Reggel 8kor már kész voltunk az indulásra. Markus csomagolt nekünk némi ételt és a lelkünkre kötötte, hogy jelentkezni fogunk ha bármire szükségünk lenne. A srácok nagyon megkedvelték a mágust és egy öleléssel búcsúztak el tőle. Mikor felém tárta ki karjait és én is átöleltem nyomot egy puszit a fejem tetejére.

- Nagyon vigyázz magadra. Ne csinálj nagyobb hülyeséget, mint amit velem csinálnál.

- Sajnos ezt nem ígérhetem - mosolyodom el, de ő ezt nem láthatja.

- Jó srácok ezek. Vigyázzatok egymásra.

Chris mosolyogva karolta át a vállamat, majd együtt mentünk a kocsihoz. Kinyitotta az ajtómat, majd be is csukta utánam. Nate hátul elismerően bólintott felém, de nem szólt egy szót sem. Elintegettem Markustól, majd az úton a címig a rádiót üvöltettem. Sokkal jobb légkör volt a kocsiban. Ráadásul nem kis meglepetésemre Chris is velünk énekelt néhány számot. A házhoz érkezve azonban elég nagy meglepetés fogadott minket. Ez nem egy egyszerű panel vagy egy családi ház volt. Egy múzeum előtt álltunk meg.

- Hát ezt be... - mielőtt végig mondhattam volna Chris közbe vágott.

- Nehezebb lesz mint elsőre számítottunk, dehát biztos megoldjuk.

- Nyomás be! - pattant ki hátul Nate.

Négyen körbe jártuk a múzeumot, de mint azt sejtettem nem találtunk semmi olyat ami kitűnt volna, vagy egy feliratot, hogy "hahó elátkozott vagyok, gyere pusztíts el". A kiállítások között sétálgatva a tárgyak helyett egy másik dolgon akad meg a tekintettem. Az egyik egyiptomi fáraón a kötés szinte még újnak mondható volt. Ahogy közelebb mentem és megvizsgáltam már biztos voltam benne, hogy ez nem egy múzeumi darab. Ahogy pedig megfogtam az anyagot derék tájt feltűnt egy két anyag darab ami a kötés alól lógott ki kissé.

- Hölgyem, a kiállítást csak nézni szabad, tapogatni szigorúan tilos - jött hozzám egy ott dolgozó, aki mézes-mázos hangon akart leszidni, amiért a múmiát taperolom.

- Bocsánat - léptem kicsit hátrébb. - Ezt a tárgyat, újra kötözték?

- Már miért tennénk ilyet, a restaurátor szokta gondozni, ha erre gondol, de mostanában nem volt rá ideje.

- Csak mert ez a kötés új, ráadásul egyáltalán nem illik bele az egyiptomi részbe. Ez itt vagy hamis, vagy... - kék darabra néztem, majd elővettem az egyik tőrt.

- Mit művel? - sipította a nő. - Őrség! Tönkre teszi a múmiát!

A kék darabnál elvágtam a múmia kötéseit, de az utolsó rétegek már nem homokszínűek, hanem bordóak voltak. A nő is abba hagyta a sikoltozást. Az őrök erősen megragadtak hátulról és kicsavarták a kezemből a fegyvert, majd lenyomták a fejem, hogy kivezessenek.

- Hé! Engedje el! - jelent meg Chris.

- Önnel van? Megrongálta az egyik múzeumi műtárgyat.

- Az nem egy műtárgy maga barom! - morgom dühösen. - Az ott egy hulla, akit bepólyáztak. Valószínűleg egy itt dolgozó!

- Uram kérem - lép mellénk Auróra. - A barátnőm stílusa kicsit nyers, de ritkán téved.

- Takarodjanak innen! - tol kifelé továbbra is, de aztán egy sikoly töri meg a múzeumi alapzajt, majd látom hogy a múmiámat az itt dolgozó nő mégis csak megvizsgálta és a kötés alatt felfedezte a hullát, amit előtte én is hurrá.

- Most már elhiszi hogy nem rongáltam, hanem nyomoztam? Vakegér!

Elengedett a férfi majd vissza sietett a testhez. Chris mellé léptem.

- Valószínűleg egy őr, vagy a restaurátor lehet. Habár a kopogószellemek nem szokták elrejteni a hulláikat.

- Ez megint nem illik bele a képbe. Pont mint a wendigónál - bólogat a lány is.

- Ismét nekünk kell kideríteni mivel van dolgunk, szóval a nyomozás kezdődik elölről - fintorodom el, mivel ezek szerint sokkal több időt kell ezen a csodálatosan nyomasztó helyen. - Körbe nézek találok-e még ilyen becsomagolt, vagy elrejtett hullát.

- Veled megyek - biccent Nate.

- Mi pedig megvárjuk a rendőrséget - lép máris a tettek mezejére Au.

Már indulnék, mikor Chris megragadja a karomat, majd lassan visszahúz magához.

- Lehetnél kicsit kedvesebb.

- Utálom a múzeumokat, ezek az emberek pedig idegesítőek.

- Kérlek. Nem akarok emberekkel verekedni csak azért mert te nem bírsz magaddal.

- Mint te az este - suttogom a fülébe, mire élesen beszívta a levegőt.

Nevetve hátráltam el, majd Natebe karolva indultunk tovább a kis körtúrára. Mivel a helyet kiürítették, de Chris elintézte hogy maradhassunk, mivel hát ez a munkánk, kettesben jártuk körbe a korszakokat és népeket megjelenítő kiállításokat. Még egy hullát találtunk azt is igen csak szorult helyzetben. Ő konkrétan fel volt akasztva a kalózok részlegén és senki még csak észre sem vette hogy az ott egy igazi ember. Ahogy kicsit megvizsgáltam még a helyszínelők előtt és Nate ellenkezése ellenére. Csupán pár órája lehet halott, mivel semmiféle szag nem árad még belőle. Habár vissza gondolva a múmiáknál sem éreztem szagot. Jelentettük a profiknak a másik találatot is, majd elhagytuk a múzeumot. Auróra és Nate a számítógépjeikbe vetették magukat, Chris pedig elugrott kajáért. Én Markus felszereléseit néztem át, majd olvasgattam a mágiákról adott kisokosát.

....

- Megvan! - kiáltott fel diadalmasan Auróra. - Vagyis remélem.

- Csupa fül vagyok - csukom be a könyvet, majd előrébb hajolok.

- A múmiánál is megállapították hogy megfulladt az illető. A másodiknál ez persze nyilván való volt. De olyan ravasz vagy intelligens lény amely így a környezetébe rejti az áldozatokat tippem szerint egy szfinx! - felénk mutatja a laptopot a 7 csoda egyikéről.

- Huh ez nekem most magas - jelenti ki őszintén a kocka srác.

- A szfinxek egyáltalán nem ritkák. Legtöbbször kincseket vagy nagyon értékes tárgyakat őriznek.

- Egy múzeum ilyen szempontból tökéletes hely a számára - helyesel Chris.

- Elég brutális állatok. Megfojtják az áldozatukat és egyben lenyelik őket, valamint veszélyesek a hatalmas oroszlán mancsaik. Ezenkivül mint mondtam elég okosak. A mítoszok szerint találós kérdéseket tesz fel az embereknek. Ha rosszul válaszolnak a lény megöli őket.

- Tehát mindig kérdezz mielőtt támad?

- Nem mindig, vagyis erről nem olvastam - ingatja a fejét. - De arról igen miért lehetnek az ott dolgozók az áldozatok. Ezek a lények szeretnek játszadozni és szeretik megtartani a játékszereiket. Valószínűnek tartom hogy az áldozatok ki akartak lépni, de a macska megakadályozta.

- A kinézete pont olyan mint ez? - mutattam a képre a monitoron.

- Kb. Oroszlán testű, nő fejű lény.

- Egy ilyen lény elég feltűnő lenne erre felé. Ha csak nem a kiállításon bújt el, de én nem hiszem hogy láttam.

- Mi sem - ingatja a fejét Nate.

- Lehetséges hogy álcázta magát? Tud alakot váltani? - találgat Chris.

- Nem hiszem. Büszke lény.

- Várj csak - emelem fel a kezem, majd egy visszatekerő mozdulatot teszek az ujjammal. - Azt mondtad tárgyakat őriznek, ugye? - bólintott. - Ez ön szántából teszi, vagy valami ezt a feladatot adja a számára?

- Lehet alkalmazni, de nagy szakértelem kell hozzá. Igazándiból többségben viszont saját szórakozásukra teszik.

- A francba - ingatom a fejem, majd a számba harapva próbáltam valami használhatót kibogózni Auróra információiból. Persze minden hasznos volt amit elmondot, de nem tudnunk ennyiből kiindulni.

- Miért hitte az a központ hogy kopogó szellem? - tette fel a kérdést Chris. - Mármint elég nagy különbség van egy kopogó és egy szfinx között.

- Talán félre informálták őket - von vállat Nate, de Chrisnek igaza van. Itt egyre több a kérdés.

- Nate keresd meg kérlek a múzeum alaprajzát. Tudni akarom mi merre hány méter! Auróra te nézz utána a múzeum történelmének. Mióta van itt? Mi volt itt előtte? Chris te menj el az őrsre és tudakold meg voltak-e halál esetek még a múzeumban, vagy esetleg az előtte itt álló épületben.

- Rendben - biccentettek sorban, ahogy megkértem őket. - Te mit fogsz csinálni? - vonta fel a szemöldökét rosszat sejtve a mellettem ülő.

- Én a szfinxet fogom keresni.

- Megint szétválunk.

- Ez csak kutatás. Az éles helyzetekre él a szabály hogy nem vállunk szét - adtam egy puszit az arcára. - Amúgy is vigyázok magamra.

- Na persze - horkant fel. - Mint mindig.