Kinyitva a szememet egészen meglepő látvány fogadott. Egy kórházban voltam. Legalábbis valami ilyesmire emlékszem, amikor véletlenül betévedtünk egybe anyuékkal. Fertőtlenítő szag és szemet sértően sok fehér szín. Az ágy amin feküdtem kékre hajazó halvány színű volt. Legalábbis oldalra fordítva a fejemet a lapos párnaszerűség ilyen színű volt. Több ember is volt odabent, de mindegyik beteg és nem a barátaim vagy ismerőseim. Felültem és kissé megmaszíroztam a fejemet. Miért hoztak ide? Hol vannak a többiek? Az éjjeli szekrényemen feküdt a telefonom. Oda nyúltam érte és a hideg eszközt felébresztve az erős fény irritálta a szememet. Nem volt semmi értesítésem, de az idő megragadta a figyelmemet. Hajnali 3 óra volt. A telefon könyvből kikerestem MArkus számát, de mielőtt hívtam volna eszembe jutott, hogy biztosan alszik és nem akarom semmiségekkel zavarni. Lezártam a telefonom, majd átdobtam a paplant a lábamon. A hűs levegő szinte lecsapódott a lábaimra, mire összeborzongtam. A ruhám a kis széken mellettem hevertek, de elég piszkosak és véresek voltak. Mivel semmi más nem volt felkaptam őket, majd az ajtó felé siettem, de odakint a lámpák égtek és mikor kilestem nővérek járkáltak. Nem voltam még ilyen helyen, de a filmekben soha nem engedik haza a betegeket ha csak leakarnak lépni, mert már amúgy jól vannak. Egyetlen út maradt. Az ablak. Kitárva a fakeretet hajoltam ki. 3 emelt magasan vagyunk. Megvizsgáltam a falat, amin a párkányok kissé messze voltak egymástól, de volt egy ét díszítés vagy zászló tartó ami jó kapaszkodónak bizonyult. Felugrottam hát a párkányra, majd átdobva a lábaimat ereszkedtem le a következő kiszögelésre, majd így tovább egészen az aljáig, ahol csak egy kisebb távolság akkora volt mintha a játszótéri mászókáról ugranék le. Ahogy végre elindultam zsebre dugott kézzel a furgont kerestem a szememmel a parkolóba, majd a kórház körül is. Végül 2 utcával arrébb találtam meg, majd kopogtattam a hátsó ajtón. Először semmi sem történt, aztán hirtelen kitárult az ajtó és Auróra fogott rám egy fegyvert. Igaz elég bénán tartotta, de nem is az volt a lényeg. Mosolyogva emeltem fel a kezeimet.

- Wow nyugi tigris.

- Karen - fújta ki a levegőt, majd az ajtót elhúzó Nate is kidugta a fejét.

- Mit keresel itt? A kórházban kellene lenned.

- Én jól vagyok - tárom szét a karom. - Csak egy kis agyrázkódás. Kialudtam - kacsintottam.

- Jó hogy jól vagy - bizakodott mosolyogva a lány. 

Én is beszálltam melléjük, majd körbe néztem a kis helységben.

- Hol van Chris? -kérdeztem.

- Ömm - egymásra néztek, majd Nate válaszolt. - Karen mikor utána mentem a múzeumba hogy segítsen kivinni titeket...

- Megsérült? - kerekednek el a szemeim. - A francba, hol van? - néztem az ajtó felé indulásra készen.

- Nem, nem erről van szó.

- Akkor? - kezdtem elveszteni a türelmemet.

- Miután különváltunk hogy megkeressünk, Chris...nem kereset téged - lassan mondta én mégis teljesen összezavarodtam.

- Hogy?

- Mikor utána mentem ő a kameráknál ült, de egy tőrt egyensúlyozva az ujján hátra dőlve forgott körbe-körbe.

- Nem - ingattam a fejem. - Az nem Chris volt. Biztos megint átakartak verni.

- De ő volt az Karen. Nem érdekelte, hogy életveszélyben vagy. A kamerákon pedig láthatta Aurórát is, de nem segített.

- Én ezt nem értem. Biztosan még ájult vagyok. Ezt csak képzelem.

- Minket is megviselt - lesütött tekintetét felvezeti rám.

- De most hol van?

- A múzeumból visszamentem hozzátok, majd Aurórával felsegítettünk. Mikor szembe jött velünk ráfogtam a fegyvert. Persze meglepődött, de aztán hagyott minket elmenni. Tudta hogy lebukott.

Kisebb sokk ért. Ezt én nem értettem. Mi a fene történhetet? Ennyire félre ismertem volna őket? Feltéptem a kocsi ajtaját, majd elmotyogtam, hogy levegőznöm kell. Elindultam hát és az utcákat jártam. Minden beszélgetésünket átgondoltam, minden cselekedetét, de.... Nem tudok rájönni, miért tette? A visszahúzódott viselkedése még nem ok hogy valami ellened forduljon! Órákig sétálhattam, mire kérdések fogalmazódtak meg bennem, amiket vissza szállva a furgonba tettem fel a csapatomnak.

- Mit mondot és csinált Chris pontos, mikor elmondta nektek Markus hogy Ryvera vagyok?

- Hát - gondolt vissza Nate. - Figyelmesen végig hallgatta, majd... Ő mondta legelőször, hogy nem érti, hogy mi ebben a nagy ügy.

- Tudta - suttogja Au, de mindketten hallottuk. - Nem volt meglepett. Egyáltalán nem olyan volt mint én.

- Tehát tudta... - harapok a számba, majd sűrűn bólogatok. - Megkeressük.

- Mi? - kérdezik meglepetten.

- A szemébe akarok nézni - indítom be a furgont. - Nate te jössz. Találd meg!

- Igenis - bólint, majd felveszi a laptopját és neki lát a keresésnek.

Addig én pedig hajtok és a legközelebbi boltig meg sem állok, ahol bevásárolok. A gyors vásárlás után pedig az egyik üdítőt felnyitva Nate kicsit zavartan néz rám, mire rápillantok.

- Mi az?

- Itt van. De hogy...?

Kopogtatnak a furgon hátulján, mire azonnal feltépem az ajtót, ahelyett azonban hogy beengedném én lépek ki hozzá. A lehető legridegebb énemet vettem fel és a biztonságot sugárzó karba tett kezemet vettem fel védőpajzsként. Olyan egyenesen álltam, hogy már kényelmetlen volt.

- Igen? - kérdeztem, mire lesütötte a szemeit.

- Látom már rendben vagy.

- Rosszabbat is túléltem. De gondol ezekről is tudsz.

- Tudom mit gondolsz. Szeretnék beszélni veletek róla.

- Oh igen? - lesajnáló hanglejtést próbáltam, de teljesen gúnyos lett, majd erőltetten elkuncogtam magam. - Azok után is beszélni szerettél volna, hogy Adam megölet minket a szfinxszel? Vagy hogy végig nézted ameddig elhurcolja Aurórát?

- Nem tudsz mindent.

- Mert nem mondasz el semmit! - leengedtem a kezeimet és konkrétan az arcába mászva folytattam. - Azt sem tudom ki franc vagy te. Hogy igaz volt-e bármi amit mondtál, vagy tettél.

- Hidd el, egyáltalán nem akartam hogy így alakuljanak a dolgok.

- Melyik része? - húzom össze a szemeim, majd folytattam volna, de ő hamarabb szólal meg.

- Hogy megkedveltelek titeket.

- Na ne - csóválom a fejemet hitetlenül.

- Ha beszállunk a kocsiba mindent elmondok - mivel nem mozdultam nagyot sóhajtott, majd megpróbálta megfogni az arcomat, de elkaptam a fejemet és figyelmeztetően meredtem rá. - Kérlek.

- Hallgassuk meg - tette a vállamra a kezét Au.

- Ha bármivel próbálkozik majd lerendezzük - lép mellém Nate, mire csak rásandítok és kissé elmosolyodom. Ő meg a keménykedés nem fértek össze.

- Szállj be - tettem egy invitáló mozdulatot, mire kikerülve beszállt.

Nate mellé álltam majd átnyújtottam neki egy pisztolyt. Csupán a biztonság kedvéért. Mi is beszálltunk, majd a vezető üléshez legközelebb ültem be, mellettem pedig a két társam, a kis rész másik felén pedig Chris. Mivel már elhelyezkedtünk és várakozóan meredtem rá, de a fiú csupán felváltva pillantgatott ránk, így türelmetlenül intettem hogy kezdje már el. Kicsit fészkelődött még, majd nagy levegővel kezdet bele.

- Én nem az vagyok akinek gondoltok, sem az akinek eddig gondoltatok.

- Valami újat mondj - morogtam, de elengette a füle mellett és folytatta.

- Én nem vadász vagyok. Nem is dolgozom a cégnek.

- Hogyan? - hajol kicsit közelebb Nate.

- Csupán beolvadtam és átvettem a helyét valaki másnak. Nem csak te értesz a technikához a világon Nate - a fiú kicsit sértetten dőlt hátra. - Tehát beletettem magamat a csapatba. Utánatok néztem és mindent kiderítettem rólatok.

- De nem egyedül dolgoztál - egészíti ki Auróra.

- Nem én is csak egy megbízott voltam.

- Hadd tippeljek - forgatom meg a szemeimet. - Ryvera család?

- Igen. Te voltál a célpont. Az volt a feladatom, hogy kivonjalak a cégből. Ehhez két utat kaptam választásul. Vagy átállítalak az oldalunkra, vagy megöllek. Először a második mellett gondolkodtam, hiszen idegesítő voltál, de aztán...megváltoztak a dolgok. Jobban megismerve eléggé megkedveltelek.

- Huh de boldog vagyok - jegyzem meg cinikusan.

- Most utálsz, de hidd el nem tudtalak volna bántani. Mikor Markus mesélt rólad és láttam mennyire őrlődsz a titkok miatt egyszerűen nem mertem elmondani az enyémet. Azokután ami történt... - ahogy felidéztem a csókot fészkelődni kezdtem. Kényelmetlen emléké alakult a történtek fényében. - Szóval féltem. Aztán jött Adam. Aznap este kaptam egy hívást. Azt mondták nem erről volt szó, nem kellene vadásznom, hanem téged kellene kiiktatnom, vagy átállítanom. Miután eltűntél eléggé megijedtem és ezt ők is észre vették - pillant a srácokra. - Aztán a múzeumhoz érve már nem tudtam mit csináltam. Reménykedtem hogy élve kijuttok, de nem segíthettem. Most már túl sok idő telt el.

- Elmondom mi mit tudunk - jelenti ki dühösen Nate, majd Aurórára pillant. - Karennek nem mondtuk el, hiszen úgy voltunk vele biztosan csak káprázat, vagy véletlen.

Erre már én is érdeklődve fordultam oda.

- A sziréneknél megsérültél ugye? - tette fel a kötői kérdést Au, mire a fiú óvatosan bólintott. Én nem láttam rajta komolyabb sérülést. - Azonban ameddig Karent kihúztuk és odamentem hozzád valahogy csupán a pólód volt elszaggatva.

- Aztán ott volt a wendigó - folytatta Nate. - Senki nem képes olyan tempóban futni mint te Karen után. Azt hitted még ájult vagyok és Au háttal állt, de te megláttad hogy nincs ott ő - pillantott rám. - és mintha száguldottál volna.

- Aztán a vámpírok. Mindkettőnkből ettek, de téged át is változtattak. Vagyis megpróbálták. Kába voltam ugyan, de emlékeztem mintha te is ittál volna a vérükből. Maguk mellé akartak téged, de nem sikerült nekik.

- Végül pedig hallottam a beszélgetést - bólint Nate. - Te csak helyeseltél, így azt hittem a központ hívott, de aztán semmit sem tettél csak vissza feküdtél, majd azt hittem csak Karen eltűnése miatt nem mondtál róla semmit.

- Azt hittem jól titkoltam - vakarja meg zavartan a tarkóját, miközben hitetlenül meredek a csapattársaimra.

- És nem mondtátok el nekem? Ezeket a fontos információkat? - nézek értetlenül a fiatal párosra.

- Nem vetettük össze a dolgokat és szívünk sem volt feltevésekre alapulva elmondani - süti le a tekintetét a kocka.

- Miért?

- Mert láttunk titeket - feleli Au lehalkítva a hangját. - Nem akartuk elrontani a dolgokat.

- Rendben - bólintok, nem kicsit voltam ideges. A srácok eltitkolták hogy tudtak a másik csapattársam áruló. Az égfelé emeltem a fejemet, majd vettem néhány mély lélegzetet. - Én most kiszállok és sétálok egyet, vagy ordítani fogok - feltápászkodom és kiszállok a vezető ülésnél, hogy ne keljen elmennem mellettük. - Lődd le ha hirtelen mozdul - kiáltom hátra, majd becsapom az ajtót.