Már régebben is rajongtam a legendás állatok iránt. Szüleim hipogriff-tenyésztéssel foglalkoztak, érthető is. Kiskoromban amikor csak tehettem állatokat keresgéltem. Főleg a kisebbek tartoztak a kedvenceim közé.

Mikor aztán a Roxfortba indultam nem akartam megválni tőlük. A csomagok mellett vittem egy bőröndöt is az állatok számára. Könnyen elintéztem a tágítóbűbájt, szüleim megcsinálták, hogy ne legyen túl nehéz a sok táskát vinni. Miután megtörtént a varázslat egy bólintérrel és egy furkásszal a bőröndben felszálltam a Roxfort expresszre.

Próbáltam egy üres fülkébe ülni, sikerrel is jártam. Ám hamarosan még lett egy utastársam.

-Leta Lestrange vagyok! Téged hogy hívnak?

Nem válaszoltam, mire ő megismételte a kérdést.

-Göthe Salmander.

A bőrönd rossz zárjával babráltam. Nagy nehezen hozhattam be a fülkébe, nem akartam, hogy az állatok a többi csomaggal együtt legyenek. 

Valószínűleg Leta felfigyelt az érdekes bőrödre és megkérdezte:

-Mi van benne? Minden második percben a zárját babrálod. Tudtommal nem is lehet felhozni a bőröndöket.

Nem válaszoltam semmit. Nem akartam elmondani semmit az állatokról, hogy aztán már holnap hazautazhassak. 

-Úgy néz ki te is szuper utastárs leszel.

Még mindig nem válaszoltam. Leta elfordult és valami mással próbálta eltölteni az időt.

Eltelt így némán vagy pár perc. Leta a zsebéből elővett egy zacskó Bogoly Berti féle mindenízű drazsét. 

-Kérsz?

Bólintottam, majd kivettem egy darabot. Megrágtam, szörnyű ízre számítottam. De az íz nagyon ínycsiklandó volt.

-Csokoládé!

Eközben Leta undorodott arckifejezéssel nyelte le az ő részét, majd köhécselni kezdett.

-Hányás.

Aztán mind a ketten nevetni kezdtünk. Egész úton beszélgettünk.

Később mikor ott álltunk a gólyák között feszült volt a hangulat, ám mi Letával még is mosolyogtunk. Nagyon reméltük, hogy egy házba fogunk kerülni. Az igazgató beszédet mondott, majd átadta a szerepet a süvegnek.

Hosszú idő telt el. 

-Leta Lestrange!

Leta kiment, majd a fejére tették a süveget. Hamar meg is született az eredmény:

-Hugrabug!

Leta fele akkora örömmel jött vissza.

-A szüleim ennek nem fognak örülni. Azt hitték én is mardekáros leszek.

Próbáltam nyugtatni Letát, de egyből engem hívtak.

-Goethius Salmander!

Otthagytam a szomorú Letát és kijöttem. A fejemre tették a süveget. Hallottam a süveg gondolatait a fejemben...Bizarr volt, de érdekes.

- Szóval a barátoddal szeretnél együtt lenni. Ám ahhoz is nagy bátorság kellett, hogy becsempészd az állataidat. Mondjuk sokat tudsz róluk.

Abban az időben egy ócska jegyzetfüzetbe gyűjtöttem az állatokról a megfigyeléseimet. Nagyon meglepődtem, hogy a süveg tudott mindent.

-Hugrabug!

Fellélegeztem. Boldogan szaladtam Letához, aki már kicsit vidámabb volt.

Ezek után együtt jártunk az órákra. Másokkal nem nagyon barátkoztunk, olyan különcek voltunk. Az első év gyorsan eltelt. Következett a második. Még több állattal a táskában indultam el. Most már párnak tudtam kialakítani egy aprócska fekhelyet.

A legendás állatok gondozása órán a tanárom gyakran megdicsért, felfigyelt arra, hogy sokat tudok ezekről a lényekről. Folyton szereztem a háznak a plusz pontokat. Kviddicseztem hajtó ként, abban is jó voltam. Gyakran olvastam utána a könyvtárban egyes lényeknek. 

Egyik nap Letával éppen az egyik toronynál ücsörögtünk teljesen egyedül, amikor kérdezett valamit.

-Hogyhogy ennyi tudsz az állatokról?

Már megbíztam Letában.

-Nem mondod el senkinek? Megesküdsz?

-Megesküdök, hogy nem mondom el senkinek. Miért mondanám el, Göthe?

A bőröndből elővettem az egyik Bólintért. Nagy szemekkel nézett Letára. Aztán visszatettem a bőröndbe.

-Több is van. De szerintem már sejted miért.

Leta nem tudta mit mondjon. Le is beszélhetett volna róla, de neki is tetszett a látvány.