- Nagyon jó! Menjünk a zsiráfok felé! - Addison megragadta a kezem és határozottan a következő állomás felé húzott. Segítségkérően pillantottam Freja felé, aki mosolyogva mellettem sétált és ragyogó szemekkel az állatokat figyelte. Freja elképesztően gyönyörű volt. Narancssárga, kényelmes nadrágot viselt, aminek a derekán volt egy vékony öv, egy fehér masnival az elején. Meleg volt, ezért egy fehér, csipkés spagettipántos trikót húzott fel mellé. A nadrág színével ellátott szandált és kicsi táskát viselt. A barna hoszzú haját, szoros lófarokban hordta, ami jobbra és balra hajolt, miközben mellettem sétált. Egy istennő volt mellettem. Ezt rengeteg férfi észrevette. Addison miatt nem akartam túlságosan közel kerülni Frejahoz, de úgy döntöttem, hogy nap végén beszélek neki kettőnkről. Tudnia kell, hogy beleszerettem a dadájába. Vagyis valami ilyesmi. Szeretem? Talán igen!

- Addison, mi lenne ha nem húznád, apukád kezét? Nézd meg szegényt! - Freja felém mutatott, ezért együttérzően bólintottam. Ez a hatéves kislány a szuszt is képes kihúzni az emberből. Az energia szinte az egekben járt, és folyton vigyorgot. A gyerekek valamiért nem tudnak csendben maradni. Bár nem mintha zavarna. Ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy nem jut eszébe az édesanyja. A feleségem halála után, Addison rengeteget sírt, de csak azért mert a feleségem nem volt mellette. Az idő haladtával ez a hat éves lány megszokta, hogy ketten vagyunk. A hétköznapok gyorsak voltak- Ott volt az iskola, Matilde és a lecke. Addison nem csak felnőtt a szememben, de eszméletlenül büszke voltam rá. Büszke mert okos és teljes mértékben az édesanyjára ütött.

- Tudom Freja, csak annyira szeretem a zsiráfokat - Addison hirtelen megállt, velünk szembe fordult, majd lebiggyesztette az ajkát. Megsimogattam a haját, majd a zsiráfok felé igyekeztünk. A kifutó mellett több mint tíz percet eltöltöttünk, hiszen vártuk, hogy az egyik állat felénk sétáljon. Freja és Addison egymás mellett állt és a zsiráfok felé mutatva beszélgettek. Addison integetett is az egyik állatnak. Addig én félre sétáltam, majd felhívtam Owent. A betegszabadságom miatt most ő és Jennifer viszik a frontot Az elmondása alapján gőzerővel dolgoznak az ügyön. Hogy mi volt a kiindulási pont? -Most próbáljuk megtalálni a fickó lakhelyét - válaszolta, miközben Mrs. csini popsi hangja szólalt meg a háttérben. - Jennifer azt üzeni, hogy minél hamarabb gyere vissza, mert forró nyomon járunk!

- Ez aztán a jó hír - lesütöttem a szemem, majd csípőre tettem a kezem. - Csak most olyan jó a lányommal lenni. Állatkertben vagyunk.

- És most hatódjak meg? - hüppögött a legjobb haverom.

- Mi a bajod? - ráncoltam a szemöldökömet, miközben hallottam, hogy Owen bocsűnatot kért a főnöktől, majd minden bizonnyal félre sétált, hiszen suttogva folytatta.

- Jennifer és a szűk blúza közelében nagyon nehéz koncentrálni. Tudod, hogy a blúz mennyire feszül azokon a dudákon? Áh, és azok a gombok bármelyik percben szét repülhetnek... - próbáltam visszafojtani a nevetést, miközben Owen csak mondta és mondta. - És tuti, hogy jógázik, mert a feneke olyan kerek öcsém...

- Le kell tennem!

- Gyere vissza, kérlek - vágta rá, majd fejemet csóválva bontottam a vonalat.

Freja a szemembe nézett. Amikor találkozott a tekintetünk, vissza zökkentem a jelenbe és hozzájuk csapódtam. Legközelebb a kecskékhez mentünk. Az ötletet Freja találta ki, hiszen kislány korában mindig is imádta a kecskéket. Addisonról is ezt tudom elmondani. Freja és én egy nagyobb fatörzsön ültünk, miközben egy kicsi kecskék, tejjel etettünk. A gondozó természetesen figyelt a kecskére, de ettől eltekintve nagyon jól éreztük magunkat. Boldogan beszélgettünk, közben a kecskék ide-oda sétáltak. Volt barna, fekete, foltos és fehér is. Addison azt tervezte, hogy mindegyik kecskét megsimogatja, ezért Freja ajkához hajoltam. - Hiányolnak z irodában - kértem tőle puszit.

- Egy éles eszű ügynököt mindig hiányolni fognak - átkarolta a tarkómat, majd puszit átváltotta a szenvedélyes csók. Nem csak elvesztettem a fejem, de Freja ajka uralta a testem és minden gondolatomat. Ajkát tökéletesen a számra tapasztotta. Ajkam szélét enyhén beharapta, majd nyevét is átcsúsztatta. Annyira jól esett, hogy minden elfeledkeztem.

Sajnos mindenről...

Amikor elhajoltam tőle, oldalra pillantottam, de a szemem könnybe lábadt. A kicsi lányom nem csak végig nézte a jelenetet, de azonnal sírva fakadt és a fa kapun, az emberek között azonnal kiviharzott. Addison gyorsan futott, a tömegben szinte alig láttam. - Baszki! A kurva életbe! - azonnal felálltam és a lányom után futottam. Jobbra és balra is fordultam. Az embereket kikerültem. Kész voltam az egész állatkertet felkutatni a lányomért. Fél füllel hallottam, hogy Freja utánam kiabál, de ebben a percben nem érdekelt. Kibaszottul elcsesztem! A kurva életbe! A lányom pedig végignézte! - Addison! - kiabáltam a könnyeim között. - Addison! - folytattam, miközben egyre több ember megállt és érdeklődve figyelt rám. Semmi nem érdekelt. Ezt én csesztem el. Ő az életem. Ő az életem szerelme. Az egyetlenem. Nekem csak ő van. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Elszabadultak az indulataim. Az állatkertben megállás nélkül futottam. Azt sem tudtam, hogy merre tartok. Elhaladtam a buzi majom ház előtt, aztán a hiúz kifutója mellett egyenesen a játsszótér felé futottam. Több embert is félre löktem. Az anyámat szidták, de csak a lányom érdekelt. Amikor a legközelebbi játszótér előtt megálltam, reménykedtem, hogy Addison ide bujt. - Életem! Legyél itt! Kérlek! - suttogtam, miközben a legközelebbi fa asztalhoz futottam, és leszólítottam egy nőt, aki babájához beszélt. - Nem látott erre egy barna hajú kislány? Nagyjából ilyen magas - mutattam a derekam felé. - Rózsaszín, Rapunzel pólót és fekete pandás nadrágot visel! Öhm...hullámos haj, zöld szem - remegő kezekkel előhúztam a telefonomat, hogy képet mutassak róla, de ekkor a nő mosolyogva a háta mögé mutatott. Követtem a mozdulatát, és csak akkor pillantottam meg Addisont. A játszótér közepén található, színes faházban ült és hangosan sírt. Azonnal hozzá futottam. Leguggoltam és sírva magamhoz húztam. Ő csak jobban sírt, lábával próbált eltaszítani, de megfogadtam, hogy soha nem engedem el. - Életem. Egyetlenem. Picikém - hátra túrtam a barna haját, majd letöröltem a könnyeimet.

- Hagyj békén! Hagyj békén - vékony ajkát összehúzta és újra sírásban tört ki. Sejtettem, hogy miért borult ki. Azt is tudtam, hogy miért futott el. Hülye voltam, hogy nem gondolkodtam előre. Ezt csak magamnak köszönhetem.

- Van fogalmad arról, hogy mennyire megijesztetted apát? - elengedtem, majd a fejemet csóváltam. - Miért csináltál ilyen butaságot? - kérdeztem. - A szívem szakadt meg - simogattam a haját, mire Addison ellökte a kezem.

- Azért meg megcsókoltad Frejat! Mert úgy csókoltad mint anyát! Ő nem az anyukám! Miért felejtetted el? - szorosan hozzám bújt, ezért fejét átfogtam, majd szorosabban öleltem. - Miért csókoltad meg?

- Ne haragudj, kicsim - suttogtam könnyeim között.

- Ő nem veheti át anya helyét!

- Persze, hogy nem! Az ő helyét senki nem veheti át.

- Akkor...akkor miért csókoltad meg?! - sikította. - Ha anya ezt látná, akkor nagyon szomorú lenne!

- Bárcsak megértenéd, kicsi szívem - töröltem a könnyeimet, majd erőltettem magamra egy mosolyt. - Nagyon figyelj rám, rendben? - suttogtam, mire duzzogva bólintott. - Nekem is hiányzik az anyukád. Mindennap, minden percében. Mindig gondolok rá, és ő mindig itt lesz - mutattam a szívére. - És Freja nem veheti át a helyét. Az anyukád helyét senki nem veheti át.

- Akkor miért csókoltad meg?

- Mert szeretem őt!

- Nem! - dobbantott. - Te anyát szereted! - kiabálta, és újra elsírta magát. Olyan kicsi és olyan érzékeny. Nem értené meg.

- Kicsim, ez nem jelenti azt, hogy anyut nem szeretném. Ő mindig a legfontosabb. A szívemben senki nem veheti át a helyét és hidd el, hogy Freja sem szeretné - megemeltem az állát, hogy a szemembe nézzen. - Anyu mindig itt van velünk. És igen! Szeretem Frejat. De anyu iránt érzett szeretetem erősebb!

- Oké, de...de...

- De? - suttogtam.

- Freja is szeret téged? - letörölte a könnyáztatta arcát.

- Azt még nem tudom - vontam fel a szemöldökömet. - Nem tudom! De azt tudnod kell, hogy Freja soha nem venné át anyukád helyét.

- Hm... - abbahagyta a sírást, és ajkára helyezte a mutatóujját. - Akkor ti ketten szerelmesek vagytok?

- Igen!

- Pont úgy mint anyával! - ekkor új hiszti roham jött rá. A lányom sírásától zengett az egész játszótér. Nem tudom, hogy érthetném meg vele. A gyereknevelés néha nagyon nehéz.

Nagyon.

Nagyon.

Nehéz.

- Addison! Ide figyelj! - felemeltem a hangomat, megragadtam a két vállát, enyhén megráztam, ezért vigyáz állásban a szemembe nézett. - Te ennél okosabb vagy! - tettem fel az ujjam, mire nyelt egyet. - Nem akarok szigorú lenni, de ki fogod hozni belőlem! Szerinted az anyukád most mit gondol? - pillantottam az ég felé. Addison is így tett. - Őszinte leszek hozzád! Megcsókoltam Frejat. De nem azért, mert elfelejtettem anyut. Nem azért csókoltam meg, mert ő átveheti a helyét. Tudod, hogy miért csókoltam meg?

- Apa... - tette szeme elé a kezét.

- Nem! Figyelj ide! - parancsoltam, ő pedig hüppögött. - Azért, mert több mint öt éve egyedül élek - suttogtam. - Egyedül vagyok. És szükségem van valakire, akinek szintén szüksége van rám. Te szereted Frejat, Addison?

- Igen.

- Jó ember? Kedves? Aranyos? Segít mindenben?

- Igen, apa - szégyellte el magát.

- Úgy gondolod, hogy fájdalmat okozna nekem?

- Nem - folytatta.

- Francba - tenyerembe temettem az arcomat, majd a fejemet csóváltam. - Anyukád az angyalok között van, ezért nem tud lejönni egy csajos beszélgetésre - sóhajtottam. - Velem vagy, kicsikém? - tártam szét a kezem.

- Igen apa - suttogta és hozzám bújt.