- Shinsou!- kiabáltam keresztül az ebédlőn, mire nemcsak az említett, hanem így nagyjából a háromnegyed iskola rámkapta a tekintetét.
- Kami mit csinálsz?- könyökölt az oldalamba Hanta, de nem törődve vele, továbbra is hevesen integettem a srácnak, akinek majd' leégett a bőr a képéről és inkább odajött, csahogy végre abbahagyjam.
- Mit akarsz Kaminari?- sóhajtott megállva velem szemben.
- Egy, visszahoztam a melegítőd- nyújtottam oda neki a papírtáskát.- Kettő, ebédelj velünk!
- Köszönöm, de szerintem ez nem jó ötlet- vette át a ruhadarabját, miközben rásandított a még mindig mellettem álló Serora.
- Szerintem sem- helyeselt a magas srác és megfogta a felkarom.- Jobb ha megyünk Denki.
- De Hanta, mondtam, hogy meg tudja magyarázni!- erősködtem, mire a lila hajútól kaptam egy pár furcsa pillantást.
- Nem mondtad el nekik?
- Nem. Nem éreztem úgy, hogy jogom van hozzá azok után, amiket mondtál- fűztem még hozzá.- De ha elmagyarázod nekik, akkor biztos meg fogják érteni!
Semlegesen ránézett a fekete hajúra, majd a banda többi részére, akik az asztalunknál ülve figyelték a jelenetet.
- Nem tartozok senkinek magyarázattal- bökte végül ki, majd a hajamat összekócolva visszament az otthagyott ebédjéhez.
- Mégis mi volt ez Kami?- kérdezte Kirishima, mikor leültünk hozzájuk.
- Csak azt akartam, hogy ne legyen egyedül...- dünnyögtem szomorúan.
- Hülye vagy? Nem rémlik mi történt vasárnap?- kapott be egy újabb falatot Bakugou a curryjéből.
- Dehogynem! Csak én mostmár tudok egy jópár dolgot róla, amit ti nem...- harapdáltam a szám szélét.
- Viszont nem a te tiszted, hogy elmondd igaz?- fordult oldalra Jirou.- Különben már rég tudnánk.
- Igen...
- Nem tudom, én még mindig haragszom rá, amiért felültetett- tette még hozzá Hanta.
- Szerintem őszinte volt...- tűnődött Mina.- Végtére is, a bulin vigyázott Denkire.
Végül nem jutottak egységes válaszra, mindenki másképp vélekedett Shinsouról. De nem érdekelt, ugyanis én már addigra elhatároztam, hogy igenis a barátja leszek!
Mikor vége lett az óráknak, sikeresen összefutottam a kapuban az áldozatommal.
- Hazafelé mész?- ugrottam mellé, amitől egy kisebb szívbajt kapott.
- Igen. Latte már biztos éhes.
- Szóval végül Latte lett a neve- vigyorogtam, mire megforgatta a szemeit.
- Ne szállj el magadtól- indult el, én pedig követtem.- Köszönöm, hogy nem mondtad el Bakugouéknak- törte meg a csendet egy kis idő után.
- Semmit nem mondtam el nekik tulajdonképpen. Vakon akarom őket meggyőzni, hogy nem vagy olyan rossz, mint aminek hisznek és mindenre van rendes magyarázatod. De nagyon haragszanak rád...
- Vettem észre- sóhajtott.- Rendes barátaid vannak, hogy ennyire törődnek veled és vigyáznak rád. Néha talán irigyellek is...- morogta el a végét, de nem kerülhette el az éles füleim.
Sose gondoltam, hogy Shinsou valamiért is féltékeny lenne rám. Hisz jó tanuló volt, okos, tehetséges, nyugodt természetű, határozott kiállású. Mégha sokszor áradt is belőle, hogy kialvatlan, zárkózott és magányos, soha nem volt feltűnő, csak annak, aki esetleg több figyelmet szentelt neki. Nem mintha én bármikor is ilyet tettem volna, nem vagyok meleg!
De az, hogy irigyel a jó baráti kapcsolataimért valahol érthető volt. A szőke lány elveszítése valószínűleg nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy bezárkózzon és ne merjen nyitni egy új barátság felé. Mondjuk felém.
Habár egy minimálisan nyitott volt, még mindig érezhetően elzárkózott előlem.
- Feljössz videójátékozni?- böktem ki hirtelen, mire rám nézett.
- Nem.
- Miért nem?- nem tetszett a válasza.
- Mert tanulnom kell.
- De egy kis játék belefér, csak egy órát!- nyafogtam és nyomatékosításképpen a nyakába ugrottam.
- Kaminari engedj el!- próbálta lefejteni magáról a karjaim, ami meglepő módon elég könnyen sikerült is neki. Sokkal erősebb volt, mint amilyennek kinézett.
Morcosan ballagtam mellette, hogy valahogy legalább egy kicsi bűntudatot keltsek benne.
- Majd máskor, most tényleg nem jó- sóhajtott, és valószínűleg már akkor megbánta a szavait.
- Megígéred?- nyújtottam felé a kisujjam, mire megrázta azt.
- Meg.
- Leverem ám rajtad!- öltöttem ki a nyelvem.
- Tudom- forgatta meg a szemeit, majd az elágazáshoz értünk, ahonnan külön váltak az útjaink.
- Majd találkozunk- intett hátra.
- Szia Shinsou!- kiabáltam át az úttesten, miután átért a zebrán. Természetesen itt is mindenki rám, majd ránézett, ő pedig csak az arcát a tenyereibe temetve ment tovább.- Megjöttem!- csuktam be a bejárati ajtót, mire Villám kisprintelt apáék szobájából.
Felkaptam a kiskutyát, mikor a lábamhoz ért, ő pedig jól körbenyalta az arcom. A törpespicc olyan gyors volt már kölyökként is, mint a villám, innen kapta a nevét is.
- Szia Denki- köszöntött mosolyogva Asuka, aki éppen tévézett.
- Nem volt ma tárgyalás?- huppantam le mellé a kanapéra, miközben ő megrázta a fejét. Bíróként dolgozott.
- De holnap lesz, kettőm is- sóhajtott.- Egy válóper és egy öröklési per.
- Egyik sem hangzik jól- húztam a szám.
- Nem szeretem a válópereket- játszott a hajával.- Olyan szomorú nézni, ahogy az egykori szerelmesek egymás torkának esnek és ott próbálnak belemarni a másikba, ahol érik.
- De talán ez így jobb, mintha az egyik fél csak úgy se szó, se beszéd lelép- rágtam a szám szélét, mire meglepetten rám nézett.- Az egyik barátom apukája- fűztem még hozzá, hogy értse a teljes kontextust.
Sokkal furcsább volt Shinsout a barátomnak hívni, mint azt elsőre hittem. De nem feltétlen rossz értelemben. Inkább csak furcsa, hisz előtte sosem csináltam.
Hirtelen csörögni kezdett a telefonomon a Messenger, amin igencsak meglepődtem, főleg amikor megláttam, hogy ki keres.
- Igen?- kaptam fel azonnal és fel is álltam a helyemről rosszat sejtve.
- Kaminari. Latte rosszul van. Nagyon bágyadt és az előbb hányt is. Anya alszik, mert éjszakás lesz. Ha nem jelentene gondot akkor...
- 2 PERC ÉS OTT VAGYOK!- csaptam le a telefont és az előtérbe kirohanva sebesen kezdtem magamra húzni a cipőm.
- Denki?!- jött ki a nő is ijedten.- Valami baj van?!
- Az egyik barátomnak szüksége van rám, most rögtön! Majd jövök!- téptem fel az ajtót és szinte átugrottam a teljes lépcsősort, a fordulóig és így tovább, mígnem a kapun kirohanva céloztam meg a lila hajú srác panelját.- ITT VAGYOK!- álltam lihegve az ajtóban, ami már akkorra nyitva volt nekem.
- Hagytam anyának egy üzenetet, hogy tudja merre vagyok, fogd meg Lattét egy picit- adta oda a macskahordozót, amiben a kiscica feküdt, ő pedig addigis bezárta az ajtót.
- Hol van az állatorvos?- kérdeztem, miközben lefelé mentünk a lifttel.
- Néhány utcára, nagyjából húsz perc gyalog. Oda hordtuk az előző cicánkat is. Egy középkorú férfi az orvos- adta meg gyorsan a leírását.
- Várjunk, akkor szerintem tudom ki az!- tűnődtem.- Szerintem mi is oda szoktuk vinni Villámot.
Erre a kijelentésre értetlenül nézett rám.
- Van egy kutyánk.
- És pont Villám?- húzta fel az egyik szemöldökét, utalva a hajamban lévő villám alakú festésre.
- Igen. Rettenetesen gyors.
Szerencsére gyorsan megérkeztünk és csupán egy kutya volt előttünk, akinek egy gallér volt a nyakában.
A váróban Shinsou ölében volt a hordozó Lattével, én pedig mellette ültem közvetlen. Aggódva vizslattam a kiscicát, aki aludt és közben mélyeket szuszogott. Elég rosszul nézett ki.
De őszintén szólva meglepődtem, hogy Shinsou felhívott és megkért, hogy kísérjem el. Hiába tűnik nagyon határozottnak, neki is szüksége van néha egy kis lelki támogatásra- gondolkodtam.
Egy kis idő elteltével végre mi következtünk.
- Jó napot doktor úr!- ment be előttem a lila hajú.
- Nocsak. Jó napot Shinsou. Rég láttalak- fogott vele kezet.
- Csak fél éve.
- Ezúttal mi járatban erre?- tért a tárgyra.
- Két napja találtam ezt a cicát az egyik sikátorban árván hagyva. El akartam hozni megvizsgáltatni, de ma mikor hazaértem rosszul volt, hányt és nagyon erőtlen volt- rágta a szája szélét.
Az orvos megvizsgálta a közben felébredt szőrpamacsot, akinek ez persze annyira nem tetszett és minduntalan meg akarta harapni a férfit.
- Tartok attól panleukopenia, vagyis fertőző bélgyulladás.- emelte végül fel a fejét.- Széklete milyen volt?
- Normális- felelte egyre idegesebben Hitoshi.
- Akkor szerencsétek van- fordult meg egy pillanatra és egy injekciós tűvel tért vissza.- Most kap egy szurikát...- adta be a gyógyszert Lattének, aki ezt keserves nyávogással honorálta.- És a továbbiakban gyógyszereket kell szednie.
- Túl fogja élni?