hogy Owent ha haza engedjék. Széttártam a kezem, majd levettem a nyakkendőmet. - Nincs más választásunk! Két embernek muszáj mennie a helyszínre. Tíz perc múlva találkozunk a cég előtt - figyelmeztettem, hogy ketten megyünk.

- Őőő, rendben Mr...akarom mondani, Taylor úr! - határozottan bólintott, majd magamra hagyott. Tíz perc múlva beöltözve, mellénybe és fegyverrel léptem ki az ajtón. A nap miatt rajtam volt a napszemüveg, ezért a sugarak nem zavartak. - Akarsz vezetni? - Jeremy felé dobtam a kulcsot, aki nem kapta el. A földre pillantva elnevettem magam. - Sokat kell még tanulnod. Most te vagy Black nyomozó, ezért résen kell lenned!

- Szerintem Owen stílusát senki nem tudja utánozni - felvette a kulcsot, majd elvigyorodott. - Akkor én vezetek! - öt perc múlva már a belvárosban hajtottunk. Jeremy ép hogy átlépte a megengedett sebesség határt, ezért kicsit lehúztam az ablakot, és beleszippantottam a friss levegőbe. Fél szemmel figyeltem őt, hiszen munka közben még nem volt alkalmam felmérni őt. - Megtisztelő, hogy magával tarthatok - suttogta, miközben behajtottunk egy mellék utcába. A szemöldökömet ráncoltam.

- Miért hajtottál le?

- Mert piros volt a lámpa. Fejbe kiszámoltam. Több mint két percet spórolunk meg ezzel - a kukák mellett hajtottunk, majd mosolyogva néztem rá.

- Vág az eszed, mint a penge!

Hirtelen rezgett a telefonom, ezért azonnal fogadtam a hívást. A kórházból hívtak, ezért hevesen dobogó szívvel pillantottam előre. Amikor meghallottam, hogy mi történt, alig akartam hinni a fülemnek. - Megmérgezték? - kérdeztem vissza. - Biztosak ebben? - a fejemet csóváltam, közben Jeremy lassan hajtott. - Én ezt nem értem! Reggel óta a cégen belül tartózkodott - magyaráztam az orvosnak, aki udvariasan meghallgatott, jobbulást kívánt, majd gyorsan bontotta a vonalat. Dühösen dobtam előre a telefont és Jeremy felé pillantottam, aki a fejét csóválta.

- Ha azt mondom, hogy ettől totál beszartam és fel akarok mondani...rossz időzítés lenne? - rám villantotta a csillogó tekintetét, ezért dühösen meglöktem a vállát.

- Kifejezetten rossz időzítés lenne, Jeremy - böktem ki, miközben elhúzta az ajkát és üveges tekintettel a szemembe nézett.

- Akkor én inkább...khm...befogom a számat - suttogta elpirulva.

- Azt jobban is teszed! - húztam vigyorra az ajkam, majd megveregettem a vállát. Imádom a kölyköt!

A hosszú fárasztó nap után még késő este is az irodámban ültem, hiszen a letartóztatott férfi lapját néztem. Sok olyan dolog felnyitotta a szemem arra, hogy ő valójában bűnös volt. A kihallgatása után azonnal börtönbe vitték. A mai naptól kezdve csak az isten tudja, hogy mi lesz a sorsa kimenetele. A legnagyobb villanyokat már rég lekapcsolták, ezért hunyorogva csuktam össze a sárga mappákat. Tudtam, hogy csak én maradtam az épületben, ezért is lepődtem meg, amikor mozgást észleltem magam előtt. Az irodámban félhomály volt, a folyosóról pedig sötétség szűrődött be. A kis lámpa fényében pillantottam előre, de amikor megtettem, a lábam a földbe gyökerezett és nem akartam hinni a szememnek. Jeremy állt előttem. Kezében egy fekete fegyvert tartott és pontosan rám szegezte. Amikor lassan végig néztem rajta, egyik kezemet feltettem és szemöldökömet ráncolva igyekeztem felállni. - Maradj a helyeden! - hangja felismerhetetlenné válaszolt. A tekintete ijesztő volt: áradt belőle a harag, és az ellenségeskedés.

- Jeremy?! - sziszegtem mérgesen. - Mit művelsz?! - sziszegtem, de ekkor kibiztosította a fegyvert és aprót biccentett.

- Megölöm a férfit, aki egy évvel ezelőtt elvette az apám életét! És szemben állok a nyomozóval, akit egy húsz éves férfinak sikerült átverni. És ezek után megkérdezném, Litwin nyomozó.... - a félhomályban közelebb lépett. - Kettőnk közül, ki marad életben? A nyomozó, akit könnyű volt átverni? Vagy a húsz éves férfi, akiben akkora a bosszúvágy, hogy képes volt profi embereket irányítani és becsapni őket? Hetek óta mind a markomban vagytok: a halottkém...Black nyomozó...te...az egész csapat úgy tudja, hogy jött egy fiú, akinek különleges képességei vannak! De ez nem igaz! - tárta szét a kezét. - Jött egy férfi, aki nem csak ért a játékhoz...de ő maga irányítja az egész játékot!

- Ezért börtönbe fognak csukni! - nyúltam az asztalom alatt található fegyver felé.

- Akkor kezdődjön az utolsó pálya, drága nyomozó! - bökött felém a fegyverrel.

"Megölöm a férfit, aki egy évvel ezelőtt elvette az apám életét! És szemben állok a nyomozóval, akit egy húsz éves férfinak sikerült átverni."

És ott álltam azzal a férfival szembe, akinek egy évvel ezelőtt megöltem az apját...