- Én is szívesebben csinálnám azt, amit te - Taylor mosolyogva nézte a fiúnkat, ami éppen szopott. Annyira elpirultam, hogy oldalra fordítottam a fejem és próbáltam leplezni azt, hogy még ezzel a viselkedésével is le tud venni a lábamról. Addison a szobájában leckét írt, Taylor pedig a kanapén kávézott, miközben az új ügy, sikeres megoldása miatt, Owennel beszélt telefonom. Amikor újra füléhez emelte a telefont, megrészegülve néztem, hogy boldog mosolyra húzza az ajkát, hogy a hajába túr és elneveti magát. Annyira hiányzott már a boldog és önfeledt éne, hogy akaratlanul is üveges tekintettel néztem őt. Taylor Litwin az utóbbi időben nem csak igazi apaként, de hűséges férjként is viselkedett. Mindig mindent elkövetett a biztonságunk érdekében. Mindig meglepett az ereje és az ösztöne, ami a fia születése után csak jobban felerősödött. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy mindennap csak jobban szerelmes lettem a férfiba, akibe azon a napon beleszerettem. Taylor úgy döntött, hogy kihangosítja Owent, ezért miközben a fiam evett, addig én kíváncsian hallgattam. - És mesélj. Milyen volt az új fiúval dolgozni? - Taylor említette, hogy egy fiatal fiú ment hozzájuk dolgozni. Tegnap este az irodájában, Taylor egy kicsit kutakodott utána, és még nekem is megszakadt a szívem, miközben a fiú családi háttere felől mesélt. Az édesanyja kórházban van, az édesapja pedig rengeteget dolgozik, hogy fizetni tudja a neje kezeléseit. Taylor annyira megsajnálta, hogy tegnap délután elment a kórházba és személyesen jobbulást tett, a fiú édesanyjának, aki valóban nagyon beteg volt.

- Jeremy nagyon ügyes, de látni rajta, hogy mentálisan nincs rendben! Én láttam az aktáját. Nagyon becsületes fiú, viszont a családi háttere miatt nem mindig stabil. Nem is értem, hogy ment át a teszten és azon a sok vizsgálaton - hallottam Owen hangját, miközben Taylor lesütötte a szemét.

- Akarja ez a gyerek - tarkójára simította kezét, és tovább folytatta. - Egy kicsit magamat látom benne. Ne döntsünk elhamarkodottan. Adjunk neki egy esélyt, hiszen mi is voltunk kezdők, nem igaz Black nyomozó? - piszkálódott Taylor, én pedig megtöröltem a fiam száját és büfiztetni kezdtem. Miközben megigazítottam a felsőmet, Owen azt az ötletet hozta fel, hogy csinálni kell egy családi bulit. - Bulit? - kérdezte vissza Taylor.

- Csak egy baráti összejövetelre gondoltam. Szerintem az új fiúnak is könnyebb lennem, ha látná azt, hogy szeretnénk befogadni őt. Emlékezz vissza, hogy annak idején velünk milyen szigorúan bántak - emlékezett vissza Owen. Mosolyra húztam az ajkam, hiszen Taylor oldalra pillantott és aprót biccentett.

- Lehet, hogy könnyebb lenne neki. Megértem, hiszen beteg az édesanyja, az apja pedig nagyon kevés pénz keres.

- Az apjával is beszéltél a kórházban?

- Beszéltem - suttogta Taylor. - Le volt fogyva - csóválta a fejét. - Úgy érzem, hogy ez a fiú azért jött ide, hogy elmeneküljön a gondok elől - üveges tekintettel pillantott felém, ezért szívemre helyeztem a kezem, majd így szóltam:

- Akkor adj neki menedéket - húztam őszinte mosolyra az ajkam. 

A céges buli estéjén a tükör előtt álltam, miközben a nyakkendőmet igazítottam. Ezer hála Owennek, hogy kitalálta ezt a bulit, hiszen mindenkire ráfért egy kellemes lazulás. Külön közhírré tettem, hogy alkohol nélkül tilos a belépés, ezért mindenki hozzon magával valamit. Emlékszem a munkatársaim meglepett, mégis boldog tekintetére, amikor elolvasták a faliújságra szúrtakat. Csak egy kézzel írt, gyors levél volt, de a nevem, és Owen neve tökéletesen látszott az alján. - Érezd nagyon jól magad! - Freja a nyakam köré fonta a kezét, hozzám hajolt és lassan megcsókolt. Amikor nyelvét az ajkaim közé csúsztatta, éreztem, hogy a farkam már akcióra kész.

- Ne csináld ezt - túrtam a hajába, majd ujjamra csavartam az egyik tincsét. - Ha ezt csinálod, nem tudok ellenállni neked! - szívem hevesebben vert, és zihálni kezdtem. Hirtelen lett melegem, ezért kicsit eltoltam magamtól. - Vigyáz a családunkra!

- Vigyázok, ne aggódj - mosolyodott el. - Nagyon jó ember vagy, Taylor Litwin - simogatta a halántékomat. - Büszke vagyok rád, amiért ezt megteszed egy új fiú kedvéért - fürkészte az arcomat, de én gyorsan kijavítottam őt.

- Nem az új fiú miatt teszem. Legalábbis nem csak érte - mosolyodtam el. - Csak most váltottam pozíciót. Úgy érzem, hogy szükségünk van egy új kezdetre. Az egész csapatnak szüksége van rá - a falnak löktem, erősen a fenekébe markoltam, és felvontam szemöldököm, amikor kipirult arccal felnyögött. - És miután vége lesz a bulinak...

- Mi lesz akkor?

Füléhez hajoltam, egy tincset megsimítottam és elnevettem magam. - Egész éjszaka dugni foglak!

- Akkor menj, hogy hamarabb érj vissza - nevetve ellökött magától, ezért bólintva az ajtó felé igyekeztem. - Taylor! - hirtelen utánam szólt, ezért megfordultam a tengelyem körül. - Eszméletlenül szeretlek - simította szívére a kezét.

- Én is szeretlek téged - válaszoltam, majd kiléptem az ajtón.

A cég felső szintjén található asztalokon annyi pia és keksz volt, hogy hirtelen kezdtem megbánni azt, hogy megszerveztem ezt a bulit. A munkatársaim söröztek és történeteket mesélve koccintottak a halk zene közben. A buli valóban visszafogott volt, hiszen felnőtt emberek voltunk. Tudtuk, hogy másnap reggel szintén itt kellett lennünk. Miközben az asztalok között sétáltam, több alkalmazottal is kezet fogtam. Akkor lepődtem meg, amikor a halottkém elém állt. - Azért nem gondoltam volna! - zöld üveges sört adott át, majd farmer zsebébe csúsztatta a kezét. - A minden lében kanál, Taylor Litwin egyszer irodás lesz - fejét csóválva végig nézett rajtam, miközben szoktam a dicséretet. - Nem gondoltam volna, hogy feljebb kerülsz a ranglistán!

- Féltékeny vagy? - koccintottam vele, majd kortyoltam a sörből. A sör annyira szar volt, hogy több kortyra nem is volt szükségem. Miközben a halottkémmel beszéltem, Owen a többi munkatársammal nevetett, családi történeteket mesélt és hangosan szórakoztak. Jeremy közöttük állt, csak az volt a különbség, hogy ő egy kicsit kitünt a csapatból. A mosoly nem volt őszinte, a tekintete csillogott, de már tudtam, hogy csak a fájdalom beszél belőle. - Mit gondolsz az új gyerekről?

- Azt, hogy rád hasonlít - suttogta, majd körbe nézett és megbizonyosodott arról, hogy senki nem hallgat minket. - Jennifer miatt különös figyelemmel vizsgálták meg a családi hátterét, az életét és az iskoláit.

- Ez érthető! Jennifer egy kurva nagy játékos volt - mégis kortyoltam a sörből.

- Ő jó gyerek - biccentett a fiú felé. - De nem tudjuk, hogy meddig marad itt. Mentálisan nincs rendben. Sajnos már mindenki tudja, hogy az anyja rákos, az apja pedig alig keresi meg a kenyérre valót. Ha nem változik a családi állapota, akkor el kell tanácsolni őt!

- Mert nem jó a munkájában? - védtem meg azonnal. - Én is így kezdtem. Úgy viselkedtetek itt velem, mint egy félnótással. Ez a gyerek is megérdemli az esélyt. Végre jött valaki, akinek a lelke tiszta - és itt feltettem a kezem. - Mert ő tiszta! És nagyon kevés ember van, akiről ez elmondható! - koccintottam vele és a csapat felé igyekeztem.

- Ohó! Itt van az okos eszünk! - Owen kicsit részegen átkarolta a nyakam, majd végignézett rajtam. - Emberek! Milyen érzés Litwin nyomozóval együtt dolgozni? - kérdésére halk csend telepedett a helyiségre, ezért felháborodva néztem körbe.

- Ne csinálják már! Csak nem vagyok olyan rossz - természetesen ekkor már nevettek és szépen lassan feloszlott a tömeg. Mindenki ment valahova. A többség az ablakoknál állt és a sötét városban gyönyörködtek. Valaki evett, és olyan is volt, aki zsebre helyezett kezekkel a város térképét nézegette. Úgy döntöttem oda megyek Jeremy mellé.

- Hogy érzed magad? - pillantottam le rá. A fiú felém nézett, majd fehér vigyorra húzta az ajkát.

- Őszintén? - húzta fel a vállát, majd azzal a lendülettel le is engedte. - Egyébként jól vagyok - ekkor Owen felé bökött. - A társa egy nagy idióta - mondta, mire elnevettem magam.

- Ez teljesen így van - köszörültem a torkomat. - Egyébként már a te társad - suttogtam. - Ti ketten már együtt dolgoztok - mosolyodtam el. - Tudod...a cég és a csapat is egy nagyon nehéz időszakon van túl. El sem tudod hinni, hogy min mentünk keresztül - mielőtt folytattam volna, a szemöldökét ráncolva hozzátette.

- Baj, ha nem is akarom tudni?

A vállára helyeztem a kezem.

- Egyáltalán nem baj - mondtam őszintén. - Egy egy új kezdet - sziszegtem. - Viszont egy új kezdetnél is meg kell felelni az elvárásoknak - fürkésztem a csillogó szempárt. - Nem hazudok, ha azt mondom, hogy magamat látom benned.

- Ez megtisztelő, Mr...

- Szólíts nyugodtan Taylornak!

- Rendben, Taylor - pirult el.

- Viszont - sóhajtottam és próbáltam felkészíteni őt arra, hogy most jön a fekete leves. - Nem tudom, hogy hosszú távon fog-e neked menni, és tudod tartani a tempót. Azért mondom, mert éveken keresztül ezt csináltam. És pokolian nehéz meló!

- Azért jöttem ide, hogy pénzt keressek - rántotta meg a vállát. - Tudom, hogy veszélyes munka, de gyerekkorom óta egy ilyen munkáról álmodoztam - ráncolta a szemöldökét. - És, hogy őszinte legyek... én nem az a fajta ember vagyok, akinek folyton jár a szája!

- Ez jó, mert Owennek állandóan jár a szája - nevettem el magam. - Ha ügyes leszel és kitartó, akkor ti ketten szépen ki fogjátok egymást egészíteni - bíztattam őt. - Arról pedig ne is beszéljünk, hogy egy húsz évvel fiatalabb énemet látom benned - simítottam mellkasára a kezem. - Jó, hogy ide jöttél! - mielőtt elmentem volna, utánam szólt.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze!

- Maga szereti ezt a munkát?

Nem tudtam, hogy erre mi lenne a megfelelő válasz. Talán erre nincs is olyan. Megrántottam a vállam és zsebembe vezettem a kezem. - Ezt a munkát nem szeretni kell, hanem az életünk részévé tenni. El kell fogadni és együtt élni vele. Nálunk, fegyvert fogni és bűnözőket elkapni, pontosan olyan, mint futni vagy biciklizni. Van olyan, aki szereti - tettem fel a kezem és a pszichopata Owen felé néztem. - De van olyan, aki azért csinálja, mert meg akarja tisztítani a várost a rossz emberektől!

- És annak idején maga miért kezdte el?

- Egy jobb világot akartam teremteni. És te miért kezdted el?

- Ugyan ezért - lesütötte szemét és elnevette magát. - Hálásan köszönöm, Mr...vagyis, Taylor - húzta ki magát izzadva.

- Jó leszel te nekem - húztam össze a szemem. - És a csapatnak is! Csak legyél önmagad!

- Stim! - bólintott, majd a halottkém felé pillantott. - A fekete hajú csajszi szingli?

- Mármint...te jó ég! Neked ilyenek jönnek be? - néztem végig a világfájdalmas képű nőn. A vállát rántotta.

- Egyedül van!

- Mert nincs itt olyan ember, aki a közelébe merne merészkedni - kijelentésem hallatán, a fiú letette a sört, majd vigyorogva a fekete hajú nő felé igyekezett.

- Te meg mit akarsz? - hallottam a halottkém hangját, miközben nevetve a várost ábrázoló térképre pillantottam. Manhattan...úgy imádlak!