- Te mit művelsz?- nyitotta ki hirtelen a szemeit Hitoshi egy csodálatos szombat reggeli napon, amikoris én már régóta fent voltam és igencsak közel voltam hozzá. Konkrétan félig felette támaszkodtam és az arcom alig öt centire volt az övétől. Tényleg. Mit is csinálok?
Mikor koppant a dolog, ijedtemben úgy hátravágódtam, hogy még az ágyamról is legurultam, ezzel szegény kiskutyámat is felverve.
- Basszus- simogattam a halántékom, amit beütöttem a parkettába.
- Ennyire azért nem lehetek ijesztő reggelente- nézegette magát a telefonja kamerájába.- Bár tény és való, hogy most mélyebbek a karikáim.
- Nem aludtál jól?- ültem vissza és felhúztam a térdemig a takaróm.
- Inkább alig bírtam elaludni. Néha iszonyúan szorosan ölelgetsz- nyújtózkodott, én pedig éreztem, hogy fülig pirulok.
Nem voltak ritkák az ilyen megszólalásai, ugyanis nagyon szókimondó volt, de amióta megfogalmazódott bennem, hogy esetleg beleszerettem a fiúba, nem tudtam figyelmen kívül hagyni ezetek a megjegyzéseit és akaratlanul is beléjük pirultam.
- Felkészültél lelkileg a törire?- kérdezte, miközben felállva előhalászta a ruháit a táskájából.
- Arra nem lehet- forgattam meg a szemeim, mire hozzám lépve kezét a fejemre tette.
- Hogyha átmész mindenből, akkor elmegyünk moziba. Mit szólsz hozzá?- küldött felém egy halvány mosolyt. Egy hang sem akart kijönni a torkomon, így csak hevesen bólogattam, mire halkan felnevetett és a hajamat még jobban összekócolva, kiment a fürdőszobába.
Gyorsan felöltöztem, majd a konyha felé vettem az irányt. Apa és Asuka elmentek bevásárolni, így csinálni kellett valami reggelit.
- Van egy ötletem- jelent meg mögöttem Hitoshi és mivel már egész rutinosan mozgott a konyhánkban, elkezdte összeszedni a hozzávalókat. Tojás, olaj, kenyér, felvágott, sajt. A szendvicseket beleforgattuk tojásba, majd olajban kisütöttük.- Azt meg kell fordítani már- fogta meg a kezem, amivel az általában a jelenleg tökéletesen alkalmazható húsforgató volt és velem együtt megfordította a szendvicset, nehogy odaégjen. Ismét nagyon közel volt hozzám, ami fogadni merek, hogy az arcomon is meglátszott. Egyre és egyre nehezebben viseltem ezeket. Mindig az járt a fejemben, hogy többet, többet és mégtöbbet. Én ennél többet akarok. De nem tudtam, hogy ő hogyan érez. Ő is érzi azokat az apró szikrákat közöttünk, amiket én? Esetleg ő is többet akar ennél? Vagy már ez is épp elég és neki ez semmi többet nem jelent puszta barátságnál? Olyan nehéz... Olyan nehéz kitalálni mi jár a fejében... Hiába ismertem már elég jól, az érzelmei még mindig nagy rejtélyt jelentettek számomra. Bennem pedig egyre jobban motoszkált az, hogy valljak neki.
Ez volt az utolsó hétvége a vizsgák és a nyári szünet előtt. A hét első három napján végig dolgozatokat írtunk, majd csütörtökön volt a félévzáró és utána nyári szünet. És én már alig fértem a bőrömbe. Éreztem, hogy hamarosan eljön az ideje, hogy én vagy Hitoshi lépjen. Nem tudtam milyen irányba, pozitívba, negatívba, hátra, előre, de valamerre.
A hétvégét Shinsou nálunk töltötte, tanultunk, készültünk a vizsgákra és csak vasárnap délután ment haza, hogy rendesen kipihenhesse magát.
És végül sajnos elérkezett a rettegett nap, a hétfő. Egész reggel idegeskedtem, még az órák előtt is fel-alá járkáltam a jegyzeteimet nézegetve. Ezt nem szúrhattam el, különben lőttek mindennek. Az utazásomnak anyáékhoz, a Shinsouval töltött nyaramnak, a bandázásnak, mindennek.
- Hé- éreztem meg egy kezet a vállamon, mire megpördültem a tengelyem körül.- Denki. Nyugodj már le.
- De de mi lesz, ha megbukok- rágtam a szám szélét, miközben a füzetem szorongattam.
- Nem fogsz! Több, mint egy hónapja készülünk erre, menni fog!- ölelt hirtelen magához, ami elég is volt, hogy hirtelen totál elfelejtsem az egész vizsgát.- Vegyél mély levegőt és gondolj a mozizásra- súgta a fülembe, mire éreztem, hogy el is vörösödtem. Lassan elengedett, amikor megszólalt a csengő.- Ügyes legyél- simította el a hajamat az arcomból, majd a homlokomra nyomva egy puszit, a helyére ment.
Gyorsan én is leültem és vártam a feladatlapom. Akarom azt a mozit, úgyhogy ezen át kell mennem!
Szerda délben, amikor letettem az asztalra a tollam és beadtam a papírom, fáradtan borultam az asztalra. Még nincs vége.
- Ügyes voltál- állt meg a padom mellett és összekócolta a hajam.
- Majd meglátjuk...- támasztottam meg az állam az asztallapon.
- Bízom a tudásodban- mosolygott halványan.- Meg persze a tanítási technikáimban- tette még hozzá, mire mostmár felnevettem.- Na gyere. Ki kell még azt is találni, hogy mit nézzünk a moziban.
Feljött hozzánk, ebédeltünk, játszottunk és persze kitaláltuk mit nézzünk a moziban.
- Okés, akkor szólok a többieknek!- vettem elő a mobilom, azonban lassan kihúzta a kezemből.
- Csak ketten megyünk- nézett egyenesen a szemeimbe, mire meglepetten pislogtam.
- A többiek nem jönnek...?
- Nem- szögezte le, majd lassan felállt.- Én most megyek. Holnap a félévzárón találkozunk Denki!- kócolta össze a hajam, majd elindult kifelé. Gyorsan összeszedtem magam és kikísértem.
- Én... Én randira megyek Shinsou Hitoshival...- ácsorogtam a bejárattal szemben, tátott szájjal. Rajtam és Villámon kívül nem volt senki otthon, mind apa, mind Asuka dolgozott.
Félkómásan elkezdtem turkálni a szekrényemben, hogy mégis mi a jó eget vegyek fel holnap, mire annyira bepánikoltam, hogy felhívtam az egyetlent, aki ebben a helyzetben segíthetett.
- MINA MIT CSINÁLJAK?!- nyüszítettem idegesen a telefonba, miközben épp a zoknik között turkáltam.
- NEM TUDOM, MINEK HÍVTÁL EGYÁLTALÁN?!- válaszolt hasonló hangnemben a telefonba.
- MIT KELL FELVENNI EGY RANDIRA?! CSAK MOZIBA MEGYÜNK, DE DE DE MOST ÖLTÖNYT VEGYEK?! VAGY RÖVIDNADRÁGOT?!
- VÁRJ, RANDIT MONDTÁL?!- visított a telefonba.
- IGEN, DE MIT VEGYEK FEL?!
- VÁSÁROLUNK!- csapta rám a telefont, majd tíz perccel később, lélekszakadva jelent meg az ajtóban. Ez a hülye több, mint fél órára lakik tőlem gyalog.- Mi. Pláza. Most- lihegte az ajtófélfának támaszkodva.
- Aha, de először gyere be és igyál egy pohár vizet.
Miután Ashidot rendbe raktuk, végül nem kellett elmennem vele vásárolni, beletörődött, hogy abból lesz kénytelen felöltöztetni, ami a szekrényemben van.
- Tényleg, kit hívtál el?- kutatott a gardróbomban, míg én a szakértői véleményére bízva magam, az ágyamon ültem.
- Nos, az igazság az, hogy engem hívtak el...- rágtam a szám szélét, mire arany szemei döbbenten meredtek rám.
- Ki?
- M-majd elmondom...- motyogtam.
- Hm... Gyanús vagy te nekem Kami. Szerintem te szerelmes vagy- fordult vissza az ingjeimhez.
- Ú-úgy gondolod...?
- Aha. Ugyanígy viselkedtél elsőben, amikor Jirouba voltál beleesve. Még szerencse, hogy nem maradt köztetek semmi feszély azok miatt- sóhajtott megkönnyebbülten.- Bár most... Mintha egy kicsit más lenne. Nyugodtabb vagy, mégis jobban ragyogsz, mint akkor. Teljesen meg voltál kergülve elsőben, de most mintha jobban tudnád kontrolálni az energiád.
- Nem tudom... Lehet, hogy igazad van...
- Naná, hogy igazam van Denki. Ne feledd, hogy Ashido Mina vagyok, aki már mióta vigyáz arra a buta fejedre. Tudod, a legjobb barátod- pöckölte meg a homlokom mosolyogva.
- Nélküled már rég halott lennék!- öleltem magamhoz.
- Ez eddig is nyilvánvaló volt- nevetett.
- Nem kértem megjegyzéseket!
- Nade ide nézz!- engedett el, majd a kezemnék fogva felrántott és megmutatta miket talált.- Ez a fekete farmer, hozzá a fekete tornacipőd. Aztán ez az ing- húzta elő a sárga-fehér hosszanti csíkosat.- Hova mentek és mikor?
- Moziba és holnap este- feleltem.
- Nagyszerű, akkor ezt is csapd még hozzá- dobta oda nekem a fekete műbőr dzsekimet is.
Gyorsan felkapkodtam magamra a ruhadarabokat.
- Hm... Igen... Ez így tökéletes- mutatott egy like jelet, mire egy kicsit szaggatottan kifújtam a levegőt.- Tuti leveszed majd a lábáról!- kacsintott, mire éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd kalapálni.
Valóban tetszeni fogok így Shinsounak? És egyáltalán elmondhatom Minának, hogy kivel is megyek...? Végülis, Bakugouéknak is örült... De nem tudom, hogy rám hogyan reagálna... Hisz egész eddigi életemben a lányok után futottam, most meg hirtelen bejelentem, hogy bele vagyok esve egy fiúba. Te jó ég... Ez így elég nevetségesen hangzik.
Pinky nem sokáig maradt már, ugyanis állítása szerint még volt egy kis dolga, így magamra maradtam, illetve ugye ott volt Villám is.
A tükrömmel szemben álldogáltam és nézegettem az összeállított szettet a holnapi nagy napra. Biztos jó lesz ez így...?