Csütörtök reggel idegesen készülődtem a félévzáróra. A táskámat felkapva az ágyam mellől mégegyszer ránéztem az előkészített ruhákra a randihoz és rögtön görcsbe állt tőlük a gyomrom. Már nem is tudom melyik miatt voltam idegesebb.
- Elaludtál?- kérdezte Shinsou, amikor kiléptem a lépcsőházból.
- Nem, nem...- motyogtam és sietősen lépkedni kezdtem.
- Oké, majd elmomdod, ha valami baj van- sétált mellettem.
És igen, az út további részében full kussban voltunk. Egyre csak a vizsga eredményeken és a randin pörgött az agyam. Pontok, számok, százalékok, ruhák, popcorn, basszus nem reggeliztem!
- Hé, higgadj már le- éreztem egy kezet a vállamon, mire rémülten az illető felé fordultam.- Ne parazz, nem lesz semmi baj a vizsgáiddal- próbált nyugtatni.
- Nem amiatt vagyok ideges...- tördeltem a kezem, mire sóhajtott.
- Figyelj, ha ennyire kikészít idegileg, nem kell moziba mennünk-...- mondta, azonban félbeszakítottam.
- Nem! Én menni akarok! Csak...- haraptam el ismét a mondat végét.
- Csak?
- Csak sosem voltam még randin...- rágtam a szám szélét. A válasza azonban több volt, mint kikészítő.
- Ki mondta, hogy randi?- húzta fel az egyik szemöldökét egy félmosollyal.
Döbbenten meredtem rá. Ez a szemétláda...
- Utállak Hitoshi!- fordultam el dühösen, mire még volt képe rákönyökölni a fejemre és beszédbe elegyedni Seroval. Tuti kinyírom.
Hamarosan megérkezett az osztályfőnök és kiosztotta a féléviket.
- Örömmel tudatom, hogy idén az osztályból senkinek nem kell nyári suliba járni- mosolyodott el halványan a férfi, miközben a papíromat nézegetve kis híján sírva fakadtam.
Elképesztő ez a srác. Sikerült olyannyira a fejembe vernie a matekot, hogy 81%-os lett belőle a vizsgám.
- Kaminari- hallottam a nevem, amire kis híján kiestem a padból.
- I-igen Aizawa-sensei?- pislogtam meglepetten.
- Gratulálok. Szép munka- biccentett.
- Köszönöm...- haraptam bele az alsó ajkamba és ezúttal már tényleg potyogni kezdtek a könnyeim.
- Megcsináltad!- ugrott a nyakamba Mina, miután a tanár úr kiment a teremből.
- Igen!- öleltem át a rózsaszín hajú lányt és nevetve megpörgettem.
- Kamibro!- ugrott ránk Kiri is, így már hárman voltunk az ölelésbe.
- Engem se hagyjatok ki!- állt be Sero is.
- Jirou!- nyújtotta ki a kezét Mina a lila hajú rocker lánynak.
- Felejtsd el- hátrált egy lépést.
- Katsuki- nézett kiskutya szemekkel Eijiro a szőkére.
- Aaaahhh, utállak mindannyiótokat!- állt be Bakugou is, bár elég savanyú pofát vágva, de elégtételként, a blúza nyakánál fogva húzta magával Kyoukát is, majd átadta őt Ashidonak.
Vigyorogva pillantottam a lila hajú srácra, aki a padjánál támaszkodva nézett minket és mosolyogva csóválta a fejét. Lassan megindult felénk, majd tisztes távolságra megállt tőlünk.
A srácok hamarosan elengedtek, majd mint a ragadozó a prédájára, úgy ugrottam Hitoshi nyakába.
- Akkor fél ötre itt vagyok érted- kócolta össze mosolyogva a hajamat a szokásos zebránál, mielőtt még átkelt volna az úton.
- Rendben- mosolyogtam, majd elindultam hazafelé.
Fél kettő volt, így volt három órám elkészülni. Lezuhanyoztam, megmostam a hajamat, majd felöltöztem és szerintem vagy háromszor befújtam magam dezodorral, mert folyamatosan azt éreztem, hogy nem elég, nem elég egészen addig amíg egyszer le nem guggoltam Villámhoz, hogy megsimogassam és el nem kezdett tüsszögni.
Tíz perc volt már csak. A tükörbe nézegettem magam és gondolkodtam. Valahogy, valami nem volt kerek. Elkezdtem nézelődni a szekrényben. Találtam egy világoskék farmert és egy hasonló kis mellényt. Gyorsan lecseréltem a nadrágot és a dzsekit is visszadobtam a gardróbba, majd ismét megnéztem magam. Így sokkal jobb volt. De még nem volt az igazi.
Az íróasztalomról felkaptam Mina egyik itt felejtett hajgumiját és a két első tincsemet kihagyva, összekötöttem hátul a hajam egy pici copfba. Gyorsan zsebre vágtam még a pénztárcám, a mobilom és a lakás kulcsom. Kész voltam. És egy picit késésben, úgyhogy a lépcsőházban lesietve léptem ki az utcára, ahol rögtön megcsapott a meleg nyári szél.
Shinsou a kaputelefon mellett, a falnak dőlve ácsorgott. Szanaszét álló lila haján látszott, hogy frissen mosott és a megszokottnál is puhábbnak tűnt, míg lila íriszei a betonba égettek lyukat és valamit igen sokadjára mantrázott magában, legalábbis a tekintetéből ítélve. A kezében pedig pár szál virágot szorongatott.
- H-hitoshi...?- szólítottam meg egy kicsit félénken, mire hirtelen rámkapta a tekintetét.
- Oh, bocsi- egyenesedett ki, majd hozzám lépett.- Tessék- nyomta a kezembe a virágokat.- A tiéd. A múltkor mondtad, hogy azt a növényt a szobádban a nevelőanyád egyik virágából gyökereztetted ki. Direkt olyat hoztam, amit ki tudsz vízben gyökereztetni és így megmarad...- motyogta a sárga virágokra bökve.
Tátott szájjal kapkodtam a tekintetem közte és az az ajándék között, majd hevesen átöleltem a fiút, persze vigyázva a növényekre.
Mielőtt elindultunk, gyorsan felvittem és vízbe tettem őket, nehogy bajuk legyen.
Na igen, eljött az a kínos pillanat, amikor egyikőnk sem tudott hirtelen mit mondani. Legalábbis én rettenetesen ideges voltam, de neki mintha a szeme se rebbent volna.
A mozi a szokásos parkunk átellenes oldalán volt, nagyjából húsz perc gyaloglásra. Húsz, rettentően kínos percnyi hallgatás.
- Denki- törte meg egyszercsak Shinosu a csendet, mire rákaptam a tekintetem.
- Igen?
- Meg tudnád ezt nekem fogni egy picit?- nyújtotta felém a markát, mire furcsállva kitartottam a tenyerem. Ki nem találná az ember fia, nem volt semmi a kezében, helyette mindössze annyit csinált, hogy összefűzte az ujjait az enyémekkel, majd megköszönte és továbbindult. Engem pedig húzott maga után, mivel a kezemet azt nem engedte ám el. Döbbentet néztem rá, szinte már fájtak a szemeim.
- Ha kényelmetlen, nem muszáj...- moytogta.
- Nem! Azaz nem kényelmetlen! Csak egy picit furcsa...- szorítottam meg hirtelen egy picit a kezét, majd a üvelykujjával elkezdte cirógatni a kézfejem.
Hamarosan végre megérkeztünk a mozi épületéhez. Rettentő ideges voltam. Még mindig.
Míg Shinsou átvette a jegyeket és megvette a popcornt, meghagyta nekem, hogy üljek le és várjam meg.
Izgatottan doboltam a lábammal, miközben az ingem szélét gyűrögettem.
- Hé, menj már oda hozzá!- hallottam a sutyorgást, így elkezdtem forgolódni. Két, kb velünk egykorú lány ült nem messze tőlem egy másik kanapén. Nagyon felém nézelődtek. Türelmetelnül fészkelődni kezdtem és Shinsou felé pillantgattam, hogy ugyan jöjjön már, mert tuti sírvafakadok, ha valamelyik idejön.
A szemem sarkából megpillantottam, hogy a mentazöld hajú felállt és lassan elkezdett megközelíteni.
- Itt vagyok- állt meg előttem a lila hajú, miután letette a mellettem lévő asztalkára a poharakat és a pattogatott kukoricát, és nekem ennyi pont elég is volt, hogy gyakorlatilag felugorva az ülőgarnitúráról, hozzábújjak.
- Elmentek?- kérdeztem halkan, mikor már a hajamat cirógatta.
- Ha a két lányra gondolsz, akkor igen. Egy kis szájhúzogatás után továbbálltak.
- Köszönöm- engedtem volna el, de visszahúzott.
- Maradj még...- suttogta, mire ismét éreztem, hogy a szívem hevesen kezd kalapálni. Áh a fenébe is, kinek lett volna kedve elengedni, amikor olyan jó levendula illata volt?!
Szorosan bújtam hozzá, és kapaszkodtam a dzsekijébe, ő pedig minden szó nélkül ölelt magához.
- Nem fogjuk lekésni a filmet...?- kérdeztem halkan, mire egy picit elengedett, hogy a szemembe tudjon nézni.
- De. Úgyhogy menjünk- vette fel a kukoricát, én pedig a két kólát.
Bememve a terembe, az ellenőr megnézte a jegyeket, majd útbaigazított minket. A hetedik sorba volt foglalásunk, nagyjából középtájt, Shinsou nagyon ügyes volt.
A film nagy nehezen elkezdődött. Miután a lámpák leoltódtak, lejátszották a reklámokat, majd elindult a thriller, ami mellett végül döntöttünk.
A film egyész érdekes volt, bár néha kissé ijesztő, mégis egészen lekötött. Egyetlen pontig.
Ugyanis a film felénél megéreztem Hitoshi kezét az enyémen, ami addig az ülés karfáján pihent. Lassan és szinte remegve megfordítottam a kezem és engedtem, hogy a fiú ujjai az enyémek közé csússzanak, és egy picit megszorítsa.
Szinte a torkomban dobogott a szívem, azt hittem el is fogok ájulni. Ami végül nem következett be, így a maradék időben, amit már tippelni se tudtam mennyi volt, már egy kicsit sem tudtam figyelni, egyre csak a mellettem ülőn járt az eszem. Minának igaza volt. Én tényleg szerelmes vagyok.