A szombat reggeli nap pont a hátamra sütött, amikor elkezdtem ébredezni. Nem volt kedvem felkelni, olyan kénylemesen feküdtem, így csak még jobban próbáltam belebújni Shinsou ágyneműjébe. Olyan kellemes illata volt. És olyan puha.
Lehunyt szemmel szuszogva élveztem ezeket a perceket, ugyanis nem akartam kinyitni a szemem és szembenézni azzal, hogy hogyan sikerült össze-vissza forgolódnom éjszaka és jelenleg milyen kellemetlen és félreérthető helyzetben fekszünk egymás mellett. De voltak tippjeim.
Nem sokkal később egy kezet éreztem a fejemen, ami lassan kezdte simogatni a szőke tincseim. Vajon alszik még és álmában csinálja ezt vagy már ébren van. Meg kellett tudnom!
Óvatosan kinyitottam az egyik szemem és gyorsan végigmértem a helyzetet. Természetesen nem vártam magamtól kevesebbet, Shinsou mellkasán feküdtem és szorosan hozzá voltam bújva. Viszont az ő szemei le voltak hunyva és eléggé egyenletesen vette a levegőt, vagyis aludt.
Akkor... Talán még maradhatunk egy kicsit így, mielőtt felverem a pánikolásommal, hogy már megint milyen kellemetlen helyzetbe kevertem- gondoltam, miközben ismét becsuktam a szemem és egy kicsit jobban hozzábújtam.
Ő pedig hirtelen a derekamnál átkarolva még közelebb húzott magához, amitől egy halk nyikkanás szaladt ki a számon, így a kezem gyorsan az ajkaimra fogtam és imádkoztam, hogy ne ébredjen fel.
- Már fent vagyok- morogta rekedtes hangon.
- Bocsánat- rágcsáltam a szám szélét.- Össze-vissza forgolódtam alvás közben és már megint itt kötöttünk ki...
- Nosztalgikus- kúszott egy halvány mosoly a szájára.
- Az biztos- kuncogtam.- De mindjárt leszállok rólad- nyomtam volna fel magam, azonban visszarántott, így szinte a mellkasára estem.
Ne persze, több se kellett, az arcom szinte azonnal lángba borult.
- S-s-shinsou?!- kaptam rá a tekintetem, azonban továbbra is lehunyt szemmel ölelt magához.- M-m-mi lesz ha anyukád benyit?! É-és így talál minket!- pánikoltam, azonban ő csak morogva az oldalára fordult, húzva magával engem is.
- Anya már rég elment, mert ma is nappalos- mondta.- Nyugodj már le.
Csendben maradtam egy darabig. Csak úgy kattogott az agyam, hogy mi történik. A helyzet minden szemponból furcsa volt és éreztem, hogy a szívem már megint csak úgy kalapál, mintha minimum a maratont futottam volna le. De nem volt rossz érzés. Kimondottan kellemes volt hozzábújni. Hogy szorosan átölelt és hallgattam az egyenletes szívverését. Valaki árulja el mi a franc történik velem.
- Hitoshi...- törtem meg a csendet egy kis idő után.
- Hm?- morogta álmosan.
- Miért csináljuk ezt...? Mármint... Mindketten fiúk vagyunk...- rágcsáltam a szám szélét.
- Rossz?
- Nem!- vágtam rá talán egy kissé gyorsan.
- Akkor?- lazított egy kicsit az ölelésen, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Úgy értem... Szabad ezt egyáltalán...?- kérdeztem félve.
- Ki tiltja meg?- húzta fel az egyik szemöldökét.
És milyen igaz... Ki tiltja meg?
Ezekkel a gondolatokkal szorosan átfogtam a mellkasánál és ismét hozzábújtam. Elsőre teljesen le is fagyott, majd lassan visszazárt a karjaiba.
Természetesen visszaalutam, így fogalmam sincs mikor ébredtem fel, de Hitoshi már nem volt mellettem.
Gyorsan felkeltem, rendberaktam az ágyat és a fiú keresésére indultam. 
- Jó reggelt- nézett rám, miközben elzárta a gázt.
- J-jó reggelt- pislogtam nagyokat.
- Mi az?- húzta fel a szemöldökét.
- Semmi!- ráztam meg a fejem, majd leültem vele szemben az asztalhoz.
- Nem tudtam, hogy kérsz-e, így kettőt csináltam- bökött az evőpálcáival a tükörtojásra.
- Naná!- szedtem ki az egyiket, míg ő a másikat.- Jó étvágyat!- kezdtem neki nagy hévvel a tojásnak.
- Nem fázol?- pillantott fel a rizséből.
- Hm? Nem, miért?- pislogtam értetlenül, mire Shinsou lejebb vezette a tekintetét rajtam, így én is lenéztem. És csak most tűnt fel. Nincs rajtam póló.
- Mi a szar?!- borultam hátra a székkel.
- Megvagy?- pillantott át az asztal felett.
- Aha...- simogattamna buksim, amit persze bevágtam.
- Meg is maradsz?
- Reméljük nem szenvedtem maradandó agykárosodást- sóhajtottam.
- Ennél jobban?
Unottan néztem rá. Soha nem hallottam még humorizálni, de talán többet nem is akartam.
- Utállak- néztem rá szúrós szemekkel.
- Szintem nem- folytatta az evést.
- Honnan tudod?- durcáztam tovább.
- Akkor nem bújtál volna olyan szorosan hozzám reggel.
Ééééés talált süllyedt. Lefegyverezve álltam az asztal másik oldalán, míg ő nyugodt szívvel és lelkiismerettel falatozott tovább. Miután magamhoz tértem, felállítottam a székem és duzzogva levágtam rá magam. Láttam rajta, hogy elégedett azokkal amiket mondott. Szemét. Ezért még megfizetsz.
- Amúgy, hova lett a felsőm?
- Hajnalban felktél és nekifogtál vetkőzni azzal az indokkal, hogy meleged van. Szerencse, hogy csak a pólódat hagytam, hogy levedd, a következő mozdulattal már az alsógatyád toltad volna le- folytatta halál nyugodtan az evést, mire nekem szinte torkomon akadt a falat és kis híján megfulladtam.
Miután befejeztük a reggelit, már megvolt a bosszú terve. Gyorsan bepakoltunk a mosogatógépbe, majd hagytam, hogy előttem menjen be a szobájába, miközben arról magyarázott, hogy menjek át a fürdőszobába öltözni, ő majd átvedlik itt a szobájába, azonban nekem más terveim voltak.
Hirtelen hátulról, szorosan átöleltem, ami nem kis döbbenetet vátott ki belőle.
- D-denki...?- nyögte ki alig hallhatóan.
- Hitoshi...- bújtam hozzá még jobban, mire megéreztem, hogy a tenyerét lassan a kezemre tette. Itt volt a pillanat.
Lábujjhegyre álltam és hátulról beleharaptam a vállába. Úgy kell neki. Nem erősen, csak hogy azért érezze a törődést.
- Denki!- jajdult fel és rögtön odakapott, azonban én addigra már nem voltam ott, hanem pár lépést hátrálva röhögtem.
Látszott rajta, hogy nagyon nem tetszett neki a bosszúm, ugyanis mérgesen fordult felém, így jobbnak láttam eliszkolni.
Aha, csak ő gyorsabb volt. Ugyanis visszanyomta az ajtót, amit éppen nyitottam volna ki, így csapdába estem.
- S-shinsou... Biztos meg tudjuk valahogy beszélni!- kezdtem hátrálni a szoba másik felébe.
- Kétlem...- rázta meg a fejét, majd perchemre elkapta a csuklóm.
Ki nem találná az ember, hogy mi történt. Az a szemét hanyattdöntött az ágyán, majd felém térdelve lefogta mindkét kezemet. Jaj nekem.
- Mégis ki adott neked engedélyt a harapdálásomra?- húzta fel az egyik szemöldökét.
-I-izé... Adtam magamnak...?- próbáltam lágyítani, de nem jött össze, ugyanis csak megrázta a fejét.- A-akkor esetleg ki tudlak valahogy engesztelni?
A helyzet kezdett nem a legkényelmesebb és legmegszokottabb lenni számomra. Éreztem, hogy egyre jobban csak zavarba jövök és ez nem tetszett.
- Talán...- tűnődött el rajtam, mire nyeltem egy nagyot.
- Mit jelent a talán...?- próbáltam egy kicsit többet kihúzni belőle, mire a szemembe nézett, majd egy pár másodperccel később lejebb vezette a tekintetét. Finoman elkezdett lejebb hajolni.
A szívem szinte a torkomban dobogott, hogy most meg mégis mi történik. Alig volt tőlem öt centire, amikor lehunytam a szemeim és vártam, hogy mi lesz. Azonban sose tudtuk meg, ugyanis égtelen lármával megszólalt a telefonom.
Mindketten odakaptuk a fejünket, majd Shinsou leszállva rólam hagyta, hogy felvegyem Kirishima hívását.
- Igen?- szóltam bele.
- HOL A HALÁL KÉNKÖVES F*SZÁBAN VAGY PIKACHU?!- ordított a vonal túlsó végén Bakugou olyan hangosan, hogy el kellett tartanom a telefont a fülemtől.
- S-shinounál, miért?- pillantottam a lila hajú fiúra, aki a térdén támaszkodva figyelt.
- MERT MEGBESZÉLTÜK, HOGY MA KIMEGYÜNK ARRA A KURVA STRANDRA, TE AGYHALOTT!- üvöltötte, amitől hirtelen lefagytam.
- Basszus...- rágtam a szám szélét.- Menjetek be, rohanok! Várj, Shinsou is jöhet?- kérdeztem meg gyorsan.
- Mit bánom én, le van szarva, csak húzd ide a segged még dél előtt, vagy szétrúgom!- azzal lecsapta a telefont.
- Akasztás lesz?- nézett rám.
- Sokkal jobb, strandra megyünk!- ugrottam fel és gyorsan elővéve a ruháim, elszaladtam a fürdőbe átöltözni.
Mire végeztem, szerencsére Hitoshi is készen lett, sőt még Lattének is adott reggelit.
- Nincs az az isten, hogy én oda kimenjek Denki- rázta meg a fejét, amikor már sokadjára mondtam, hogy jöjjön.
- Akkor azért gyere, mert különben haragudni fogok azért az előbbiért!- duzzogtam, mire elkerekedtek a szemei. Pár másodpercnyi csend után idegesen beletúrt a hajába.
- Menj haza és pakold össze a cuccaid, majd a lépcsőházatok előtt megvárlak- sóhatotta, ezzel beadva a derekát.
- Nem ültetsz fel?- kérdeztem gyanakodva, mire csak egy halvány mosolyra húzódtak az ajkai.
- Szándékosan sosem ültetnélek fel.

Amúgy itt a borítókép folytatása