A fegyvert elrejtettem, majd a kietlen folyosón végig sétáltam. Természetesen egy lélek sem tartózkodott már az irodában, ezért az üres asztalok mellett, a lift felé igyekeztem. Minden mozdulatom közben szétbaszott az idegen, hiszen úgy éreztem, hogy minden pillanatban kifutok az időből. Freja biztonsága nekem mindennél fontosabb volt. Egy hete rabolták el, de ez alatt a hét nap alatt úgy éreztem, hogy a szívemet kitépik a helyéről. És nem! Nem fogadtam el, hogy talán vége. Megtalálom. Ha kell, akkor az egész várost és az országot is felkutatom ő miatta. De ez az egy hét valóban hosszú. Hosszú annak aki fél, és veszedelmes annak, akit bajt fenyeget. Képzett nyomozó voltam, mégsem tudtam, hogy mi a helyes döntés. Kifogástalan kisasszony a lelkemre kötötte azt, hogy ő megtalálja a páromat. Elmondta, hogy nyugodtan rá bízhatom az ügyet, a csapattal talán most is őt keresik. De akkor miért nem történik semmi? Miért érzem azt, hogy egy helyben állunk és csak várunk?

A tehetetlenség úrrá lett rajtam, ezért meg támaszkodtam az utolsó asztal szélén. Csípőmet az asztal szélének nyomtam és a női mosdót fürkésztem. Bent égett a villany, tudtam, hogy Jennifer ép a dolgát végzi. Úgy gondoltam, hogy megvárom és megkérdezem tőle, hogy vannak-e új fejlemények. Benne teljes mértékben megbíztam, hiszen eddig nem okozott csalódást. A női mosdó felé igyekeztem, de egy váratlan hang miatt azonnal megtorpantam. Az ajtó csak résnyire volt nyitva, ezért összehúzott szemekkel a fal mellé léptem. - Ide figyelj! - suttogta alig érthetően. Közelebb kell mennem! De mi a francról lehet szó?! - Nem megmondtam, hogy végezd jól a munkád? Ne sérüljön az áru! Ma már nem mehetek vissza, ezért a te kezedben van az irányítás! - lesütöttem a szemem, hiszen nem értettem, hogy miről van szó. Gyorsan elővettem a telefont, bekapcsoltam rajta a hangfelvételt és közelebb tartottam a résnyire nyitott ajtóhoz. - Aki nem bír magával, azt drogozd be! Nincs szükségem olyan kurvákra, akik ellenállnak! Nekem az olyanok kellennek, akik eladhatóak és értik a dolgukat! - a számra simítottam a kezem és próbáltam nem fel üvölteni. A kurva életbe! A kurva...ezt mégis hogy tehette? A gyomromra helyeztem a kezem, hiszen úgy éreztem, hogy bármelyik percben elhányhatom magam. Mi a francot csináljak?! Mit csináljak? Úgy döntöttem, hogy hangtalanul tovább hallgatom őt. A sötét folyosó ebben a percben ijesztőnek és barátságtalannak tűnt. Miközben hallgattam az undorító tervét, úgy éreztem, hogy a hely magába szippant és felemészt. Rosszul lettem? Nagyon is! - Remélem, hogy bízhatok benned! Régóta tökéletesítettem a tervet. Nem akarom, hogy elkúrd! Holnap este kilenckor indulok! Legyenek készen a lányok! Hogy miért? Mert holnap érkezik a kartell és egy olyan helyre viszi őket, ahol még te sem lennél szívesen! - amikor Jennifer elhallgatott, egy gyors és megfontolt mozdulattal a közelben található, zöld cserepes növény mögé álltam. A sötét folyosón a növény tökéletesen takart engem, ezért dühösem figyeltem, hogy alaposan körülnéz, majd haját hátradobja és megnyomja a lift hívógombját. A növény mögött maradtam, amíg be nem száll a liftbe.

- Azta kurva életbe! - kinyomtam a hangfelvételt, majd két kézzel a hajamba túrtam. Álmomban nem gondoltam azt, hogy Jennifer az oka. Mióta? Mégis miért tette? Miért pont ő? Valóban mindig az a bűnös, akire sosem gondolunk? Jennifer mindig ott volt mellettem. A bizalmamba férkőzött és minden ügyet rám bízott. Az elejétől fogva úgy viselkedett, mintha teljes mértékben én lennék a jobb keze, a legjobb rendőr. Talán...talán ez a terve része volt? Tökéletesen beépült és mindent úgy tervezet, hogy a legjobban jöjjön ki belőle?

A végére már zsongott a fejem, ezért muszáj volt felhívnom Owent. Mondtam neki, hogy nála találkozunk, mert életbe vágóan fontos dologról kell beszélnem vele. Egész úton remegett a kezem és görcsösen szorítottam a kormányt. Ha nem tartom magam, akkor biztos, hogy elájulok. Owen pizsamában nyitott nekem ajtót. A göndör hajú férfi széttárta a kezét és kérdőn pillantott felém. - Taylor?! - nézte, hogy megállás nélkül fel-alá járkálok a nappaliban. Próbáltam összekaparni a gondolataimat, de nagyon nehéz dolgom volt. Ez a hangfelvétel egy kulcs, amivel az igazság kiderülhet. De ezt akkor sem adhattam ki a kezeim közül. - Mi a baj?! Állj már le! - fogta le a vállam, ezért zavartan a fejemet csóváltam. - Sápadt vagy, haver - fürkészte az arcomat.

- Jennifer áll az egész dolog mögött!

- Tessék? Ne butáskodj már - röhögte el magát. Remegett az ajkam, a kezem, izzadt a homlokom és biztos voltam abban, hogy felrobban az agyam.

- Szerinted hazudnék, baszki?! - üvöltöttem a képébe. - Ezt hallgasd meg! - megkerestem a lementett hangfelvételt, majd elindítottam és Owen eltorzult arckifejezéssel hallgatta végig. A felvétel végén a szájára simította kezét és összefonta kezét a tarkóján.

- Mi a fasz...ez...lehetetlen! Nem értem! Mégis...anyám... - a konyhapultra támaszkodott, összeborzolta az alapból is göndör haját, majd vállamra helyezte a kezét. - Felrobban az agyam.

- Nekem mondod? - zártam le az IPhonet. - Szeretném fejbe lőni és kitaposni a belét. Viszonyt szerintem eljött az a pillanat, amikor nagyon okosnak kell lennünk.

- Azt mondta, hogy holnap este megy a kartell - bökött a zsebem felé. - És ez azt jelenti, hogy holnap lesznek itt utoljára?

- Azt jelenti, hogy ha nem érünk oda időben, akkor elviszik innen Frejat!

- Nem akarom felvenni! Takarodj innen - a koszos ágy közepén fekve löktem le magamról a kezeket, amik arra kényszerítettek, hogy egy testhez álló vörös ruhát húzzak magamra. A testemet lila és zöld foltok borították. A barna hajam izzadtan tapadt a fejemre. Büdös voltam és képesek voltak egy olyan ruhát rám erőltetni, ami egyáltalán nem takarja se a dekoltázsomat, de a combomat. A kopasz férfi hirtelen a combomra térdelt, megragadta a barna hajam, a kezei közé fogta és az arcomhoz hajolt.

- Ha nem veszed fel, akkor komolyan mondom, hogy leveszem a büdös ruháid és megduglak. Érettél a szép szóból? - az ágyhoz szegezett, a súlyát rám erőltette. Köhögni kezdtem és csak reménykedni tudtam, hogy nem nyomja össze a mellkasomat. Nem bólogattam, hiszen nem létezett az a pénz, amiért ezt a ruhát felvegyem.

- Vegyék fel a kurváid! - kiabáltam vissza, majd megfordította a kezét és hatalmas pofont mért az arcomra. Éreztem, hogy a vérem apró cseppekben szivárogni kezd az ajkaim között, ezért ar arcomon található feszítő érzés miatt elnevettem magam. - Kezet emelsz egy nőre?

- Te még talán nő vagy - nézett végig rajtam. - De te sem leszel sokáig az! Holnaptól csak egy cafat hús leszel, amit megesznek a férfiak - a mellemre pillantott, majd megfogta a kést és kinyitotta. - Vegyük le! - lefogta a kezem, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy ujjai közé gyűri a pólómat, megemeli és vágni kezdi. Ordítottam és a lábammal rúgtam. Nem tudom, hogy hogyan, de sikerült lelökni magamról. Az apró szabadságom miatt levegőt vettem, majd a kés után ugrottam. A barna nyelű kés a padlón hevert. Úgy ugrottam utána mint egy macska. Én voltam a gyorsabb. A kopasz férfi még csak nem is látta, hogy magamhoz vettem. A padlót térdeltem, amikor cipőjével egyenesen az arcomba rúgott. Úgy zuhantam hátra, mintha ez bírkózó dobott volna el. Fejemet a kemény padlóba ütöttem. Zsongott a fejem és csillagokat is láttam. Orromból szivárgó vér elöntötte a számat és a nyakamra csöpögött. Csak egy kis levegő! Kicsi levegőt kell vennem! A poklok poklát éltem meg, a férfi pedig nem hagyta magát. - Most lett elegem belőled! - az övét a padlóra dobta, kikapcsolta a nadrágját és lehúzta a sliccét. Engedtem, hogy rám feküdjön, hogy kezével félig lehúzza a nadrágomat.

- A kurva anyád! Te rohadék - hátam mögül elővettem a kést, amit egyenesen a nyakába nyomtam. Szempillantás alatt folyni kezdett a vér és az arcomra csöppent. Szökőkútként folyt és mindent elöntött. Ordítva löktem le az élettelen testét, majd a padlón kúszva sírni kezdtem. - Istenem! Legyen már vége! Taylor! Taylor, gyere értem!! - ordítottam a könnyeim között. - Gyere értem, életem! - véres kezemmel megkapaszkodtam az ágy szélén, majd póló után kutattam. Addig kerestem, amíg eszembe nem jutott valami. A férfi...TELEFON!

Gyorsan a véres teste fölé hajoltam. Derekára ültem, kitapogattam a zsebeit, majd éreztem valamit, ami egy kicsi telefonra emlékeztetett. Gyorsan felemeltem a koszos pólóját, majd a kezembe vettem. - Basszus! Ezaz! Igen! - félre ültem, a gombokat nyomkodtam. Beütöttem Taylor számát és zihálva a fülemhez emeltem. Lépteket hallottam. Valaki jön. A páncél ajtó résnyire nyitva volt. A lépteket csak jobban hallottam. A telefon kicsöngött. A körmömet rágtam, a kést még mindig szorítottam. - Vedd fel! Könyörgöm - az ágy mögé hajoltam, majd hirtelen fogadta a hívást.

- Tessék? - a hangja mély és fáradt volt. Azonnal elsírtam magam. Sírtam mint egy kislány, aki nem kapta meg karácsonyra az ajándékát. - Freja?! Édes Istenem, Freja?! - üvöltötte.

- Taylor! Taylor, gyere értem - kértem hangosan, de váratlanul nyílt az ajtó és beléptek rajta. Tudtam, hogy azonnal bontanom kell a hívást, ezért sírva kinyomtam a készüléket, majd egyenesen a matrac alá helyeztem. A férfi figyelmét elrabolta a vérben úszó holttest, ezért csak egy idő után vett engem észre. Dominick csípőre helyezte a kezét, majd így szólt:

- A picsába - bökte ki, majd felém pillantott. - Mosakodj meg. Csupa vér vagy.

- Dögölj meg - kiabáltam hevesen dobogó szívvel.