Megigazítottam a türkizkék ruhám derekán lévő masnit. Olyan szép ez a ruha. A szív alakú dekoltázsánál egy kicsit feljebb húztam. Felvettem a ruhához illő telitalpúmat, így a lefelé egyre sötétedő hatalmas szoknya alja éppencsak súrolta a földet. Oldalra fordultam, így láthattam, hogy a hátam teljesen fedetlen. A színe tökéletesen illett a szemem színéhez. Végigfutattam az ujjamat a hajamon, ami csak lazán be volt göndörítve.
Egyszercsak kopogtak a szobám ajtaján. Kifújtam a levegőt, amit eddig bennt tartottam.
-Szabad-mondtam, miközben még mindig a tükörképemre meredtem. Megforultam. Ami ott várt, arra nem álltam készen. Shawn állt elöttem, öltönyben. Mondanom sem kell, hogy mennyire jól állt neki. A nyakkendője úgyanolyan színű volt, mint a ruhám. Még mindig ott állt a szobám ajtajában. Egy csokor vörösrózsát tartott a kezében.
Csak bámult rám. Elpirulva lehajtottam a fejem. Magamon éreztem a tekintetét. Szinte éreztem, hogy ott, ahol rámnézett, felforrósodott a bőröm.
Felnéztem rá. Szinte megállt az idő, amikor egymás szemébe néztünk. Hirtelen kapkodni kezdtem a levegőt. Ő sem tett máshogy. Láttam, ahogy ajka elnyílt, akárhányszor végigfuttatta rajtam a tekintetét. Kiesett a kezéből a virág, ahogy újra az arcomra tévedt a tekintete.
Lesütötte a szemét, majd felnézett rám. Elmosolyodott. Szinte megállt a szívem, amikor ilyen mosollyal kezdett el közeledni felém.
Megállt előttem, majd elővett a háta mögül egy apró ékszeres dobozt.  Egy vékony ezüstlánc lapult benne. A lánc néhány szemében megcsillant egy-egy türkizkék kő. Tökéletes volt.
-Szabad?-Kérdezte, mire én csak bólintottam és megfordultam. Éreztem, ahogy arrébbtűrte a hajamat és a nyakam köré helyezte a vékony láncot. De mielőtt megnézhettem volna a nyakéket, a kezét a szemem elé tette. Beállított a tükör elé.
-Gyönyörű vagy-suttogta a fülembe, majd elvette a kezét a szemem elől. Belenéztem a tükörbe. Már nem egy 17 éves tini nézett vissza rám, hanem egy felnőtt nő. Végigsimítottam a nyakláncon. Innen úgy nézett ki, mintha apró kövecskék lebegtek volna a bőrömön.
Shawn hátulról átkarolt. Arcát a hajamba fúrta. Megsimogattam a derekamon lévő kezét. Összerezzent az érintésemre.
-El sem hiszem, hogy az én hercegnőm nemsokára nagykorú-mondta a hajamba.
-El sem hiszem, hogy a hercegem már majdnem egy hete nagykorú-mosolyogtam. Megfordultam. A nyaka köré kulcsoltam a kezemet. A magassarú miatt kevesebb mint 10 centi volt közöttünk.
-Pedig így van-mondta büszkén.-A te kis herceged nagykorú. És már nem is olyan kicsi.
-Nekem mindig a kis hercegem maradsz-mondtam neki. Láttam, ahogy egy könnycsepp utat tört magának és elkezdett folyni lefelé az arcán. Óvatosan letöröltem a könnycseppet és nyomtam egy puszit a homlokára.
-Ígéred?-Kérdezte hatalmas könnyáztatta bociszemmel.
-Ígérem-suttogtam, miközben az én szemembe is könnyek szöktek. Mindegyik elszabadult könnycseppet lecsókolta az arcomról. Elöntött a melegség. Elmosolyodtam, majd végigsimítottam az arcán.-Soha nem cserélnélek le másra. Megértetted?-Csak bólintani tudott. Egy ideig még ott álltunk egymás karjaiban.
Elengedtem őt, majd láttam, ahogy a karját nyújtotta.
-Hercegnő?-Mosolyodott el. Belekaroltam, majd engedtem, hogy kivezessen a szobámból.
Lementünk a lépcsőn. Az összes ember, aki az előszobában volt megbámult minket. Ígazi hercegnőnek éreztem magam. Shawn mellett. Mivel az egész suli meg volt hívva, ezért eléggé sokan álltak a lépcső aljánál. Shawnra néztem. Ő csak mosolygott és levezetett a lépcső aljáig és onnan be a ház báltermébe. A galériás helyiség falait arany függöny borította. Ez az este felejthetetlen lesz, érzem.
Melletünk hirtelen megjelent Andy az oldalán Nancyvel. Mindketten felkszöntöttek minket. Miután befejezték az ölelgetésünket, összekulcsolták a kezüket. Jelentőségteljesen Nancyre néztem. Ő csak eltátogta, hogy majd később.
Éreztem, ahogy valaki rámugrott.
-Emma-öleltem meg-nagyon jó a ruhád-egy babarózsaszín ruha volt rajta, ami tökéletesen kiemelte a kislányos báját.-Dave-köszötöttem a mellette álló srácot.-Összeöltöztetek?-Kérdeztem, bár eléggé nyilvánvaló volt, hiszen csak Emmán volt olyan színű ruha, mint Dave nyakkendője.
-Végülis ő a barátnőm-mosolyogtak egymásra, majd megcsókolták egymást.
-Amúgy nagyon jó a ruhád-mondta Emma-a te ruhád a legszebb.
-Te is kitettél magadért-válaszoltam kedvesen, majd éreztem, ahogy a tömeg magával sodor.
Egyszer csak Shawn felrántott magával a színpadra és a kezembe nyomott egy mikrofont. Majd elkezdett énekelni. A kedvenc dalomat.
-Say something, I'm giving up on you
I'll be the one, if you want me to
Anywhere, I would've followed you
Say something, I'm giving up on you-énekelte, miközben mélyen a szemembe nézett.
A dal többi részét már együtt énekeltük. Úgy éreztem, hogy csak ketten vagyunk az egész teremben. Csak ő és én. Mintha nem lettek volna ott az emberek, akik figyelték minden mozdulatunkat. Mintha nem egy bál vagy buli kellős közepén lettünk volna. Olyan volt, mint régen, amikor Shawn gitározott és én zongoráztam. Amikor még mindketten kicsik voltunk. Kezdetleges és béna dalokat raktunk össze az ágyamon ülve. Vagy amikor először énekeltünk együtt nagyközönségnek.
Még mindig fogta a kezem. Egyre közelebb voltunk egymáshoz. Az utolsó sorokat már mind a ketten suttogtuk. Homokát az enyémnek döntötte.
-Boldog születésnapot-suttogta.
-Boldog születésnapot-suttogtam.
Mindketen egyszerre elnevettük magunkat. Ekkor vettem észre, hogy meg voltunk világítva és az egész iskola tapsolt nekünk. Nyomtam egy puszi Shawn arcára, majd lementünk a szinpadról és átadtuk a helyet egy bandának. Ahogy a tömegbe értünk, mindenki egyszerre kezdett el minket dicsérni. Azt se tudtam, hogy ki mit mondott, csak azt hogy tetszett nekik. Mindenkire mosolyogtam, aki csak odajött hozzám.
Végre elkezdett játszani a banda, így mindenki elkezdett táncolni.
Vagy két órán át tácoltunk, amikor kihozták a hatalmas tortánkat. Tényleg, hatalmas volt. A tetején 18 rózsaszín és 18 kék gyertya égett. Mindenki egyszerre énekelte a boldog szülinapotot. Természetesen Shawn oldalán volt a rózsaszín. Egyszerre elfújtuk a gyertyákat, majd felvátuk a tortát. Jól gondoltam. Josh étterméből volt. Imádtam az ottani duplacsokis tortát és ez is az volt.
Hajnali három volt, mire mindenki elhagyta a lakást és a személyzet elkezdhetett takarítani. Sajnos a midenkiben Shawn is benne volt. De azt mondta, hogy ne öltözzek át és ne aludjak el.
Fél óra múlva hallottam, ahogy valaki kopogott az ajtómon. Shawn benyitott. Megfogta mindkét kezemet és felhúzott magához.
-Mit csinálsz?-Kérdeztem.
-Van számodra egy meglepetésem-modta és eltakarta a szemem a kezével.
-Mi az?-Kérdeztem, de nem kaptam rá választ.
Beléptünk egy ajtón, mire Shawn elemelte a kezét a szememtől. A lélegzetem is elállt attól, ami a bálteremben volt. Minden rendbe volt rakva, de nem ez volt itt a legérdekesebb dolog, hanem az, ahogy a terem meg volt világítva. Az egész termet rengeteg gyertya halvány fénye ragyogta be. Egyszerűen gyönyörű volt. Csak néztem, ahogy a fény visszaverődött az arany színű függönyről.
-Ez csodálatos-suttogtam magam elé-De miért?
-Mert akartam veled egy közös táncot, úgy hogy azt más nem látja-mondta, miközben elémállt és a kezét nyújtotta.-Szabad egy táncra?-Kérdezte. Nem válaszoltam, csak a kezemet a kezébe helyeztem.
Kivezetett a terem közepére, ahol egy gyertyákkal kialakított kör volt. Lassan elkezdtünk táncolni. Megszólalt a say something. Shawn nyakába hajtottam a fejem. Egy idő után már nem táncoltunk, hanem csak ringatóztunk a zenére. Hallottam, ahogy a szám újra és újra elindult. A hajamba hajtotta a fejét. Éreztem, ahogy egy apró könnycsepp a vállamon landolt. Felemetem a fejem.
Shawn arcán vagy milliónyi könnycsepp gördült végig. Végigsimítottam az arcán, amitől egy kicsit összerezzent. Lesimogattam minden egyes könnycseppet, ami az arcán volt. Ekközben én is elkezdtem sírni. Minden egyes könnyemet lecsókolta az arcomról. Minden egyes ponton, ahol az ajka érte a bőröm, fellángolt. Éreztem, ahogy az arcomra pír szökött. Lehajtottam a fejem.
Shawn az államnál fogva felemelte a fejem. Ajkam súrolta az övét. Mindketten összerezzentünk az apró, de annál forróbb érintéstől.
-El kell mondanom neked valamit-suttogta, miközben a szemebe nézett-Azt hiszem belédszerettem-mondta, mire a szivem kihagyott egy ütemet.-Nem tudom, hogy mikor, vagy hol kezdődött-lehajtotta a fejét.-Csak azt tudom, hogy egy idő után már nem barátként tekintettem rád. Egy apró érintésedtől úgy lázba jöttem, hogy csoda, hogy nem kérdezted meg, hogy mi a bajom. Egyszerűen, ha hozzámérsz az olyan mintha egy villám száguldana végig a testem minden egyes pontján. Minden időmet veled akarom tölteni-nézett újra a szemembe.-És néha félek, hogy ahhoz, hogy eleget legyek veled egy örökkévalóság is kevés. És most borzasztóan hülyének érzem magam, mert te valószínüleg nem érzel így és-ekkor odahajoltam hozzá és az ajkamat az ajkára tapasztottam. Visszacsókolt. Szinte éreztem ebben a csókban minden fájdalmat és boldogságot. Azt hiszem erre mondják azt, hogy tökéletes.
Nem akartam, hogy abbahagyja. Csak érezni akartam őt. Azt, ahogy az egész teste viszonozza a csókot. Ajkának édeskés ízét. Azt, ahogy próbált minnél erősebben magához paszírozni. Azt, hogy hozzá tartozok. Mert én hozzá tartozok. Mert hiába próbáltam őt ellőkni magamtól, mindig hozzá fűzött valami. És ez a valami ő volt. Magához láncolt úgy, hogy közben nem is tudott róla. Mert akármennyire próbáltam elfojtani az érzéseimet, beleszerettem.
Beleszerettem az arcába. A mosolyába. A gyönyörű szemeibe. A hangjába. Az ajkaiba, amelyek olyan tökéletesen mozogtak az enyémen. A testének minden egyes apró pontjába. A hülye vicceibe. Abba, hogy milyen önzetlen és, hogy kiáll mindenkiért. Beleszerettem a lelkébe.
Egyszerűen szeretem. Mindenét. Úgy, ahogy van. És tudom, hogy ő is viszontszeret.
És ebben a pillanatban rájöttem. Rájöttem, hogy ő a végzetem. Hogy ő az, aki miatt élnem kell. Ő az, akivel együtt akarok megöregedni. Aki a gyerekeim apja lesz. Akit a világon mindenkinél jobban szeretek.
Őt.
Őt, a szomszédsrácomat.
Őt, a legjobb barátomat.
Őt, akivel először énekeltem.
Őt, akibe menthetetlenül beleszerettem.
Őt, Shawn Mendest.