- Ez jó volt- nyújtózkodott az épületből kilépve. A térdeim szinte remegtek, de próbáltam nem feltűnően izgulni.- Minden rendben?- tette egyik kezét a vállamra.
- H-hogyne- mosolyogtam kicsit keserédesen.- Csak lehet nem esett jól a popcorn...
- Rosszul vagy?- csillant meg hirtelen aggódás a szemében.
- Csak hagy üljek le...- sóhajtottam, majd az idő közben elért park egyik padjára ültem le.
- Mid fáj?- guggolt le elém és tenyerivel megtámaszkodott a térdeimen.- Hozzak valami gyógyszert?
Nemlegesen megráztam a fejem.
- Talán egy kis víz jó lenne...- motyogtam halkan.
- Várj meg, egy pillanat és itt vagyok- nyomott egy puszit az arcomra, majd elsietett.
Nagyokat pislogva néztem utána, majd hátradőltem a támlára. Kikészít.
Pár perc alatt vissza is ért egy kis üveg szénsavmentes vízzel, ami tényleg jól is esett.
- Bocsánat, hogy gondot okoztam...- szorongattam az üveget, míg ő velem szemben ácsorgott.
- Nem okoztál. Az a lényeg, hogy jól érezd magad. Tetszett a film?- húzódtak egy halvány mosolyra az ajkai.
- Igen- bólintottam.
- Akkor megérte. Gyere- nyújtotta ki felém a kezét, amit elfogadtam, majd felhúzva a padról, ismét összekulcsolta az ujjainkat.
Lassan sétáltunk a meleg nyári éjszakába. Nem akartam még hazamenni, és ő sem siettetett.
- Hitoshi.
- Hm?
- Voltál már szerelmes?- kérdeztem hirtelen.
- Igen- felelte egy kis hallgatás után.
- És milyen érzés?- faggattam tovább.
- Mintha a falnak beszélnék- sóhajtott.
- Ennyire nem vett észre?- pillantottam rá.
- Ne múlt időbe beszélj- figyelmeztetett, mire még jobban meglepődtem.
- Ennyire nem vesz észre?- javítottam ki magam és tovább kíváncsiskodtam.
- Nem tudom, hogy vak vagy nem akarja észrevenni- rejtette szabad kezét a zsebébe.
- Miért nem próbálod meg neki elmondani, hogy szereted?
- Próbáltam. Igaz burokoltan, de úgy egy csomószor. Nap, mint nap- túrt bele lila hajába.
- Akkor miért nem próbálod egyenesen a szemébe mondani?- ötleteltem.
- Azt is próbáltam.
- Tényleg?- torpantam meg a park közepén lévő, kivilágított szökőkút mellett.
- Aha, csak nem vetted észre...- morogta el a mondat végét, majd nemes egyszerűséggel magához rántott és szorosan átkarolta a derekam.- Mondd csak neked mégis meddig kell ismételgetnie valakinek burkoltan, hogy szeret?- kérdezte egyenesen a szemeimbe nézve, amitől éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik, és teljesen elveszítem a józan eszem, így lassan a vállaira helyeztem a kacsóimat.
- Amíg azzal a lassú agyammal fel nem fogom...- feleltem végül.
- Akkor elmondjam még párszor?- hajolt közelebb, és szinte már alig volt közöttünk távolság.
- Az jó lenne...- suttogtam már szinte az ajkainak, félig lehunyt szemmel, majd a következő pillanatban az övéi hevesen nyomódtak az enyémekre.
Szinte végtelen volt az az egy csók, ugyanis folyton újrakeztük, mintha csak az lett volna a legelső. Hol ő húzott vissza a tarkómnál tartva a fejem, hol én rántottam vissza magamhoz. Nem volt elég, csak többet, többet és mégtöbbet akartam. Kit érdekelt már, hogy meleg vagyok-e vagy sem... Annyi volt a fontos, hogy halálosan beleszerettem ebbe a fiúba és nem tudtam szabadulni az érzéstől. - Hey Bakugou... Mennyiben akarsz fogadni, hogy még vagy öt percig nem vesznek észre minket?- csendült fel nem messze tőlük egy túlságosan is ismerős hang, így megszakítva a csókot, oda akartam nézni, azonban Hitoshi az államnál fogva visszafordított.
- Csak ne figyelj rájuk- suttogta és ott folytatta, ahol abbahagytuk.
- Semennyiben, mert most árultál el minket, te idióta!- morgott a szőke.
- Csak nem, hisz nézd már mennyire el vannak veszve egymásban- magyarázta Kirishima, majd Shinsou lassan befejezte azt a hosszúra nyúlt csókot és a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Ezt nem hiszem el...- suttogta, majd egy picit távolabb hajolva odaszólt a vitázó párosnak.- Ugyan már, Bakugou üvöltését már messziről hallottam!
- TUDOD KI ÜVÖLTÖZIK SZARRÁGÓ!- ment fel Katsukiban a pumpa, nagyjából egy másodperc alatt.- ÉS KÜLÖNBEN IS VEDD LE A KEZED A PIKACHUMRÓL!- dühöngött.
- Rossz hírek Bakugou- mosolygott sejtelmesen, majd erősen magáhozszorított.- Már az enyém.
- Tudtam, hogy veled kakukk tojás kerül a fészkembe...- csikorgatta a fogait, mikoris Kiri óvatosan megfogta a srác egyik karját.
- Asszem mi jobb, ha megyünk, bocsi a zavarásért!- szabadkozott.- Ja, és ne aggódjatok, a többiek nem fognak erről semmi képet, vagy ilyesmit látni!
- Ez Kirishima nyelvén annyit tesz, hogy már elküldte a csoportba- suttogtam a távozó páros felé nézve, továbbra is Shinsou mellkasshoz bújva.
- Eiji, még nem végeztem!- hallottuk messziről a szőkét, de a párja válaszát már sajnos nem.
- Hát nem aranyosak, már becézik is egymást- vigyorgott keserűen, mire muszáj volt felnevetnem.
- És akkor mi most mik is vagyunk?- néztem fel rá kissé félénken, mire megforgatta a szemeit.
- Csak légy a barátom.
- Szerelmi vagy baráti értelemben?- kötözködtem tovább, mire a fiú megfogta az arcom és a tekintetem egyenesen az övével találkozott.
- Szerelmi értelemben. Szerelmi értelemben akarom, hogy a barátom légy!- jelentette ki határozottan, majd lepillantva az ajkaimra, egy kissé bátortalanabbul folytatta.- Szabad mégegyszer...?
Szó nélkül, ezúttal én kezdeményeztem a csókot, aminek a végeredményeképp mindketten nagyokat szuszogva néztünk egymás szemébe.
- Szóvak mégiscsak randi volt- mosolyogtam.
- Sosem mondtam, hogy nem az- forgatta meg a szemeit.- Akkor... Mi a válaszod?- tért vissza az előző kérdésére, mire egy rövid puszit nyomtam az ajkaira.
- Már rég eldöntöttem, hogy az akarok lenni...
Ismét erősen ölelt át, én pedig szó nélkül bújtam hozzá. Annyira jó érzés volt. A szívem még mindig hevesen dobogott össze-vissza, bár mostmár inkább az örömtől, mint az izgalomtól.
- Hitoshi- emeltem fel hirtelen a fejem.
- Hm?
- Nálatok aludhatok?- néztem rá kiskutya szemekkel.
- Te aztán gyorsan haladsz- mosolygott kissé szemtelenül és elsőre le se esett mire gondol.- Mégis mit akarsz te nálunk?- csúszott egyik keze a derekamra, ami rásegített egy kicsit a dolgok összerakására.
- Ja, nem nem nem nem azért!- próbáltam mentegetőzni kétsegbeesetten, majd mikor Shinsou elkezdett nevetni, tehetetlenül a tenyereimbe temettem az arcomat, realizálva, hogy csak a bolondját járatja velem.- Utállak.
- Én viszont szeretlek, Kaminari Denki- simította meg egyik kezével az arcom.
- Oké, meggondoltam magam- mosolyogtam halványan, ami ismét egy kis nevetést csalt ki belőle.
Lassan sétáltunk hazafelé, kézen fogva. Csak egy-egy autó suhant el mellettünk, míg néma csendben baktattunk. Nem tudtunk és nem is kellett egymásnak semmit se mondanunk.
- Gyors leszek- nyomtam egy puszit az arcára, majd felsiettem a lakásunkba.- Asuka, tudnál szólni apának, hogy Shinsounál alszok?- néztem be a konyhába, ahol a nő épp kávét főzött.
- Persze. De honnan jött az a virág?- biccentett az asztal közepén ácsorgó növenyekre.
- Ö... Izé... Kaptam. Majd elmondom, de Hitoshi lent vár!- rohantam a szobámba, majd gyorsan összerámoltam.- Holnap jövök!- nyomtam egy puszit a nevelőanyám arcára, megsimogattam Villámot és rohantam vissza a fiúhoz.
- Megjöttünk- csukódott be mögöttem az ajtó.
- Sziasztok fiúk- jött ki Mihoko a hálószobájából.- Nem is tudtam, hogy itt alszol ma Kaminari.
- Igen, hirtelen jött ötlet volt- nevettem egy kicsit kínosan. Éreztem magamon Shinsou pillantását, majd felé nézve egy kicsit oldalra döntötte a fejét. Szabad-e elmondania. Mosolyogva bólintottam, mire összkulcsolva az ujjainkat ismét az anyukája felé fordult.
- Anya, akarok neked mondani valamit-...- kezdett bele egy mély sóhaj kíséretében, azonban gyorsan félbeszakították.
- Csak nem együtt vagytok?- fogta két keze közé az arcát döbbenten, és tekintetét kapkodta közöttünk.
- D-de- bólintott Hitoshi, mire a nő tapsikolva mindkettőnket átölelt.
- Úgy örülök nektek!
Meglepetten ácsorogtam és szinte viszonozni is elfelejtettem az ölelést.
- Köszi anya- hallottam a párom hangját, majd rá pillantva láttam, hogy engem néz.
- Latte!- guggoltam le, így a cica odaszaladva hozzám, fel tudott ugrani a térdemre. A hónapok alatt egészen megszokott már engem, sőt azt is mondhatjuk, hogy jó barátok lettünk.
- Denki- ült le velem szembe Hitoshi, kezében a fura zászlócskájával.- Tudod micsoda ez?- lóbálta meg a szemem előtt.
- Annyira ismerős, de nem jut eszembe honnan...- mustráltam tűnődve. Pink... Sárga... Világos kék...- Baszki, a pán zászló!- csaptam a homlokomra, amikor koppant.
- Komolyan, már akkor is itt volt, amikor legelőször jártal itt, és nem tűnt fel?!- nevetett.
- De! Csak nem tudtam honnan volt ismerős és ezért nem is nagyon foglalkoztam vele- túrtam bele a hajamba.
- Néha nagyon buta tudsz lenni- tette az egyik kezét az enyémre, mire elmosolyodtam.
- De még ilyen bután is szeretlek!