Mint ahogy megbeszéltem a többiekkel, én vissza mentem a múzeumba, hogy körbe szimatoljak. Azonban ez nem azzal járt hogy körbe kérdezgettem. Sétálgattam a kiálítások között és próbáltam bizonyos dolgokat megtalálni. Természetesen az első számú a szfinx volt, de azt valahogy nem tudtam elképzelni, ahogy elém ugrik egy találós kérdéssel az egyik sarkon. A kettes számú a kincs volt, amit őriznie kell. Rengeteg műtárgy van itt, de le kellene szűkítenem melyik az amelyik akkor értékű, hogy egy ilyen bestia őrizze. A hármas versenyző pedig a kopogó szellem vadászat. Egy szellemet sok előjel felfedd a vadászoknak, nem lehet hogy valaki ennyire elnézet valamit!

- Ryvera kisasszony? - a megszólításra megdermedtem. Megfordultam és egy fiatal sráccal találtam szembe magam.

Kicsit fiatalabb mint én és tökéletesen beleillik a környezetbe. Kockás inget viselt és farmert, nem tűnt ki különösebben. Azonban az órája a csuklóján egy céges darab volt.

- Igen én vagyok - nyújtottam felé a kezemet, mire mosolyogva elfogadta.

- Az én nevem Adam. A cég itteni embere vagyok.

- Itteni ember? -elég meglepő ez az információ, mivel azt mondták senki nincs a közelbe aki eltudja intézni a dolgot. - Mármint történész?

- Történész és csapdász. A specializációim. Ebből  a múzeumból származnak a különleges tárgyak amelyek némely küldetéshez szükségesek.

- Mint például...?

- Artúr király kardja, pandora szelencéje - kezdi a felsorolást, mire csak értetlneül meredek rá. - Mármint tudom hogy az Ön csapata még új ebben a körben, ezért még nem tudtam adni semmit a segítségükre.

- Á - mutattam rá. - Szóval ezért mentek eddig ilyen rosszul  dolgaink - próbáltam a legkevésbé szarkasztikus hangomat megütni. - Nos Adam, akkor ezek szerint te azért vagy itt hogy segíts minket.

- Természetesen - bólint.

- És te küldted a jelzést a cégnek, hogy van egy kopogó szellem itt?

- Igen.

- És történész vagy...tehát utána kellett nézned a dolgoknak.

- Talán valami baj van? Nem jelenthettem volna?

- Adam itt nem egy kopogó szellem ólálkodik. Egy szfinxel van dolgunk.

- Egy szfinxel? - kérdez vissza elképedve.

- Igen ez egy elég komoly dolog, szóval szeretném hogy ameddig mi kezeljük a dolgokat addig esetleg segíthetnél a csapatomnak. Odakint.

- Persze amiben csak tudok segítek - bólogat serényen.

- Csodás, akkor odakint lesz a furgon, amint megérkeznek a többiek.

- Addig magával maradok.

- Csodás - jegyzem meg szarkasztikusan az orrom alatt.

- Igazándiból a maga segítségére is lehetek. Mint említettem a csapdák is az erősségeim közé tartoznak, így tudok esetleg szolgálni egy ötlettel.

- Ez nem rossz ötlet. Fogott már szfinxet?

- Még nem.

- Na és mi fogott már?

- Hát valójában élesben még semmit - vakarta meg a tarkóját. - De az elmélet már elég jól megy.

- Rendben akkor a gyakorlatot most teszteljük majd, csak ha lehet mindenki ússza meg.

Kettesben jártam be vele a helyeket, de semmit sem találtam. Nate átküldte a tervrajzát is az épületnek és Adam be tudott vinni néhány helyre, de ott sem volt semmi figyelemre méltó nyom. Vissza üzentem a srácoknak hogy semmit sem találtunk, de a raktárban nem volt térerő, szóval elindultam kifelé Adammel. Odakint persze már izgatottan totyorgott, ami aranyos volt tőle. Habár első ránézésre nem tűnt fel, de szerintem most lépet bele a nagybetűs életbe. Kezeit a farmer zsebébe csúsztatva hintázott a lábfején. Odabent nem sokat beszélgettünk, de láttam rajta az igyekezett, hogy a kezem alá dolgozzon, vagy legalábbis a lehető legtöbb információt adja át a számomra arról amiről kérdeztem. Chris begurult elénk, mire feltépve a hátsó ajtót szálltunk be. Adam bemutatkozott a kis csapatnak is és Auróra szinte azonnal lecsapott a fiú történelmi tudására. Igazándiból ők ketten beszélgettek, néha Nate vagy én közbe szóltunk, de azt a sok tömör lexikális tudást képtelenek voltunk követni amiket egymás között megvitattak. Előre másztam Chris mellé majd halkan elmondtam neki hogy semmit sem találtam odabent és hogy Adam volt aki a kopogó szellemről számolt be a központnak.

- A rendőrség szerint már hónapok óta tűnnek el emberek. Ott dolgozók és idegenek is.

- Akkor még sem csak a múzeumosokat vadássza - fintorodom el.

- Valamiféle mintának kell lennie - bizakodik. - Nate már próbál összefüggés keresni az áldozatok között.

- Egy ekkora lény nem tudna elrejtőzni egy múzeumba észrevétlenül nem? - értetlenkedtem. - Valamit nem veszünk észre.

- Hát a lény megvan, áldozatok vannak, az oka van.

- Már csak el kell kapnunk.

- Micsoda szerencse hogy találtál egy csapdászt - biccent hátra. - Jó gyereknek tűnik.

- Szerintem is, habár nem tudtam hogy van itt is embere a cégnek. Adam szerint innen szokták a műtárgyakat a vadászatokhoz elkérni és bevetni.

- Még nem hallottam ilyenről - húzza össze a szemöldökét.

- Ja, én sem. De most hogy tudjuk talán a segítségünkre lehet majd ha szükségünk lesz rá.

- Ne izguljatok Auróra lassan a telefonszámot is cserél vele - dől előre hozzánk morgolódva a kocka fiú.

- Kicsit kiélvezi, hogy van egy hasonló tudással rendelkező a környezetébe. Nincs okod az aggodalomra.

- Ja - feleli röviden és tömören, mire csak rámosolygok, de ő kiölti a nyelvét, mire elnevettem magam a gyerekes viselkedésén. Annyira illet rám is, hogy vissza nyújtottam a nyelvemet, mire mintha megsértődött volna fonta keresztbe a karját és fordult el.

- Mint két gyerek - mosolyog Chris is az utat figyelve. - Megállunk egy motelbe, vagy alszunk a kocsiba?

- Mindegy - vontam vállat. - Adam hazavigyünk?

- Ha nem baj, akkor maradna - válaszolja Au a fiú helyett. - Összevethetnénk az anyagainak hátha tud nekünk segíteni.

- Ahogy akarod - vontam vállat, ezzel pedig Chris eldöntötte hogy egy motelban fogunk aludni.

Két szobát kértünk. Nem külön akartunk aludni, csupán az egyikbe aludhatott, aki elfáradt a másikban pedig szétszórták az anyagokat amiket találtak eddig az okosok. Nate és Chris már átmentek aludni, mivel az előbbi sértődötten kijelentette hogy rá úgy sincs szükség, az utóbbi pedig vezetni fog és kiakarja pihenni magát. A két wikipédia viszont pörgött mint a búgócsiga. Szakszavak és rajzok repkedtek. Az egyiptomi történelem kezdetétől a mainapig eljutottak és kezdet megfájdulni a fejem a sok információtól. Már azon voltam, hogy én is lefekszem, mikor egy szimbólumos rajz megragadta a figyelmemet. Ahogy felemeltem bevillant egy emlék ahogy Adam kulcs csomóján lógott egy ilyen. Alatta pedig a szfinx jelképei felirat díszelgett. Bekarikáztam, majd a papírra írtam hogy Adam kulcstartóján láttam egy ilyet, majd Aurórának nyújtottam.

- Au ez a jel nekem nem tiszta. Mit is jelentenek?

A lány mosolya a szöveg átfutása után már nem volt olyan őszinte.

- Ezek a szfinx jelképei. Magán a lényen is megtalálható lehet, de akár a gazdáján is - jelenti ki.

- Na és ha csak viseli, de nem a bőrén, csupán nála van.

- Akkor is. Ugye Adam?

- Igen, nekem is van egy ilyen a kulcstartómon - jelenti ki. - Az egyik legbonyolultabb és legszebb szimbólum.

- Igazán? - kérdezek vissza. - Megmutatnád?

- Persze - vette elő, majd felém nyújtotta, de Auróra vette el. - Csak nem gyanusítotok, hogy én lennék a gazdája a szfinxnek?

- Véletlenek ritkán vannak.

- Ha..ha én vagyok akkor sem szándékos, sőt bizonyítékom is van! Csupán 3 hónapja vagyok itt, de a lény már előttem is itt volt - mutatta meg Nate adatait.

- Ez igaz - pillant fel Au és várja a véleményemet.

- A cég miatt vagy itt 3 hónapja. Lehet előbb jöttél, vagy a szfinx már itt volt te csak...csapdába ejtetted.

- Én csak segíteni akarok nektek. Nincsenek hátsó szándékaim. Esküszöm. A nevem Adam Miller és a cég kiképzése után ide küldtek.

- Karen igazat mondd - veszi védelmébe Au. - Nate már utána nézet.

- Remek - biccentek. - Ha ennyire biztos vagy benne, akkor én most lefekszem.

- Nem mertél eddig egyedül hagyni minket? - kérdezte meglepetten a fiú.

- Még 1 napja sem ismerlek. Persze hogy nem.

Kimentem a szobából, majd még mielőtt tényleg lefeküdtem volna tovább mentem az automatához, amit akkor szúrtam ki mikor megérkeztünk. Volt nálam éppen elég apró egy kis csokira, így megjutalmaztam magam a napokra vonatkozó kemény munkám ért. Lehajoltam hogy kivegyem a kis libegő ajtóból az édességet, mikor egy zöld villanás tükröződött meg az üvegen. Ahogy a lassú mozdulatom közben amivel a csokiért nyúltam felnéztem és realizáltam hogy az bizony két szem lehet. Elértem az édességet és már a zacskója is csörgött az ujjaim között. A fegyverek nagy része nincs nálam, csak egy tőr. Ahogy kicsit előrébb hajtottam a fejem a padka szélénél oroszlán mancsok léptek fel, mire már biztos volt. Nem eszem meg a csokimat ma. Másik kezemmel amivel eddig a combomon támaszkodtam lejjebb engedtem, majd elővettem a tőrt és megfordultam. A mitológiai lény csupán felmordult, majd az oroszlánnál kétszer nagyobb mancsával felém pofozott mire én támadtam. Az egyik lábába bele állítottam a tőrt,  majd próbáltam elütni a másik mancsát, de akkora erő volt benne hogy egyszerűen leborított és neki csapódtam az automatának. Már majdnem visszaálltam volna, mikor ismét megütött, de most már nagyobban csattant a fejem a betonon.