A reggel kivételesen kellemetlenül ért, ugyanis rögvest ébredés után beállt a görcs a gyomromba, hogy haza kell mennem. Azzal nyugtattam magam, hogy kapatam még egy estét az én csodálatos páromtól, hogy felkészüljek arra, hogy szembenézzek az apámmal.
Hitoshi felém fordulva húzta a lóbőrt, így eszembe jutott, hogy tegnap a beszélgetés után totál bealudtunk és nem is néztük végig a filmet.
Óvatosan a haját kezdtem simogatni, ami a kinézetétől eltérően, meglepően puha volt. Az ember simán azt hihette volna, hogy szálkás és durva a sok hajlakktól, de nem, neki természetesen volt szénaboglya a haja, így legalább olyan puha volt, mint Latte bundája.
- Mmm... Maradj még...- morogta, miközben visszahúzta a kezemet a csuklómnál fogva, amikor fel akartam állni.
- Felébresztettelek?
- Jó volt simogatásra kelni- nyitotta ki résnyire a szemeit.- Hozzá tudnék szokni...
Mosolyogva cirógattam tovább, ezúttal már az arcát, mígnem egy kis idő után visszaaludt. Egy apró puszit nyomtam a szájára, majd lementem anyához a konyhába, aki ma éjszakás volt, így este hatra kellett majd mennie.
De tudtommal Hanabi is szabit vett ki mára, hogy ki tudjon majd még mintek kísérni a vonatállomásra.
- Jó reggelt Denki- nyomott egy puszit a homlokomra, amikor felültem a konyhapultra, miközben a kávét főzte.
- Jó reggelt- mosolyogtam rá.
Halkan beszélgettünk, míg egy kis idő elteltével Chia jelent meg, arra hivatkozva, hogy éhes, így anyával elkezdtek reggelit készíteni.
A tükör tojás illatára rövidesen anyu felesége is megjelent, majd úgy döntöttem, hogy felkeltem Csipkejózsikát.
Azonban meglepetésemre már ébren volt, ugyanis elég idegesen vágta le a mobilját az ágyra.
- Hitoshi?
Meglepetten kapta rám a tekintetét, majd egy mélyet sóhajtott.
- Mi a baj?- ültem mellé, mire felém fordulva átölelte a derekam és a vállamra hajtotta a fejét.
- Hosszú és nem hiszem, hogy örülni fogsz neki...- rágta a szája szélét, amivel már komolyan a frászt hozta rám.
- Mi történt?- toltam el egy kicsit magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
- Egy-két napja egy csaj írogat nekem. Arról faggat, hogy van-e valakim, érdekelne-e egy kapcsolat, stb...- forgatta a szemét.- De már vagy hatvanszor leírtam neki, hogy van valakim és hagyjon békén. Erre most reggel küldött egy képet amin hát... Teljesen hiányos öltözetben van- írta le szépen.
Felhúzva a lábát, a térdére hajtotta a fejét és ezután csendben maradt.
- Elkérhetem a mobilod?- jutott eszembe valami egy kis idő elteltével, mire meglepetten hátra nyúlt és a kezembe adta a telefonját.
- Mit találtál ki?- hajol mellém, majd azt a bizonyos beszélgetést megnyitva, a kamerára mentem, ezt követően pedig oldalra fordultam és egy puszit adtam Hitoshinak, amiről készítettem egy képet is.
- Na elküldjük neki?- eresztettem meg felé egy félmosolyt.
- Naná- húzódtak egy halvány mosolyra az ajkai, miközben ismét átölelve a derekamat, az ölébe húzott, míg én elküldtem a képet.- Sőt, ha megnézte, tiltsd is le.
- Ahogy óhajtja uraságod- öltöttem ki rá a nyelvem.
- Ki adott engedélyt a szemtelenkedésre?- kapta el az érzékszervem, amit hiába próbáltam visszahúzni a számba, nem hagyta.
- Atham én mabamnak- próbáltam beszélni, de így igencsak nehézkes volt. Hozzám hajolva végre elengedett, helyette pedig egy hihetetlenül szenvedélyes francia csókban lehetett részem.
- Fiúk kész a regge-...- jött be anya, mikor már hanyatt feküdtem az ágyon és Hitoshi keze már rég a pizsama felsőm alatt matatott, miközben heves csók-csatát vívtunk.
- Anyu!- kaptam fel hirtelen egy párnát és hozzávágtam, de könnyűszerrel kikerülte, miközben nevetve előkapta a telefonját és pár kép készítése után lerohant a földszintre.- Hanabiiiii!
A fiú csak támaszkodott felettem és továbbra is nagyokat pislogva nézett az ajtó irányába. Teljesen lefagyott nála a rendszer.
Mosolyogva adtam az arcára egy puszit, amitől egy picit úgy magához tért.
- Ez... Igencsak kellemetlen- jegyezte meg, leszállva rólam.
- Ugyan, szerintem most lent fangörcsölnek- forgattam meg a szemeim.
- Minden kétséget kizárólag- biccentett, mire felnevettem.- Én esküszöm nem merek most lemenni- rázta meg a fejét, visszaülve az ágyra.
- Nem fognak megenni, max csak a vérünket fogják szívni- kuncogtam, miközben megfogtam a kezét és próbáltam felhúzni.
- Eh, inkább maradj itt velem- rántott az ölébe, azonban a hirtelen súly többlettől hátradőlt a fekhelyünkön.
- Sosem fogunk hazaérni- mosolyogtam rá egy újabb hosszú csók után.
- Az lehet látod- ült fel, majd megvárta, amíg mögé másztam és a dereka köré fontam a lábaim, valamint átkaroltam a nyakát.- Most komolyan?
- Igen!
- Jól van. Akkor reggeli?- mosolygott rám halványan.
- Indulás!- vezényeltem, mire felállva megtámasztott a fenekem alatt és elindult le a konyhába.
- Denki!- ugrott le a székről Chia, mikor meglátott minket.- Én is akarok lovacskázni!- rángatta Hitoshi pólójának a szegélyét.
A fiú óvatosan letett engem, majd hagyta, hogy a kishúgom felmásszon a hátára és ment egy kört vele a nappaliban és a konyhában.
Hihetetlenül aranyosak voltak. Az, hogy a párom ilyen jól kijött nemcsak a testvéremmel, hanem anyáékkal is, az számomra nagyon sokat jelentett. És csak reménykedni tudtam, hogy apáékkal is rendeződik a dolog.
- Na, itt a végállomás- tette le a kislányt az asztal mellett, majd leült mellém.
- Ez nem ér, hogy vele többet játszottál- tetettem a duzzogást, mire gyorsan körbepillantva, hogy vajon figyel-e ránk valaki, megsimította a combom belsejét, mire kis híján felsikkantottam.
- Mi majd játszunk mást- súgta a fülembe, mire éreztem, hogy pillanatok alatt szinte az összes vérem az arcomba folyik.
Drága Shinsou elégedetten szedett ki egy adagot a rizsből, majd rá az omletet, míg én továbbra is totális zavarban meredtem magam elé.
- Denki?- lengette meg Hanabi a kezét az orrom előtt.- El fog hűlni.
- Mi? Ja igen- eszméltem fel, majd gyorsan enni kezdtem én is.
A szemem sarkából láttam, hogy Hitoshi elegedetten mosolyog és magamban el is döntöttem, hogy ezért még számolunk.
- Minden megvan? Jegyek, bőröndök, Villám? Te jó ég hol van Villám?- pánikolt anya, mire felemeltem a hordozót.
- Itt van, ne aggódj- mosolyogtam. Szokása volt minden utazás előtt pánikba esni, hogy nem-e ittmarad valami fontos.
- Shinsou, neked mindened megvan?- fordult a barátomhoz, aki mosolyova bólintott.
Rövidesen megszólalt a hangosbemondó, hogy a vonatunk nemsokára érkezik, így eljött a búcsú ideje.
- Hiányozni fogtok!- pityergett Chia, mire felvéve a kislányt, mindketten megöleltük.
Anya is jó alaposan megszorongatott, azonban Hanabi nem volt az az ölelkezős típus, nő létére inkább a kézfogást preferálta.
- Örülök, hogy megismertelek- rázott kezett Shinsouval.- Gyere máskor is.
- Részemről a szerencse- biccentett a fiú.
A peronra már nem kísértek ki minket, ugyanis nagyon gyorsan kellett beszálnunk, nem lett volna időnk búcsúzkodni.
Persze a Sinkanszen pontos volt, mint a halál, így felszállva gyorsan megkerestük a helyünket és a cuccainkat elpakolva, folytattuk a filmet, amit előző este félbehagytunk.
Nagyjából fél háromkor futott be a vonatunk.
És onnan rögtön a kórházba mentünk, hogy meglátogassuk Kyoukát. A többiek is most voltak bent, így mindenki felénk kapta a tekintetét, amikor beléptünk a 312-es szoba ajtaján.
- Tiszteletem a hölgyeknek és az uraknak- léptem be vigyorogva.
- Sziasztok- jött mögöttem Shinsou, egyik vállán a saját cuccával, a másik kezében pedig Villámmal.
- DENKI!- ugrott a nyakamba rögtön Mina, mire úgy hátra borultam, mint a sicc.- ÚGY HIÁNYOZTÁL! Annyi mindent akarok mesélni, kérdezni és persze megölni!- szorongatott és tippem szerint ezzel az utolsót akarta végrehajtani.
- Gratula haver- veregette vállba Shinsout Hanta, mire nem csak ő, de én is meglepetten néztem a srácra.
- Ö... Mihez?- húzta fel az egyik szemöldökét. Erre most a fekete hajú fiú volt a sor, hogy egy kicsit lefagyjon, majd nevetve hozzátette.
- Ember, egy hete vagytok együtt Denkivel! Azóta nem is volt még alkalmam gratulálni!
Hirtelen mindannyian elcsendesedtünk, majd belőlem tört ki elsőnek a nevetés.
- Basszus, annyira természetesnek vettem már- temette az arcát a tenyerébe egy kissé elpirulva, majd rám mosolygott.
- Azt értem én, hogy látogatóba jöttetek, de még a kutyát is hoztátok?- nevetett Jirou is.