A repülőtéren lévő emberek zaja betöltötte a hatalmas helyiséget. Láttam nyaralni menő családokat, munkából visszatérő öltönyösöket, megfáradt reptéri dolgozókat, de mégse kötötte le semmi a figyelmemet. Csak lerogytam az egyik fehér, műanyag székre és próbáltam felitatni a szűntelenül folyó könnyeimet. A fülem lüktetett, miközben töröltem az arcomon végigfolyó könnyeim áradatát. A pulcsim ujjával töröltem le az arcomon végigfolyó szempillaspirálom maradékát. Ránézten az órára. Még tíz perc és a gépben leszek. Az arcomat a tenyerembe temettem és csendesen sírtam.

Kár volt így elmennem. Kár volt csak egy levelet otthagynom. Kár, hogy most Shawn nincs itt. Kár, hogy nem ölel. Kár, hogy nem csókol. Kár, hogy nem ér hozzám.

Beharaptam az ajkam, amikor a tegnap esti megint eszembe jutott. Annyira szeretném még. Hogy úgy csókoljon, mint senki más. Hogy az övé legyek. Teljes egészemben.  Sírni akartam, ordítan fájdalmamban. Egy hülye picsa vagyok. Hogy lehettem ilyen idióta? Hogyan hagyhattam el Shawnt mindössze egy levéllel a párnán?

Még két perc. Már a hangszóróból is hallatszott, hogy mindjárt beszállhatunk a gépbe. Elkezdtem pakolni, hogy márcsak fel kelljen állnom amikor az én részemet szólítják.

Ez a pillanat is eljött. Egy darabig el kell válnom attól, akit a világon mindennél jobban szeretek. Tőle, aki az otthonomat jelenti. Tőle, akit a világon mindennél jobban szeretek. Tőle, aki 17 éve az életem szerves része. Tőle, aki megdobogtatja a szívem. 

Lassan sétáltam a pulthoz, hogy beszálljak a gépbe a többi 120 emberrel együtt. Már majdnem az asztalhoz értem, amikor megéreztem egy erős kezet a csuklómon, ami kirántott a sorból.

Az ismerős illat megtöltötte a tüdömet. Orromat az ismerősen forró mellkasba fúrtam. Éreztem az erős karok szorítását. Éreztem annak a szívnek a ritmustalan dobobogását, aminek a dallamos ütemére minden éjjel elaludtam. Ahogy összetörve ölel engem. Lassan felemeltem a fejem. Belenéztem a sötétbarna szemekbe, amikből bánat tükröződött vissza. Az összes kósza könnycseppet lesimogattamvaz arcáról.

-Kérlek-suttogta erőtlenül, sírva-maradj itt velem. Ne menj. Én belehalok a hiányodba.-Nem tudtam mit mondani. Helyette egy apró csókot nyomtam a szája mellé. De, amikor az ajkam a bőréhez ért volna, elfordította a Fejét és megcsókolt.

Lassan, de mégis hevesen ízlelte az ajkamat. Ez más volt. Egyszerre volt forró, gyors, édes, de mégis lassú. Nem tudtam vele betelni. Annyra tökéletes. Annyira akarom. Egyik kezemmel a pólóját markoltam, míg a másikkal a haját markoltam. Így akartam maradni vele. Örökre. Hirtelen elhúzódott. De éreztem, hogy egyikünk sem akarja ezt igazán abbahagyni. Ugyanolyan gyorsan húztam az egész testét vissza, mint amilyen gyorsan ő el akart szakadni tőllem.

A karjai erősebben szorítottak magához. De nem érdekelt, hogy néha már fájt a szorítása, az övé akartam lenni. Lábujjhegyre álltam, hogy azt a kis távolságot, ami köztünk volt, mégkisebbre szűkítsem.

Remegve akartam őt új és új csókokba húzni. Remegve értem hozzá. Lassan és óvatosan viszonoztam minden tettét. Azt sem tudtam, mit lenne szabad tennem és mit nem. De nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy ő csókol engem.

Félve nyílt el az ajkam az övén. Egyre jobban rettegtünk ettől a csóktól. Félve csókolt bele a számba. Ez volt életem egyik legnagyobb hibája, de mégis élveztem ezt a hibát. Minden egyes pillanatát a bőröbe akartam szívni. El akartam rakni az édes forróságot, amit Shawn csókja okozott. Hogy örökre az enyém legyen ez az érzés.

Éreztem, ahogy a levegő elfogy az egész testemből. Ahogy nem tudok gondolkodni. Csak éreztem. Csak őt. Nem tudtam mást csinálni. Egyszerűen az összes értelmes gondolatom kiveszett belőlem.

Shawn sós könnyei az enyémekkel keveredve folytak le az arcomon és landoltak a padlón és ruháinkon.

Ezúttal én hajoltam el tőle. Belenéztem sötét szemeibe, amik könnyekkel voltak megtelve. Nem tudtam mit mondani.

-Hülye voltam-mondta-menned kell. De ígérd meg, higy vigyázol magadra és naponta kétszer beszélünk.-Bólintottam.-Mikor visszajössz, itt foglak várni-suttogta ajkamra, majd egy apró csók után elengedett.

Nem tudtam semmit mondani, ezért csak a fülébe suttogtam, hogy hiányozni fog, és odamentem a pulthoz.

Még egyszer hátranéztem. Láttam, ahogy Shawn szeméből ömlenek a könnyek. Felnézett rám, majd elmosolyodott és intett egyet.

-Sajnálom, hogy el kell mennem-suttogtam magamban, miközben felszálltam a gépre.

-Tamyphoto